Kenyérsütés, lekvárfőzés diákoknak

A beregi paraszti kultúra tárgyi emlékeinek felkutatását, megőrzését, a helyi hagyományok ápolását tűzte céljául a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, amikor hozzálátott egy tájház létrehozásához Nagyberegen. Dr. Kész Margit néprajzkutatóval, főiskolai tanárral egyik "gyűjtőútján" beszélgettünk a kezdeményezésről.

- A főiskola célja berendezni egy tájházat, ahol a diákok megismerhetik a hagyományos paraszti életmód tárgyait, munkaeszközeit, hagyományait. Kárpátalján szerencsére még sok fiatal lát otthon kenyérsütést, lekvárfőzést, pokrócszövést, ám egyre többen vannak, akik nem. A tájház egyebek mellett ezen tevékenységeket mutatná be a diákoknak. A leendő tanítóknak, tanároknak tisztában kell lenniük azzal, mekkora értéket képvisel a hagyomány, a népi kultúra - vélekedik Kész Margit.

- Mennyire őrződtek meg a paraszti lét tárgyi emlékei Nagyberegen?

- Néprajzi közhely, hogy a gyűjtést az utolsó pillanatban végzik, ám úgy érzem, Nagyberegen mi már a 25. órában fogtunk hozzá a kutatáshoz. Mivel a falu közel esik a városhoz, itt hamarabb végbement a polgárosodási folyamat, mint a Beregszásztól távol eső településeken és viszonylag korán érvényesültek a városi hatások. Ez legjobban a bútorokon mérhető le, hisz már a 19. század végéről, a 20. század elejéről fennmaradt konyha- és szobaberendezések is leginkább parasztpolgári stílusúak. A tájházat fekete, faragott parasztbútorral terveztük berendezni, ám ezekből elenyészően kevés maradt fenn, és ami van, az is igen rossz állapotban. A fellelhető polgári stílusú bútorok értékét azonban mindenképp emeli, hogy helyi műhelyben készültek, egy falusi mesterember munkái. A paraszti háztartás, szövés-fonás, földművesmunka eszközei ugyanakkor szép számmal fellelhetők a régi portákon.

- Mit szólnak a kutatáshoz a helyiek?

- Azt tapasztaltam, hogy az emberek nyitottak a tájház ötletére. Nagybereg elsősorban szőtteseiről híres, így a különböző textíliákból - kendő, abrosz, zsák, rongyszőnyeg, rongypokróc viszonylag hamar sikerült szép és értékes kollekciót összegyűjteni. Sajnos a cserépedényeket illetően megelőztek a régiségkereskedők, ezt több helyen meg is jegyezték a helyiek. Találtam viszont faragott teknőt, kisebbet-nagyobbat, amit tésztagyúrásra, dagasztásra használtak az asszonyok. Sokat számít, hogy nem visszük el a tárgyakat, minden a faluban marad, így szívesebben is válnak meg a gyakran semmire sem használt, ám mégis megbecsült családi ereklyéktől.

- Talált olyat, ami Önt is meglepte?

- Igen. Eddig csak néprajzi szakkönyvekből ismertem az ún. csíkkast, melyet csíkfogásra használtak (csík: nyúlánk, kígyószerű hal). Sőt, a csíklé receptjét is sikerült lejegyezni. Legutóbb felmehettem egy padlásra, ahol egyebek mellett előkerült két keményszárú férficsizma, és egy kézzel készült gyermekhinta. Az utóbbinak különösen örültem, mivel gyermekjátékokat még nem gyűjtöttek Kárpátalján, ezért is jó lenne létrehozni egy játékbemutató kiállítást.

- Milyen állapotban kerülnek elő a régi holmik?

- Eléggé leromlott állapotban, ami nem csoda, hisz legtöbbször poros padláson, kocsiszínben, lomtárban őrződnek. Egyelőre ott tartunk, hogy gyűjtjük a tárgyakat, még nem újítjuk. A Nyíregyházai Sóstói Múzeum szakemberei segítenek restaurálni a tárgyakat, továbbá a Szentendrei Skanzennel is jó kapcsolatban állunk. Maga a tájház is felújításra szorul, így bőven van még tennivalónk. Helyben Prófusz Marianna van segítségemre, aki jól ismeri a Nagyberegen élőket. Hosszú távon tervezzük, hogy a környező falvakat - Beregújfalu, Kígyós, Nagymuzsaly - is bejárjuk, és felkutatjuk, kiállítjuk a megőrzésre érdemes dolgokat.

P.ZS.