József Attila: VILÁGOSÍTSD FÖL

Világosítsd föl gyermeked:

a haramiák emberek;
a boszorkák – kofák, kasok.
(Csahos kutyák nem farkasok!)
  Vagy alkudoznak, vagy bölcselnek,
  de mind-mind pénzre vált reményt;
  ki szenet árul, ki szerelmet,
  ki pedig ilyen költeményt.

És vígasztald meg, ha vigasz
a gyermeknek, hogy így igaz.
Talán dünnyögj egy új mesét,
fasiszta kommunizmusét –
  mivelhogy rend kell a világba,
  a rend pedig arravaló,
  hogy ne legyen a gyerek hiába
  s ne legyen szabad, ami jó.

S ha száját tátja a gyerek
és fölnéz rád, vagy pityereg –
ne dőlj be néki, el ne hidd,
hogy elkábítják elveid!
  Nézz a furfangos csecsemőre:
  bömböl, hogy szánassa magát,
  de míg mosolyog az emlőre,
  növeszti körmét és fogát.

1936. okt.

József Attila 1936-ban írta ezt a verset, mikor ordas eszmék fenyegették Európát, a háború ízét hozta a szél akár nyugatról, akár keletről fújt. Közhely, de igaz, a történelem ismétli önmagát. A vers napjainkban is élő, ténye valós, amit a költő felvázolt, a mi világunkra is igaz. József Attila nem élte meg a második világégést. Mi azonban már nemcsak a szelét érezzük a háborúnak, hiszen több éve arat a halál, messziről érezni a bűzét. Menekül, aki tud, de marad, ki röghöz kötött vagy már halott. Keleten háború dúl, de már Nyugaton is élesítik a kardlapot. A helyzet nem változik, mert „a haramiák emberek; / a boszorkák – kofák, kasok”.

Ma is árulnak szerelmet, eszmét, családot, hazát, s helyette a torkunkon tolnak le megannyi őrült ideát. Új köntösbe bújva újra támad a romboló eszme, senkit nem vigasztal, hogy felismertük a veszélyt. Oly kevés az elme, hol otthonra talált a józan ész, milliók menetelnek halált vedelve. Gyere vissza, József Attila, és „dünnyögj egy” régi „új mesét, fasiszta kommunizmusét”! Szavadra hátha felnyílnak a szemek, s kinyílnak az elmék, az ember végre meglátja: a király esztelen! Valóban „rend kell a világba”, a valódi és nem az áltudomány! Rend kell a világnak, hogy újra „legyen szabad, ami jó”.

            Lengyel János