Gerincroppantó idők ...

Memento – 1944

Kárpátalja-szerte a magyarlakta településeken az elmúlt héten is folytatódott a megemlékezések sora, amelyeken a 66 éve magyarságuk vállalása miatt mártírhalált halt férfiak emléke előtt hajtottak fejet.

Beregszászban november 18-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (KMF) Esztergom termében emlékeztek és emlékeztettek 1944 novemberének tragikus napjaira.

"A kárpátaljai magyarság tragikus kimenetelű gyásznapja lett az 1944. november 18-i Erzsébet-nap – mondta emlékbeszédében dr. Soós Kálmán, a főiskola rektora. – Ezen a napon 66 évvel ezelőtt indították útnak gyalogmenetben a 18 és 50 év közötti kárpátaljai magyar és német férfiakat. Nagy részük soha nem tért vissza, s akik hazatértek, azok is testben-lélekben megnyomorítva élték életüket. Mindannyiukra emlékezünk ma, emlékezünk a kárpátaljai magyarság 20. századi legfájóbb és legdrámaibb napjaira, emlékezünk Szolyvára, amely a kárpátaljai magyarság mesterségesen kialakított központja és temetője is lett" – mondta a rektor. – Nagyon nehéz eldönteni, hogy kinek volt nehezebb: az itthon maradó asszonyoknak, gyerekeknek, időseknek, akik férjeiket, testvéreiket, rokonaikat várták haza vagy a hazájuktól távol került, éhezést, betegséget, megaláztatást elszenvedő férfiaknak. Gerincroppantó idők voltak ezek, akárcsak a legutóbbi események.

Az emlékbeszédet követően a főiskolás hallgatók adtak elő az alkalomhoz illő műsort. Az itthon maradók és a táborban szenvedők gondolatait érzékeltették a diákok égő gyertyával kezükben, majd gyertyás felvonulás keretében a megemlékezők a beregszászi gyűjtőhely (az egykori adóhivatal, jelenleg 5. számú iskola) falán elhelyezett emléktáblához vonultak. Itt Orosz Géza, a főiskola rektorhelyettese, valamint a hallgatói önkormányzat képviselői elhelyezték a kegyelet koszorúit. A megemlékezés a sztálini áldozatok központi emlékművénél zárult.

Bátyúban a református templomban emlékeztek meg a lágerekben meghalt 38 helyi magyar férfiról. Mező Miklós református lelkész prédikációjában felidézte a gyászos napokat, örök megnyugvást kért az elhunytaknak. Szántó Edit, a KMKSZ Bátyúi Alapszervezetének elnöke rámutatott, hogy csakis a múltból szerezhetünk tapasztalatokat a jelen számára, csak a múltunkba kapaszkodva juthatunk el egy emberségesebb jövőbe. "Ne engedjük, hogy őseink mártírhalála hiábavalóvá váljék. Őseinktől örökölt egyenes gerinccel vállalnunk kell a küzdelmet magyarságunkért, megmaradásunkért" – hangsúlyozta a szónok. Ezt követően az Együtt Nyugdíjasklub és a helyi középiskola tanulói és tanárai a Kísértő múlt című megható műsorral adóztak a mártírok emlékének.

Ungváron a "málenykij robot" áldozatainak a Kálvárián álló emlékművénél tartották meg az városi KMKSZ-alapszervezet megemlékezését, melynek kezdetén Tarics Zoltán, az alapszervezet elnöke üdvözölte az egybegyűlteket, köztük Kovács Miklóst, a KMKSZ elnökét, Sáfi Csabát, az Ungvári Magyar Főkonzulátus konzulját, Brenzovics Lászlót, a KMKSZ alelnökét, valamint Héder János ungvári református lelkészt, majd beszédében rámutatott: akkor, 1944 novemberében, Kárpátalján, a szovjet kommunista rezsim kegyetlen bosszút állt a magyarságon.

