Báró Perényi Zsigmond és a szabadságharc
A hivatalos életrajz szűkösen és szárazon szól az 1848-49-es szabadságharc vidékünkhöz oly sok szállal kötődő mártírjáról, Perényi Zsigmond báróról. A Beregszász melletti Ardón született 1783-ban. 1805-ben Bereg vármegye főjegyzőjeként kezdte pályafutását, majd alispán, 1830-ban kir. tanácsos, 1833-ban Ugocsa vármegye főispánja lett. 1807-től részt vett az országgyűléseken. 1825 után a főrendi ellenzék egyik vezéralakja. 1835-től a Magyar Tudományos Akadémia igazgatótanácsának tagja.
A száraz tényekből azonban nem világlik ki, hogy tulajdonképpen a reformkori Magyarország jeles egyéniségéről van szó, aki a nemzet olyan nagyságainak volt kortársa, mint Széchenyi István, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Eötvös József. Számos fontos hivatala és feladata közül számunkra ezúttal kivált a szabadságharccal összefüggő tevékenysége, cselekedetei az érdekesek.
Már 1847-ben részt vett azon a tanácskozáson, amely előkészítette az úgynevezett Ellenzéki Nyilatkozat kiadását. A Nyilatkozat követelte a felelős kormány kinevezését, a közteherviselést, a népképviseletet, a törvény előtti egyenlőség bevezetését, a kötelező örökváltság elrendelését és az ősiség eltörlését.
1848 májusában és júniusában a főrendiház képviselőjeként közreműködött az erdélyi unió előkészítésében. Nemcsak megfigyelője volt az eseményeknek, hanem tevékenyen hozzájárult a két ország egyesítéséhez. Jelentős tárgyalásokat bonyolított le Erdélyben, s ő dolgozta ki az erdélyi kincstári szervezet beolvasztását a pénzügyminisztériumba. Kezdeményezte a székelyek - szociális, katonai és nemzetiségi szempontból is hasznos - délvidéki letelepítését.
1848. július 14-től a főrendiház tagja, októbertől pedig elnöke, egyben országbíró lett. Később tevékenyen részt vett a Honvédelmi Bizottmányban.
1848. szilveszter éjszakájának drámai ülésén ő is azt szorgalmazta, hogy ne csak a kormány, hanem a működésének legitimitását biztosító országgyűlés is költözzék Debrecenbe. Itt 1849. április 14-én a főrendi ház elnökeként részt vett a debreceni Nagytemplomban tartott ülésen a trónfosztás kimondásakor, majd 1849. április 19-én ő írta alá a magyar nemzet Függetlenségi Nyilatkozatát.
Ezután a hétszemélyes tábla elnöke lett. Követte a kormányt Debrecenből Szegedre, majd Aradra.
1849-ben a világosi Bohus-kastélyban tartóztatták le. Elfogatásáról Bohus Jánosné Szögyény Antónia - akinek világosi kastélyában ment végbe a fegyverletételi egyezmény is - többek között ezt írta a naplójában:
"Világosra 15-én érkezett Lubkowitz őrnagy egy tiszttel, hogy Duscheket, Perényit és Stullert elfogja s az államkincstárt átvegye.
Lubkowitz szigorú, rideg katona volt. Reggelinél a hadviselés iránt tudakozódott s akkor szóba jött a 9-ik honvéd zászlóalj. Azt mondták: hősiesen harczoltak. Erre azt válaszolá: Mint osztrák tiszt nem hallgathatom, hogy lázadókat hősöknek nevezzenek."
Amikor augusztus 16-án az ősz Perényit is elvezették, az a kastély teraszán ölbefonta karjait, felsóhajtott s így búcsúzott a szabadságtól és az élettől:
"Ó mily szép világ, s mily nehéz tőle válni! Isten veletek, nőm, gyermekem, én nem látlak többé titeket!"
A tiszteletet parancsoló ősz Perényit a pesti Újépületbe szállították, hogy hadbíróság elé állítsák.
Kortársai közül többen egybehangzóan állították: "Vallomását hidegen tette meg, önként bevallva, hogy a Függetlenségi Nyilatkozatot előmozdította."
A legsúlyosabb vád az volt ellene, hogy jelentős szerepet játszott a trónfosztásban, ezért felségárulásért kötél általi halálra és vagyonelkobzásra ítélték.
Az ítéletet 1849. október 24-én hajtották végre Pesten, az Újépület mögött.
A kivégzésről egy szemtanú ezeket írta:
"Három vasba vert alakot kísért egy század gyalogság: Perényi Zsigmond bárót, Csernyus Manót és Szacsvay Pált. Mind a három büszkén, magasra emelt hajadon fővel haladt a vesztőhely felé. Nyomban utánuk jöttek a porkoláb a láncokon függő lakatok kulcsával és egy százados hadbíró. A lelkészek csak a kapuig kísérték az elítélteket. Először Szacsvaynak olvasta fel az auditor alig érthető, hadaró hangon az ítéletet. Szacsvay után Csernyus következett, s az egész idő alatt Perényi tíz lépésről nézte a rettentő jelenetet, s midőn rákerült a sor, láncait levették, tizenkét ezüst húszast nyújtott a hóhérnak, hogy hamar bánjon vele. Kérte, hogy a kötelet ne szorítsa hosszú fehér szakállához."
A kivégzetteket a pesti közsírkertben temették el. (A Magyar Életrajzi Lexikon és Keresztyén Balázs publikációi nyomán)
