Nem engednek a gázárból az oroszok

Késik a költségvetés

2010. április 16., 10:00 , 483. szám

Április 13-án lejárt a Viktor Janukovics államfő által az idei költségvetés kidolgozására megszabott harmincnapos határidő. Korábban, március elején még Mikola Azarov kormányfő is azt ígérte, hogy április 11-én benyújtja a költségvetést a parlamentnek, erre azonban nem került sor.

A kormánynak még április 7-én tárgyalnia kellett volna a büdzséről, az utolsó pillanatban azonban levették a napirendről a kérdést, majd az újabb kitűzött napon, április 12-én is elhalasztották a megvitatását. Április 13-án azután Volodimir Makejenko, a parlament költségvetési bizottságának régiók párti elnöke bejelentette, hogy a kormány azért halasztotta el a költségvetés tárgyalását, mert arra vár, milyen eredménnyel zárulnak az orosz gáz 2010. évi árának csökkentéséről folytatott tárgyalások. Makejenko emlékeztetett, hogy magas szintű tárgyalások folynak Oroszországgal és a Nemzetközi Valutaalappal is.

Volodimir Litvin a parlament kedd reggeli ülésén azt mondta, a költségvetést május 1-ig mindenképpen el kell fogadnia a Legfelsőbb Tanácsnak. Megfigyelők ezzel összefüggésben emlékeztetnek, hogy az államfői adminisztrációból érkező hírek szerint Ukrajna már egyeztette az idei költségvetés sarokszámait az IMF-fel, amennyiben azonban sikerül elérni az orosz gáz árának csökkentését, az valamivel nagyobb mozgásteret engedélyezne a kormánynak, illetve enyhíthetné az elkerülhetetlen megszorító intézkedéseket, ezért Kijevben az utolsó pillanatig kivárnak a büdzsével.

Orosz részről jelezték, hogy a tárgyalások a földgáz áráról a Gazprom és az ukrán importőr, a Naftogaz között folynak, azaz vállalati szinten, a politika kizárásával. A két cég között január 19-én írták alá az idei gázárakat rögzítő megállapodást. Tavaly Ukrajna 20 százalékos árengedményt kapott, idén azonban a felek áttértek a piaci árakra. A gáz ára az olajár alakulásának függvényében változik, így az idei első félévben ezer köbméterenként 305 dollárba kerül, a második félévben pedig várhatóan 320 dollárra emelkedik.

pszv