Héder János párhuzamot vont a bibliai Jób és a lágerekbe elhurcolt kárpátaljai magyarok szenvedései között. Mindegyikük számára csak egy reménység maradt: Isten. A deportáltak is bíztak az Úrban, nem fordultak el hitüktől, magyarságuktól.

Mártírjaink életerős férfiakként váltak a politikai terror áldozataivá – emlékezett meg Kovács Miklós az elhurcoltakról. De nemcsak egyéni tragédiák történtek: az 1944 novemberi terrorakciónak az volt a célja, hogy megszűnjön a kárpátaljai magyar közösség, illetve az a képesség, hogy közös érdekeinket az egyéni érdekek fölé helyezzük. Hozzájuk hasonlóan mi is, a mai napig is célpontok vagyunk, de amennyiben még képesek vagyunk közösséget alkotni, elmondhatjuk, hogy a küzdelem a mi javunkra dőlt el. Ám ahányszor a százhrivnyás magánérdek a közérdek fölé emelkedik, annyiszor aratnak diadalt ellenségeink – figyelmeztetett a szónok.

Kovács Miklós beszédét követően Czellár Ibolya, az egyik ungvári deportált lánya röviden emlékezett meg a lágerbe elhurcolt édesapjáról.

Szürtében a község református templomában került sor a megemlékezésre. Braun Évának, a KMKSZ-alapszervezet elnökének az üdvözlő szavai után Pohareczky Róbert római katolikus plébános lépett a gyülekezet elé. Ezt követően pedig Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke fejtette ki, mennyire fontos, hogy tiszteljük elődeink emlékét, s tartsuk mi is szentnek azt, amit ők annak tartottak: a haza becsületét. Majd leszögezte: az 1944 őszén elhurcolt magyar férfiakhoz hasonlóan, mi sem tudjuk elkerülni próbatételeinket, melyek az övékénél jóval kisebbek, de megmaradásunk szempontjából ugyanolyan fontosak, amikor például el kell döntenünk, milyen tannyelvű iskolába írassuk gyermekeinket, vagy hogy eladjuk-e nemzetünket száz hrivnyáért. Számít-e nekünk őseink emléke, vagy könnyű szívvel feladjuk hitünket, magyarságunkat, feladva azokat az áldozatokat, melyeket elődeink hoztak azért, hogy nemzetünk megmaradjon ezen a földön? – tette fel a kérdést, majd kijelentette: utódaink által aszerint fogunk megítéltetni, hogyan cselekedtünk.

Kótyuk Zsolt szürtei református lelkipásztor arra emlékeztette az egybegyűlteket, hogy az 1944 novemberében deportált magyar férfiakat a szenvedések sem szakították el Isten szeretetétől, s véssük mi is a szívünkbe: csak az szakad el Istentől, aki meghátrál.

A felszólalásokat követően énekeket adott elő a szürtei református, illetve a téglási római katolikus egyházi énekkar, valamint a téglási Rózsa népdalkör tagjaiból álló összevont kórus.

Munkácson a Rákóczi-kastély udvarán, a KMKSZ által 1991-ben állított emlékműnél gyűltek össze az emlékező magyarok, azon a helyen, ahonnan a város magyar és német nemzetiségű férfijait 1944 őszén elindították végzetes útjukra.

A tragikus eseményekre emlékezni kötelességünk, mint ahogy a következtetéseket is le kell vonnunk, hogy a 66 évvel ezelőtti események soha, egyetlen nép életében se ismétlődjenek meg – mondta bevezető beszédében Gajdos Olga, a KMKSZ Munkácsi Városi Szervezetének elnöke.

