Kevesebb, de pergőbb műsor?

2006. június 23., 10:00 , 284. szám

A határon túliaknak szánt műsorok, illetve az ezzel foglalkozó szerkesztőség jövője a tét abban az ádáz harcban, amely ezekben a napokban zajlik a Magyar Televízióban - írta az erdélyi Krónika, amely szerint Budapesten "csonkolással gyógyítanak".

A Krónika információi szerint az eddigi hét, részben vagy egészben határon túliak által készített, illetve nekik szánt műsor - Kárpáti Krónika, Héthatár, Határátkelő, Palackposta, Átjáró, Aranyfüst és Földközelben - az ősztől érvénybe lépő műsorrácsban már nem kap helyet. A tervek szerint egyetlen 22-24 perces, egyelőre "keresztség" előtt álló műsor igyekszik majd pótolni az így támadt űrt. A műsor naponta, romániai idő szerint 6.20-kor jelentkezne az MTV mindkét csatornáján, hétfőtől péntekig pedig déli 12 órától az m2-n ismételnék meg - véli tudni az erdélyi lap. A készülő műsorterv alapján az eddigi heti 330 perces műsoridő 168 percre csökken, ami egyszerre teszi kérdésessé a Határon Túli Műsorok Szerkesztőségének, illetve az eddigi műsorokat legalább 70 százalékban biztosító határon túli produkciós csapatoknak a létjogosultságát - olvasható a cikkben. A lap úgy tudja, hogy míg e napi rendszerességgel jelentkező műsor ügyét többé-kevésbé befejezettnek kénytelenek tekinteni az érdekeltek, további heti két, egyenként 50 perces magazinműsorért elkeseredett lobbizás zajlik. (MTI)