2005. május 13.

Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak? ApCsel 2,37

A fenti mondat az első pünkösd napján hangzott el. Miután Jézus elvégezte a váltságmunkát és visszatért mennyei dicsőségébe, ahogyan megígérte, elküldte a Szentlelket tanítványaira. A Szentlélek eljövetelét csodás jelek kísérték. Hatalmas szélviharhoz hasonló zúgás közben lángnyelvek ereszkedtek a tanítványokra. A másik csodás jelenség pedig a nyelveken szólás, pontosabban a nyelveken hallás csodája volt. Bár az apostolok ugyanazon a nyelven prédikáltak, mindenki a maga nyelvén hallotta a Krisztusról szóló bizonyságtételt.

A legnagyobb csoda viszont az volt, amikor a kemény prédikációt hallgató tömeg egy része megfogalmazta a fenti kérdést. Miután hallják, hogy valóban Jézus az elküldött szabadító, hogy csak általa lehet üdvözülni, és "ez az a Jézus, akit ti keresztre feszítettetek", ezt kérdezik: "Mit tegyünk?" Isten Lelke bátorságot ad az apostoloknak, hogy az igazságot szólják, és csendesen munkálkodik a hallgatók szívében is, miközben az Igét hallgatják.

Ma az a kérdés, mi hogyan hallgatjuk Isten szavát. Amikor válságba jutott házasságokat látunk, tönkrement családok romjait, az alkoholizmus nyomorúságát, megkeserített szülőket, az önpusztítás útját járó gyermekeket, képmutató hitet, vajon engedünk-e Isten Lelkének, aki Krisztusra mutat, aki azt mondja, csak Jézusban van a megoldás. Vajon megfogalmazódik-e bennünk a kérdés: Mit tegyünk? Akkor ér valamit az orvos kimerítő diagnózisa, ha utána a beteg pontosan követi az utasításokat a gyógyulás érdekében.

Isten Lelke tegyen mindannyiunk életében ilyen csendes csodát, hogy amikor rámutat életünk fájó pontjaira, fogadjuk el alázattal a diagnózist, és tegyük fel neki a kérdést: Mi a Te akaratod az életemben, mit cselekedjünk? Ámen.

Kótyuk Zsolt