A Szózat eléneklését követően Popovics Béla helytörténész, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség tiszteletbeli elnöke szólt az egybegyűltekhez. A honfoglalástól napjainkig eltelt több mint 1100 év kapcsán nemzetünk küzdelmes életéről szólt, arról, hogy a Kárpát-medencében önálló államot létrehozó magyarságot ezen idő alatt milyen sokszor próbálták meg idegen hatalmak elpusztítani, s hogy nem jártak sikerrel, az népünk szabadságszeretetének és élni akarásának, valamint bátorságának köszönhető. A próbatételek sorában talán mégis a legutóbbi száz év volt a legkeményebb, amikor nemzetünket szó szerint keresztre feszítették: területét idegen államok között osztották fel, lakossága a világháborúk és a kivándorlás következtében lényegesen csökkent. Popovics Béla beszédében hangsúlyozta: "matematikailag" magyarságunknak gyakorlatilag nem kéne léteznie. Mégis mi itt vagyunk. "...meggyőződésem, hogy ez a sok-sok szenvedés, ez a sok-sok fájdalom egyszer majd, akárcsak a kagylóba került homokszem, átalakul gyönggyé, amiből idővel olyan áldás születhet, ami a magyarság feltámadásának egyik záloga is lehet." Az 1944-es elhurcolás kapcsán Popovics Béla elmondta még: "A sztálini hatalom ezen intézkedésének az volt a célja, hogy a magyar férfiak elhurcolásával lefejezze a magyar családokat, ezzel együtt pedig a kárpátaljai magyar nemzetrészt. Hogy ez nem következett be, az azért történt, mert magyarságunknak volt istenhite, voltak keresztény értékei, és voltak mindezen értékeket magukévá tevő, gyermekeket szerető egészséges családok és közösségek. Ezen családok és közösségek voltak azok, amelyek a kárpátaljai magyarságot megmentették. Ha egy nemzetben lesznek egészséges családok, lesz erős közössége, akkor ennek a nemzetnek lesz jövője." Majd a szónok emlékeztetett arra, hogy idén november 16-án lenne száz esztendős a 33 éves korában elhunyt, az egész Felvidék talán legnagyobb irodalmi tehetségeként ismert, 1910-ben Munkácson született Sáfáry László költő, akitől felolvasta 1935-ben írt, Fiatal fák c. versét.

Munkács város polgármesteri hivatalának képviseletében Radis Igor alpolgármester mondott beszédet. A római katolikus egyház ifjúsági énekkarának szolgálata után majd Pogány István római katolikus atya és Taracközi Gerzson református lelkipásztor hirdetett igét, s a munkácsi református egyház énekkara, majd a munkácsi nyugdíjas énekkar adott elő énekeket. Végezetül a jelenlévők elhelyezték a kegyelet koszorúit. A KMKSZ nevében Gulácsy Géza, a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének elnöke és Gajdos Olga, a KMKSZ Munkácsi Városi Szervezetének elnöke koszorúzott.

Tiszaágteleken a sztálini munkatáborok áldozatainak a temetőben álló emlékművénél került sor a helybeli KMKSZ-alapszervezet megemlékezésére, melyen elsőként Jávorszky Beáta, az alapszervezet elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Tiszaágtelek népe – Kárpátalján egyedülálló módon – már 1957-ben emléktáblát állított a temetőben a lágerekben meghalt helybeli lakosok tiszteletére, ám ez a márványtábla megkopott az eltelt évtizedek során, így vált szükségessé az új emlékmű elkészítése.

Az elnök bevezető szavait követően Bernáth Tamás református lelkész lépett a megjelentek elé, s azon meggyőződésének adott hangot, hogy az 1944 tragikus novemberében elhurcolt és a lágerekben elpusztult kárpátaljai magyar mártírok nevei fel vannak jegyezve az élet könyvébe, míg az embertelen gyűlölet jegyében tízezreket megkínzó hóhéraik nevei a porba írattak, s Isten ítéletet mondott felettük.

