XXI. Kárpátaljai Magyar Zenésztalálkozó

2016. szeptember 28., 08:52 , 820. szám

Szeptember 24-én, immáron 21. alkalommal szervezte meg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) hagyományos Kárpátaljai Magyar Zenésztalálkozóját ezúttal Jánosiban, a BeregFest Hazaváró Fesztivál keretében a Barna György stadionban. 

Sin József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Középszintű Szervezetének és a Beregszászi Járási Tanácsnak az elnöke a zenésztalálkozó megnyitóján rávilágított a zene szimbolikus, eszmei értékére. Véleménye szerint egy jó dal nemesít, felszabadít, jobbá tesz. Úgy vélekedett, hogy éppen ezen tulajdonságok miatt, különösen ezekben a nehéz időkben mindenkire ráfér a zenehallgatás, egy jó koncert. A zenésztalálkozó ezt a célt is szolgálja, hiszen mindenki örömmel hallgatja majd a fellépő előadókat, akik többek között a régi, jól ismert slágerek eljátszásával egy kicsit visszarepítik a hallgatókat-nézőket az időben, kellemes, nosztalgikus érzéssel töltve ki az estét. Sin József Kodály Zoltán szavaival zárta beszédét.

Molnár László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség kulturális titkára elmondta, a KMKSZ először 1995-ben rendezte meg könnyűzenei találkozóját, amelyet azóta tradicionálisan, évenként megrendez a szervezet. Az esemény céljai, hogy a kárpátaljai könnyűzenei élet képviselői minden évben a „dolgos, rohanó mindennapok” mellett találkozzanak egymással, beszélgessenek, együtt zenéljenek egy közös koncert keretében, valamint megmutassák magukat Kárpátalja zeneszerető közönségének. Molnár László úgy vélekedett, hogy a Kárpátalján többször teret kapó komolyzene mellett a könnyűzene is kultúránk része, amely a mai nehéz időkben mosolyt csalhat az emberek arcára.

A rendezvényen fellépő együttesek között voltak „régi motorosok”: több éve zenélő banda, valamint ifjú zenészcsapat is, akik csak most bontogatják szárnyaikat.

A zenésztalálkozón az érdeklődők meghallgathatták az együttesek között a 2009-ben alakult és a Beregszászi Művészeti Iskolában nosztalgia-zenekarként indult Beregszász Dixieland Bandet. Fellépett Juhász József együttese, a rendkívül tehetséges, de még új együttesnek számító Farkas Vitalij és Tóth Gábor kettőse. Zenélt még a KMKSZ-tagokból összeállt Original zenekar is.

rsz.