Bánki Éva: Itthon

Nem löktek le a mozgólépcsőn.

Ma sem. Pedig megtehették volna.

Magányos nő, sok csomag, jó mulatság,

férfimunka. Az áruházban is udvariasan szóltak:

mutassa be, kérem, a máshol vásárolt árukat.

És én bemutattam. Boldogan és udvariasan.

Hisz akár meg is korbácsolhattak volna.

Pofon, terpeszállás, gulág, anyámkínja.

Mivel ilyen rendesek velem, nem álmodok

nagy dolgokat. Hogy tigrisek sétálgatnak a körúton,

hogy csütörtökön megszűnik a gravitáció,

és a hidak fölött végre röpködni fogok.

Hogy kapok végre egy szolgálati paripát a rektortól

– mit BKK-bérlet! –, és majd lóhátról vizsgáztatok.

Holnap estére vissza is térünk Aix-en-Provence-ból.

De szerencsére rend van nálunk. Csend és fegyelem.

Kicsinek is örülünk. Hogy van hova lehajtani.

És van paplan is, nehéz vagy pehelykönnyű,

ápol / eltakar / megfullaszt idény és igény szerint.

Hogy a léha álmokat ne egyedül szégyelljük.

Hogy ne egyedül. Legalább ne egyedül.

Otthon, édes otthon! Vajon hány millió ember áhítozik a világon egy otthonért, egy helyért, ami az övé? Ahol biztonságban hajthatja álomra a fejét, ahol biztonságban tudhatja szeretteit, értékeit. Maga az otthon az egyik legnagyobb érték, és akiknek megadatott, ezt nem ismerik fel, de legalábbis alig. A másik érték a biztonság, a szabadság egyik kényelmes válfaja, amikor az erősebb nem löki le a gyengét a mozgólépcsőn, nem üti arcon az utcán, nem inzultálja a fürdőben, nem veszi el a pénzét, nem vágja el a torkát a templomi oltár előtt. A szabadság jelenthet mást is, ahol az ököljog uralkodik és a kettős mérce. Amit szabad ennek, a másiknak csak arra van joga, hogy húzza az igát, fizessen adót, tartsa be a törvényeket és szavazzon helyesen. Ez utóbbit majd mások mondják meg neki. Az ember, a kisember, a polgár, ha úgy tetszik, beéri egyre kevesebbel. Legyen béke, csak legyen rend! Cserébe az álmait is megnyesi, visszafogja. Ha nincs baj, már jó. A jó fogalma is átalakult. Jónak lenni jó, de ha a másik jó velem, az még jobb. Tegyük hát jobbá a világot. Persze, ha engedik. Azok, a hatalmasok. Egyet azért ne felejtsünk el, bármennyien is vannak azok, mi sem vagyunk egyedül. Nem is voltunk soha.

Bánki Éva a kortárs magyar irodalom egyik meghatározó alakja, aki ugyanakkor nagy utazó, és mint ilyen, van hasonlítási alapja, hogy megítélhesse a különböző társadalmakat. Versében érzékelteti, hogy milyen kevéssel is beéri az ember, ha van társa és van otthona. De hiszen ez nem is olyan kevés, sok millió embernek ez jelenti a mindent. A háttérben ott van az itthon, ami az életterünk, az előtérben a haza.

Lengyel János