Az elnökválasztás éve következik

Hatalom kontra ellenzék

Egy sportriporternek jóval könnyebb dolga van, mint egy politikai elemzőnek. Neki legalább azon nem kell törnie a fejét, hogy mikor s hogy melyik pályán miféle szabályok szerint zajlanak az események. Sőt, többnyire az is világos, kinek illik drukkolnia.

A kárpátaljai magyarok tájékoztatása az ukrajnai politikáról már csak azért sem egyszerű feladat, mert egy jelentős részük nem kíséri figyelemmel az ukrán tömegtájékoztatást. Bár ez akár előny is lehet, tekintettel arra, hogy az fölöttébb egyoldalú és elfogult.

Így azonban a tájékoztatás legfontosabb része maga az alapséma, ami alapján eldől, hogy mely események tekintendők fontosnak és mi azok jelentése. Amikor a tájékoztatás propagandává züllik, akkor az említett sémát az érintett politikai erőközpont érdekei adják. Az a hír, és olyan megvilágításban, ami és ahogy jó színben tünteti fel azt: vagy a szocdemeket, vagy a donyec­kieket, vagy a kom­munistákat stb.

Kárpátalja esetében a cél az, hogy a kárpátaljai magyarok – az ukrajnai nagypolitika mellékszereplői – tisztában legyenek az országban zajló legfontosabb folyamatokkal, amelyek közvetlenül vagy közvetve az ő sorsukat is befolyásolják.

Úgy vélem ennek alapján, hogy az elemzések szervezőelvét adó alapkérdés mindezen megfontolásokból együttesen adódik, és úgy hangzik: lesz-e Ukrajnában rendszerváltás?

A politikai elemzés nemcsak eseményekről szól, hanem állapotokról, afféle rendszerparaméterekről is. A legfontosabb ilyen paraméter az ukrajnai lakosság mentalitása. Ennek megítélésében az elmúlt esztendő sem hozott változást. Általában megállapítható, hogy az emberek szeretnének európai politikai rendszert, szeretnék a jelenlegi hatalmat leváltani, de ezért nem hajlandóak forradalmat csinálni. Szívesen szavaznak a hatalom ellen, majd jámboran tűrik, hogy a hatalom elcsalja az eredményeket. El lehet még mondani, hogy a regionális különbségek nem változtak: van egy galíciai rész, amelyik harciasabb, de kisebbséget képez; van egy kelet- és dél-ukrajnai, amelyet jobbára igazi szovjet emberek alkotnak, akik a Szovjetunióba vágynak vissza; végül van a közép-ukrajnai rész, amely a már említett nagy átlagnak a megtestesülése.

A Baltikumban az emberek mentalitása, a politikai kultúra olyan, hogy ott nem lehet tekintélyuralmi rendszert kiépíteni. Közép-Ázsiában olyan, hogy ott a szabályozott politikai versengésen alapuló demokrácia nem él meg. Ukrajnában mind a két variáns lehetséges. Így aztán különös jelentősége van a hatalmi harcoknak, valamint a világpolitikai erőközpontoknak, amelyek számára nem közömbös Ukrajna sorsa.

Az egyik oldalon a hatalom áll, vagyis azoknak az erőknek az összessége, akik a jelenlegi rend­szer, illetve állapotok fenntartásában érdekeltek. A hatalmi elit jellege nem változott, vagyis klánszerűen van megszervezve. Ilyen értelemben nem is lehet hatalomról beszélni, hiszen akiket ide kell számítani, azok nem rendelkeznek korporatív tudattal. Nem úgy tekintik magukat, mint a hatalmi elit tagját, hanem mint valamelyik befolyásos csoportosulás, csoport vezetőjét. Az oligarchikus csoportok vagy – az ukrajnai politikai zsargont használva – holdingok egymás konkurenseiként lépnek fel. Ezért az ukrajnai politika egyik döntő eleme az, hogyan alakul a holdingok közötti konkurenciaharc.

Nagy általánosságban el lehet mondani, hogy a legagilisabb csoportosulások a Medvedcsuk-féle szocdemek, a Janukovics-féle do­nyeckiek, a Pincsuk-féle dnyepro­petrovszkiak. A konkurencia tár­gyát az állami vagyon privatizálandó részei, valamint az ehhez szük­séges államhatalmi pozíciók (mi­niszteri, rendvédelmi, kormányzói stb. posztok) képezik. Az oligar­chiák békés egymás mellett élését a Garantáló, Ukrajna államelnöke, Leonyid Kucsma biztosítja. Az ő személyes hatalma ebből a kiegyenlítő-igazságtevő szerep­ből adódik, valamint abból, hogy a központi erőszakszervezetek (titkosszolgálatok, rendőrség, ügyész­ség, adóhatóság, hadsereg stb.) vezetőit közvetlenül tartja kézben, többnyire nem engedve át az oligarchiáknak ezeket a posztokat.

Elmondható, hogy az elnök és az oligarchák az elmúlt évben szilárdan kézben tartották a végrehajtó hatalmat, és meghatározó, de nem teljes befolyásuk volt a parlamentben.

A hatalom előtt álló probléma, amelyet meg kellett volna oldaniuk, a következő elnökválasztás kérdése. Amennyiben az elnöki hatalom kívül kerülne a jelenlegi uralkodó elit körein, az a rendszer bukását jelentené. Az elmúlt év megmutatta, hogy a probléma megoldásának csak három variánsa létezik, és a hatalom mindhárom irányban tett lépéseket.

Az egyes számú variáns az, hogy Kucsma harmadszor is nekivág a kampánynak. Ehhez formailag csak egy alkotmánybírósági döntésre van szükség. Az ukrajnai taláros testület megmutatta, hogy az alkotmányos normák és az általános jogelvek nem feszélyezik, tehát hozhatnak ilyen döntést. Kucsma elnök népszerűtlensége sem tűnik leküzdhetetlen akadálynak az ad­minreszursz teljes intenzitású felhasználása mellett. A Nyugat, értve ez alatt az Egyesült Államokat, azonban világosan jelezte, hogy nem fogad el egy ilyen forgatókönyvet.

(Folytatását lásd a következő számunkban)

Sz. K. M.