Szlovákia: Lezárult a támogatás-elbírálás

2012. augusztus 10., 10:00 , 604. szám

Lezárult a szlovák kormány által a kisebbségi kultúra támogatására szánt pénzekre benyújtott pályázatok elbírálásának folyamata – közölte az MTI pozsonyi irodájával A. Nagy László, a szlovák kormány kisebbségügyi kormánybiztosa.

Az idei évben 1837 pályázat érkezett a szlovák kormányhivatal Nemzeti Kisebbségi Főosztálya által meghirdetett felhívásra, közülük 1193 a magyar kultúra terén kifejtendő tevékenységre igényelt támogatást. A szakmai bizottságok által elbírált pályázatokból 1370 volt sikeres. Azt, hogy ezek közül szám szerint mennyi a magyar kultúrával összefüggő pályázat, egyelőre nem tudni. „Az elosztásra kerülő pénzek arányát a kormányhivatal nemzetiségi bizottsága szabta meg még tavaly. Az arányok megállapítása során a kisebb nemzetiségek előnyben részesültek” – közölte A. Nagy László, majd hozzátette: az idén minden pályázó kevesebb pénzt kap az igényeltnél, mivel az igényelt pénz mintegy háromszorosát tette ki a rendelkezésre álló összegnek.

Az elnyert támogatások kifizetése terén az idei évben a tavalyinál is nagyobb csúszás tapasztalható. A késedelem okaiként A. Nagy László a tavasszal lezajlott kormányváltást, a kisebbségi ügyekért felelős kormányalelnök hivatalának megszüntetését, illetve a helyébe lépő kisebbségügyi kormánybiztos hivatalának létrehozását jelölte meg. Véleménye szerint a legelső kifizetésekre két héten belül kerülhet sor, és az utalásokat szeptember elejéig sikerülhet lezárni. Az idén az előző évinél félmillió euróval magasabb volt, 4 és fél millió eurót tett ki a kisebbségi kultúra pályázati támogatására megítélhető összeg. Ez az összeg 2006-ban, Csáky Pál miniszterelnök-helyettessége idején volt a legmagasabb, akkor – átszámítva – meghaladta az 5 millió eurót.

(MTI/Kárpátalja)