Harmincéves az Irka gyermeklap: kiállítás és galériamegnyitó Beregszászban

2024. február 24., 11:50 , 1199. szám

A harminc éve megjelenő Irka gyermeklapon a kárpátaljai magyarok nemzedékei nőttek fel, akik izgatottan várták, majd örömmel olvasták, festették a folyóiratot és küldték be saját szerzeményüket, gondosan színezett rajzaikat vagy éppen gondolataikat a szerkesztőségbe. S nemcsak az előző generáció, de a mostani gyerekek is boldogan lapozzák az Irka évszakonként megjelenő számait, s ez mutatja, hogy a gyermeklap fontos megtartó erőt jelent a közösség számára. A jubileumi születésnapot az Irka eddig megjelent 137 lapszámának borítóiból és illusztrációiból összeállított kiállítással méltatta a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT) február 22-én Beregszász központjában a Na’Conxypán Galéria ünnepélyes megnyitóján.

„A Kölcsey Ferenc Szakkollégium egyik alsó termében – ahol az újonnan nyílt galéria is helyet kapott – nem először vagyunk kiállításon. 2002-ben a RIT téli tárlatának bemutatásakor Jankovics Mária és tanítványa, jómagam festményeit mutattuk itt be” – kezdte köszöntőjét Kulin Ágnes, a RIT elnöke, a Na’Conxypán Galéria kurátora, aki a nem mindennapi névválasztás kapcsán kifejtette: „Az érdekes és sokak számára eddig ismeretlen Na’Conxypán nevet választottuk, s nem véletlenül. A Na’Conxypán a kárpátaljai gyökerekkel is rendelkező magyar szecessziós festőművész, Gulácsy Lajos által megálmodott fantáziavilág, a külvilág problémái előli elvágyódás helyszíne. A művész egy krízisekkel teli időszakban élt (1882–1932), ezért teremtette meg magának a Na’Conxypán elnevezésű mesevilágot, ahová a számára sokszor érthetetlen külvilág elől tudott elmenekülni. Na’Conxypán egy nagyon érdekes álomvilág, ahol szép, díszes ruhákban sétálnak az emberek, napjaikat kávézással töltik, bálokra járnak, és szerelembe esnek. Gulácsy Lajos megfestette ezt a világot, meséket írt róla, s kitalált hozzá egy saját nyelvet” – magyarázta Kulin Ágnes, hozzátéve: ez a fajta „menekülés a valóságból” napjainkban számunkra sem idegen, hiszen ebben a nehéz helyzetben sokan elfelejtenek álmodozni és hinni a mesékben. „Beregszászban is szükség van egy ilyen mesevilágra, ami lehetőséget ad az álmodozóknak egy kicsit a valóságból való kiszakadásra. A mesevilágban pedig mi más lenne a legjobb társunk, mint az Irka gyermeklap. Ezért is nagyon örülünk, hogy a lap harmincadik születésnapjára tervezett kiállítást ebben a galériában tarthatjuk meg, hiszen az Irka Kárpátalja több generációjának a gyermekkori barátja, többek között az enyém is. A lapnak eleinte olvasója, később az illusztrátora lehettem. Az elmúlt három évtizedről úgy szerettünk volna megemlékezni, hogy az Irka képi világát mutatjuk be” – fogalmazott a RIT elnöke.

A három kiállítótér falain tehát az Irka időszaki, arculati korszakai láthatók. A kezdeti korszak illusztrációs munkáit Medveczkyné Luták Edit, Jankovics Mária és Veres Péter készítették. 1995-től egészen haláláig, 2007-ig Jankovics Mária tervezte meg és készítette el az ifjúsági újság közismert borítóit. Ezután diákja, Kulin Ágnes vette át az Irka illusztrációs feladatát.

„Mindössze 15 éves voltam, amikor átvettem a rám bízott feladatot. Diákként sokáig követtem a Marika néni által kitaposott útvonalat mind technikában, mind a megoldásokban. Aztán pár év elteltével a saját elképzeléseim alapján egy kicsit másabb figurák jelentek meg az oldalakon. Kilenc évig voltam az Irka illusztrátora, 2016-ban ezt a feladatot Veres Ágota vette át” – idézte fel a RIT elnöke.

Kulin Ágnes és Veres Ágota munkáit a középső térben tekinthetik meg a látogatók. A kiállítótér utolsó szakaszában a jelenlegi illusztrátorok, Török Sarolta és Kalitics Erika munkái sorakoznak. A következő lapszámokban az olvasók négy újabb tehetséges fiatal illusztrátor munkáival ismerkedhetnek meg, hiszen minden lapszámban egy-egy új művész mutatkozik majd be, s a visszajelzések alapján döntik el, kinek az illusztrációi illenek a leginkább az Irka-családba. „Remélem, még sokszor fogunk itt találkozni, és együtt szőhetjük tovább ezt a Na’Conxypán-i álmot, s mindannyiunk számára egy kis sziget lehet ez a hely ebben a jelenlegi időszakban” – tette hozzá Kulin Ágnes.