Dr. Soós Kálmán, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezete elnöke, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora kifejtette: ha egy korabeli festőművész vászonra vihette volna az 1944 novemberi kárpátaljai magyar falvak képét, akkor abból a festményből olyan halálos csend áradna, mely a tatárjárás utáni dermedt bénultságra emlékeztetné a nézőket. S mit üzennek ma számunkra az akkori borzalmak? Azt, hogy a legrosszabb demokrácia is jobb a diktatúránál, mert olyan szörnyűségeket, mint amilyen az 1944 őszi deportálás volt, csak parancsuralmi rendszerek követnek el.

Jávorszky Beáta beszédében elmondta hogy, Tiszaágtelekről annak idején 97 férfit vittek el, s a szolyvai táborban többük életét is kioltotta az embertelen bánásmód és a tífuszjárvány, míg a szörnyűségek túlélői fegyveres őrök kísérete mellett, gyalogosan, étlen-szomjan, elrongyolódó lábbeliben vonultak Sztarij és Novij Szamborba. Akik pedig nem hullottak el az úton, azokat a célállomásokon bevagonírozták és útnak indították a munkatáborok felé. 38 tiszaágteleki deportált sohasem térhetett haza.

Nem lehet és nem szabad elfelejteni azok emlékét, akiknek a sorsába könyörtelenül beavatkozott a sztálini önkény, akik nem élték túl a megpróbáltatásokat, akiket éhség, betegség veszejtett el a lágerekben – fejtette ki a szónok, majd felolvasta a táborokban elhunytak neveit. Végezetül pedig köszönetet mondott a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének és a Szülőföld Alapnak, amiért anyagilag támogatták az emlékmű felállítását, valamint Csuka Bélának és Csuhán Gábornak, akik kezük munkájával megalkották az emlékjelet.

A helybeli általános iskolás diákok műsorát követően az emlékmű megkoszorúzása zárta a rendezvényt.

Palágykomoróc lakossága a XIII. századi, műemlék református templom kertjében álló emlékműnél hajtott fejet a községből hatvanhat évvel ezelőtt örökre elhurcolt 21 férfi emléke előtt.

Andrejcsák-Tóth Anetta, a helyi KMKSZ-alapszervezet elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Himnuszunk eléneklése után Kovács Attila református lelkész felolvasta az Ezer fogoly imája 1944-ben című, ismeretlen szerzőtől származó verset. Ezt követően beszélt azokról a számunkra szinte elképzelhetetlen szenvedésekről, amelyeket az elhurcoltaknak át kellett élniük. "Máig nem kért senki bocsánatot az áldozatok hozzátartozóitól – mondta a lelkész. – A mi feladatunk, hogy emlékezzünk és emlékeztessünk erre a szörnyű tragédiára."

Tóth Jenő görög katolikus lelkész emlékező beszédében hangsúlyozta, hogy – bizonyos értelemben – hasonlóképpen erőltetett menetben halad a magyarság most is, mint annak idején. Kiemelte: nem történhetett volna meg az a szörnyűség, ha nincsenek helyi segítői az önkényuralmi rendszernek. – Sajnos mindig voltak a magyarok között is olyanok, akik segítették a hatalmon lévő, közös érdekeinket és jogainkat semmibe vevő rendszereket és politikai erőket. Gyermekeink már nem emlékezhetnek arra, hogy milyen volt a kommunista diktatúra, nekünk azért kell felidéznünk az akkori időket, hogy hasonló esetben soha senki közülünk ne szegődjön népünk ellenségeinek szolgálatába.

Nagymuzsalyban a sztálini lágerekbe elhurcoltaknak állított emlékműnél is tartott megemlékezést a KMKSZ helyi alapszervezete. Vidnyánszky József elnök a tragikus napok történéseiről szólva elmondta, hogy Nagymuzsalyból 239 férfit hurcoltak el, akik közül csak 92-en tértek vissza a sztálini lágerekből, 147-en nem élték meg a szabadulást. Estók István református lelkész az alkalomhoz illő igét olvasott fel, majd a Nagymuzsalyi Középiskola tanulói adóztak az áldozatok emlékének tematikus műsorral. Jakab Erika, a "KMKSZ"–UMP járási képviselője emlékező beszédében fontosnak nevezte, hogy a kárpátaljai magyar közösség ápolja az 1944 novemberében elhurcoltak emlékét.

