Pornóstúdiót számolt fel a rendőrség Harkivban

2016. augusztus 30., 08:44

Online pornóstúdiót lepleztek le és számoltak fel Harkivban az emberkereskedelem elleni főosztály munkatársai a nemzeti rendőrséggel karöltve – közölte újságírókkal Szvitlana Kotik, a Harkiv megyei rendőrség vezető nyomozója, akit az Ukrajinszka Pravda idéz.

„A rendőrséghez információk jutottak el arról, hogy folyó év januárja óta személyek egy csoportja pornográf természetű felvételek készítésével és internetes terjesztésével összefüggű tevékenységet folytat Harkiv területén” – közölte Kotik.

Szavai szerint a nyomozás során leleplezték az online pornóstúdió szervezőjét és az ott dolgozó modelleket.

„Megállapítást nyert, hogy egy 23 éves harkivi illetőségű nő haszonszerzési céllal lakást bérelt Harkiv Moszkvai kerületében, s ott számítástechnikai eszközöket helyezett el. Ugyancsak ő talált 15 lányt Harkivból és Ukrajna más régióiból, akik az internetes közvetítések alatt a testüket mutogatták az ügyfeleknek és pornográf természetű cselekményeket végeztek” – tette hozzá a nyomozó.

Közölte, az ügyben eljárás indult a Büntetőtörvénykönyv 301. cikkelyének 3. pontja alapján (pornográf anyagok importja, készítése, értékesítése és terjesztése), amiért hét évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

Több személyt meggyanúsítottak az ügyben.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)