Rácz József: A legfontosabb a színház szeretete

Színészportré

2009. január 23., 09:00 , 419. szám

Akkor tapasztaltuk meg igazán, hogy valójában milyen nehéz is Rácz Józseffel nyugodtan elbeszélgetni, amikor nemrég megpróbáltunk interjúidőpontot egyeztetni vele. A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház művészét még december utolsó napjaiban tüntették ki a megye színjátszóinak elismerésére alapított Seregij testvérek-díjjal a Liliomfi címszerepében nyújtott alakításáért. Amikor január közepén végre sikerült találkoznunk vele, éppen színésztársainak segített autóbuszba rakodni az aznap esti előadás díszleteit. Hajnalban érkezett haza Debrecenből, hogy az ottani előadás után a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség által a magyar kultúra napja alkalmából szervezett ungvári műsorban is részt vehessen, de másnap újra Magyarországon várta egy újabb színházi szerep.

- Mit jelentett az ön számára, hogy kitüntették?

- Gondolom ugyanazt jelenheti nekem a kitüntetés, mint a tavalyi díjazott kollégámnak, Ivaskovics Viktornak: a beregszászi társulattól távozott idősebb színészgeneráció helyébe tudtunk lépni, tudunk így együtt színházat csinálni, s ezt értékeli a szakmai közvélemény is. Ezen túl minden díj, minden elismerés egyfajta jelzés is számunkra, hogy mégiscsak megéri színésznek lenni, érdemes dolgozni, érdemes vállalni a nehézségeket. Úgy érzékelem ráadásul, hogy bár az efféle díjakon általában csak egyikünk neve szerepel, azért mindnyájunkat, az egész társulatot elismerik ezáltal. Igazán jót alakítani ugyanis csak egy jó előadásban lehet, amihez pedig társak is kellenek.

- Színészkörökben elterjedt vélekedés, hogy Liliomfi alakja, amelynek megformálásáért a díjat kapta, hálás szerep. Valóban így van? Ön személy szerint könnyen birkózott meg ezzel a feladattal?

- Véleményem szerint is hálás feladat Liliomfit játszani. Szeretem ezt a munkát. Ennek ellenére minden egyes előadáson meg kell küzdeni a szereppel. Az igazi díj, a jutalom számomra tehát nem az, hogy könnyen, mintegy rutinból eljátszható a szerep, hanem az, hogy még mindig játsszuk a darabot. Manapság egy éven belül hetvennyolcszor lejátszani egy előadást, ahogyan mi tettük a Liliomfival, nem akármilyen sikertörténetet jelent.

- Azt szokták mondani, hogy a Liliomfi azért lett akkora siker az önök előadásában, mert a darab egy kicsit magáról a beregszászi társulatról is szól, amely bizonyos értelemben ugyanolyan vándortársulat, akár a Szigligeti Ede által megálmodott Liliomfié. Igaz ez?

- Valóban kísérteties a hasonlóság. Nyilván ennek tudható be, hogy mindenki szerette volna egy kicsit önmagát, a maga gondolatait, érzéseit is belevinni ebbe a történetbe. De szerintem egy bizonyos mértékig minden más előadás is rólunk szól. Hiszen végső soron a magunk örömére csinálunk színházat. A Liliomfiban például azt énekeljük: ha játszhatok, én boldog vagyok, színházat csinálni a legjobb dolog. Az ember persze nem felhőtlenül boldog olyankor, ha - mint például ma is - hajnalban kell lefeküdnie, s háromórányi alvás után azzal ébresztik, hogy ideje bepakolni a díszleteket, mert este előadás van, ami után újra pakolni és újra utazni kell, hogy másnap Magyarországon játsszunk. Ez néha igen fárasztó tud lenni, de ilyenkor is tenni kell tovább a dolgunkat. Az elismerés, mint amilyen a Seregij testvérek-díj is, éppen abban segít, hogy elhitesse velünk: a nehézségek ellenére érdemes a pályán maradni.

- A beregszászi társulat immár évek óta egyensúlyozik a lét és nemlét határán, valamilyen csoda folytán kerülve el minduntalan a megszűnést. Ennyi elég is egy színésznek, hogy meggyőzzék a küzdelem fontosságáról?

- Nem is tudom. Kitartásunkban bizonyára közrejátszik az is, hogy egy színész aligha mehet el cipésznek, ha az előadásokból éppen nem lehet megélni, de a legfontosabb minden bizonnyal mégiscsak a színház szeretete. Enélkül bizonyosan nem lehetne hosszú távon folytatni a túlélésért való küzdelmet.

- Most éppen min dolgozik a társulat?

- Februárban kezdjük el a következő előadásunk próbáit, amiről egyelőre csak annyit árulhatok el, hogy a kijevi Alekszandr Belozub, akivel társulatunk már korábban is dolgozott együtt, egy ukrán szerző tollából származó vígjátékot rendez majd Beregszászban. Ezenkívül nyáron egy újabb Shakespeare-darab színpadra állításával is megpróbálkozunk Vidnyánszky Attila vezérletével.

- Az utóbbi időben számos szerepet osztottak önre a debreceni Csokonai Színházban is. Hallhatnánk erről részletesebben?

- A Hubay-Ránki-Vas szerzőtrió Egy szerelem három éjszakája című darabjában játszom Károlyt, a költőt. Szerepet kaptam Liszt Krisztus-oratóriumában is, amelyet Mispál Attila rendezett, s amelynek bemutatójára karácsony előtt került sor. Ugyancsak a Csokonai Színház produkciója a Hobo Blues Band Vadászat című albumának dramatizált változata, amelyet néhány évvel ezelőtt éppen a beregszászi színház mutatott be első alkalommal ugyanannak aVidnyánszky Attilának a rendezésében, aki a mostani debreceni előadást is jegyzi.

- Milyen szerepeket szeretne eljátszani a jövőben?

- Nem is tudom. Általában csak az elkövetkező néhány nap feladatai lebegnek előttem, mindig azok a legfontosabbak. Például szeretném ma jól eljátszani Sancho Panzát a Don Quijotéban, holnap pedig a postást a Tótékban. Ennél távolabbra csak ritkán gondolok.

hk