Sárosorosziban a KMKSZ helyi alapszervezetének megemlékezésén több mint 70 ember gyűlt össze, hogy kegyelettel ádózva a településről elhurcolt férfiaknak, akik soha nem térhettek haza családjaikhoz. Cséke Ilona, az alapszervezet elnöke megható beszédben emlékezett meg a községből elhurcolt 63 férfiról. Nem lehet elfelejteni az átélt borzalmakat – hangsúlyozta –, emlékezni kell múltunk tragikus eseményeire, a kegyelet és a tisztelet érzésére kell nevelni a fiatalabb generációt. Megható versekkel, szívszorító énekekkel emlékeztek a helyi iskolások a sztálini lágerek borzalmaira. A megemlékezésen beszédet mondott a falu polgármestere, Juhász László, majd Orbán Sándor református tiszteletes szólt a jelenlevőkhöz. Végezetül felolvasták a falu mártírjainak nevét, minden elhunyt tiszteletére mécsest gyújtottak, elhelyezték a jelképes sírnál a kegyelet és a megemlékezés virágjait, koszorúit.

Badalóban a hagyományoknak megfelelően most is november harmadik vasárnapján emlékeztek meg a 66 éve sztálini lágerekbe elhurcolt helyi magyar áldozatokról.

A református templomban tartott istentiszteletet követően a Mártírok emlékparkjában álló emlékmű köré gyülekeztek a megemlékezők.

Balogh Zoltán, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd Sápi Zsolt, a Tisza-parti település református lelkésze rövid imádságban foglalta össze az áldozatok emlékéért szóló fohászát, hithősöknek nevezve az egykori mártírokat. A gróf Gvadányi József nevét viselő helyi általános iskola tanulói az alkalomhoz illő énekeket és verseket adtak elő.

Bustyaházán a római katolikus templom kertjében lévő emléktáblánál emlékezett a nagy számban összegyűlt helyi magyarság. Az ünnepség elején Francz András, a KMKSZ Bustyaházai Alapszervezetének elnöke idézte fel, hogyan gyűjtötték össze és terelték Szolyvára a Bustyaházán élő magyar és német nemzetiségű férfiakat, akik közül tizenhárman soha nem térhettek haza.

Szulincsák Sándor római katolikus lelkipásztor arra figyelmeztetett: az apák, nagyapák, testvérek áldozata arra kötelez bennünket, hogy mi, utódok is magyarként éljük meg keresztény hitünket, s örökítsük tovább hagyományainkat.

Kígyóson immár 20. alkalommal emlékezett a település lakossága mártírjaira. Kígyósról 1944. novemberében 78 férfit deportáltak, közülük 28-an nem tértek vissza szeretteikhez. A temetőkertben álló emlékmű előtt összegyűlt kígyósiak ökumenikus istentisztelet keretén belül hallgatták meg Pocsai Vince református és Molnár Ede baptista lelkész igehirdetését. Vass Ottó, a "KMKSZ"–UMP Beregszászi Járási Tanácsi képviselője beszédében párhuzamot vont az akkori hősök és a ma élők magyarságtudata között: a "málenkij rabot" áldozatai vállalták magyarságukat, de mi a helyzet a mostani kárpátaljai magyarokkal, amikor olcsó pénzen meg lehet vásárolni őket, s a magyar érdekvédelem erősítése helyett ukrán pártokat támogatnak. A megemlékezésen a helyi nyugdíjasklub lágerénekekkel, a fiatalok lágerversekkel adóztak a 28 kígyósi áldozat emlékének. Csok Bertalan a harcmezőn elesett katonák emlékére elmondta Somogyvári Gyula A boldog szunnyadókhoz című versét.

fzs, lm, bj, jl, bzs