Vasárnapi üzenet: 2023. május 7.

„…aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé nem szomjazik meg, hanem a víz, amelyet adok neki, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.”    (János 4, 14)

Feltámadt Krisztus!

Valóban feltámadt!

Az anyaszentegyház az egyházi év során több alkalommal is egy alaposan összeállított rendet követve állapítja meg az aktuális evangéliumi szakaszokat. Ilyen rendszert figyelhetünk meg nagyböjt folyamán, és hasonlóval találkozunk a húsvéti időszakban is. Húsvét második vasárnapján Tamás apostol felismerésével találkozunk, majd pedig a kenethozó asszonyok hűségével. Ők a feltámadás hirdetői. Az ezt követő három vasárnap (inaszakadt, szamariai asszony, vakon született) középpontjában a víz alapelem van.

A víz mindannyiunk életének egyik legfontosabb része, az egész látható világ fennmaradásának alapja, amely nélkül nem lenne létezés. Egy-egy forró nyári napon az emberi test különösképpen vágyódik a folyadék után. Az aktuális vasárnapon (Jn. 4, 5–42) a szamariai asszony is vízért érkezik Jákob kútjához, de a szomjat csillapító víztől sokkal nagyobb dologgal tér vissza a házába. Az embernek vannak veleszületett vágyai, amelyeket különböző anyagi dolgokkal csillapíthat. Az étvágyra az étellel, a szomjúságra a folyadékkal, a fáradtságra alvással, az emberi kapcsolatok utáni vágyra barátsággal, szerelemmel reagál az ember. Ezeken kívül azonban az emberben van egy örökös kielégítetlen vágyakozás, amelyet nem tud betölteni étel vagy ital vagy akár emberi kapcsolat sem. Az ember el nem múló boldogságra vágyik, csak gyakran rossz helyen keresi. Ideiglenes boldogságot találunk egy új telefonban, autóban, házban, de ez az érzés elmúlik, és újra boldogságkeresésbe kezdünk, mert úgy érezzük, kell lenni valami jobbnak. Hiába keressük a válaszokat anyagi dolgokban, mert az ürességérzet örökké kielégíthetetlen maradhat. Az életünk ürességérzetének alakja sokszor Isten alakú, mert a véget nem érő boldogságot csak Ő tudja biztosítani az embernek.

Istent keressük a pénzben, sikerben, karrierben, a családban, az utazásban, a zenében, a szórakozásban, talán az összes káros szenvedélyünkben is. Talán maga az Isten helyezte el az emberben ezt az ürességérzetet, hogy ne feledkezzünk bele túlságosan ebbe a világba. Az ürességérzet pedig egy nyom, amelyet a Teremtő szándékosan hagyott maga után, esélyt adva nekünk arra, hogy akik keresik Őt, rátaláljanak, ahogyan a szamariai asszony is rátalált arra az élő forrásra, amelyből merítve soha többé meg nem szomjazik.

Kótonovics István
görögkatolikus áldozópap