Zelenszkij aláírta a mozgósítási korhatár csökkentéséről szóló törvényt

2024. április 3., 10:31

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök aláírta A hadkötelezettségről és a katonai szolgálatról szóló törvényt módosító jogszabályt, amely 27 évről 25 évre csökkenti a polgárok katonai nyilvántartásban állásának alsó korhatárát – jelentette a DW a Legfelső Tanács honlapjára hivatkozva április 2-án este.

A parlament a törvényt 2023. május 30-án fogadta el. A jogszabály hatálybalépésével a polgárok 25. életévük betöltésétől válnak hadkötelessé.

Az RBK – Ukrajina felhívja a figyelmet, hogy a dokumentum, amelyet még tavaly aláírt Ruszlan Sztefancsuk, a Legfelső Tanács elnöke, a kihirdetését követő napon lép hatályba. Ebből következik a portál szerint, hogy akár már április 3-tól kézbesíthető az idézés a 25. életévüket betöltött hadköteles polgároknak.

Ugyancsak április 2-án került vissza a Legfelső Tanácshoz Zelenszkij elnök aláírásával a hadkötelesek elektronikus kabinetjéről szóló törvény, amelyet a parlament idén január 16-án fogadott el.

Aláírta Zelenszkij a katonai szolgálatra „korlátozottan alkalmas” státuszt megszüntető törvénymódosítást is.

Ezenkívül az elnök honlapján megjelent Volodimir Zelenszkij két április 2-i rendelete az Ukrajna Fegyveres Erőinek soraiban teljesítendő katonai szolgálat rendjének módosításával kapcsolatban.

(dw.com/rbc.ua/Kárpátalja)