Tóthné Espán Margaréta, az Irka jelenlegi főszerkesztője bár személyesen nem tudott részt venni a rendezvényen, elküldte gondolatait levélben, melyet Molnár Krisztina, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Fodó Sándor Kulturális Központjának vezetője tolmácsolt a megjelentek felé. „Azt mondják, aki óvodát, iskolát vagy templomot épít, az bízik a jövőben. Bízik abban, hogy ami a két keze munkája vagy éppen a támogatása által felépül, az nem marad üresen. Hasonló ehhez egy gyermeklap kiadása is. Bízunk abban, hogy amikor a munkánk eredménye kézzelfoghatóvá válik, minden lapszám egy-egy gyerekhez kerül. […] Köszönet illet mindenkit, aki támogatóként vagy szerkesztőként hozzájárul a lapok elkészítéséhez: az íróknak, költőknek, akik nekünk adják át első publikálásra a műveiket, a szülőknek, akik az Irkából olvasnak esti mesét, a pedagógusoknak, akik az órákon előveszik a lapot, és alkalmat teremtenek az olvasásra. És köszönet jár azoknak is, akik ezt a kiállítást sok munkaóra árán gondolatban és fizikálisan összeállították, mert megmutatták, hogy az Irka művészi értéket is képvisel. »Jó szóval oktasd, játszani is engedd« – ezt a József Attila-gondolatot idézte nekem egy alkalommal Punykó Mária, Marika néni. Igyekszünk ebben a szemléletben dolgozni tovább, mert bízunk abban, hogy ma is, holnap is, a jövőben is lesznek iskoláink, és az iskoláinkban gyerekek, akik alig várják, hogy az új Irka megérkezzen” – hangzott el az üzenet.

Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola, valamint az Irkát megjelentető Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke felszólalásában felidézte, hogy amikor 1991-ben megalakult a KMPSZ, még volt lehetőség magyarországi gyermeklapok előfizetésére vidékünkön is. A rendszerváltás után azonban ez megszűnt, eltűntek az könyvesboltok polcairól a magyar nyelvű meséskönyvek. „Ekkor éreztük azt, hogy kell egy saját gyermekfolyóiratot szerkesztenünk, hogy a mi gyermekkori élményeinket át tudjuk adni az utánunk jövő generációknak is” – húzta alá Orosz Ildikó. „Az ötletünket Magyarország felé is felvetettük, és először egy központi, Kárpát-medencei gyermeklap, a Barangoló indult el. Szép és színes volt, de nem a miénk. Így jött a gondolat, hogy a Pedagógusszövetség alapítson egy gyermekeknek szóló folyóiratot. Ez nem ment egyik napról a másikra, de végül 1993 őszén megjelent az Irka első próbaszáma Punykó Mária akkori főszerkesztő irányítása alatt” – elevenítette fel a meghatározó eseményt a KMPSZ elnöke, hozzátéve: Punykó Máriának nagy szerepe volt a lap elindításában, annak formai kinézetében és abban is, hogy ma az Irka 30. születésnapját ünnepelhetik. „A folyóirat mára egy sajátos intézménnyé nőtte ki magát, hiszen később módszertani segédanyaggá vált a pedagógusok számára. Emellett teret adott a gyerekeknek is a bemutatkozásra, legyen az vers vagy rajz. Ez továbbfejlődésre ösztönözte a kisiskolásokat” – szögezte le. Az Irka-születésnap mellett a mai nap sajátossága az, hogy Beregszásznak lett egy állandó galériája, ahová betérhetnek az érdeklődők, az iskolás csoportok, és megtekinthetik mindazt, amire érdemes büszkének lenni – zárta beszédét Orosz Ildikó.

Az ünnepélyes galériamegnyitót követően Csernicskó István, a II. RF KMF rektora mondott pohárköszöntőt, méltatva a kárpátaljai magyar gyerekek lapját: „Az Irka egy olyan gyermeklap, amely összeköti egyrészt a kárpátaljai magyar alkotóközösséget, azokat, akik írtak vagy rajzoltak bele, másrészt a nemzedékeket: nagymamát az unokával, testvéreket egymással, osztálytársakat, akik elmondták, hogy mit olvastak a lap legutóbbi számában, tehát egyfajta közösségteremtő fórumként is szolgál. Mi sem bizonyítja jobban, hogy ez így van, hogy most is itt vagyunk sokan, akik valamilyen módon kötődünk ehhez a folyóirathoz. Abban bízom, hogy ehhez a teremhez is kötődni fogunk, ahol megnézhetjük ezt a kiállítást, s meggyőződésem, hogy még sokáig és sokszor összegyűlünk itt, s megannyi szép és izgalmas kiállítást fogunk a későbbiekben is itt megtekinteni.”

Az Irka jubileumi illusztrációs kiállítása március 22-ig tekinthető meg a Kossuth Lajos tér 6. szám alatt megnyílt Na’Conxypán Galériában.

CsA