Faludi Ferenc: Útravaló

Ne marasszuk, elmehet,

Amint tetszik, úgy vehet

A faképtől végbúcsút;

Előtte az országút!

Már elindult jókorán,

Sebespostán szaporán:

A kakas is megörült,

Vígan szólott, hogy felült.

Minden lova rúgjon fel,

A rúd szege hulljon el,

Repedjen a gyeplőszíj,

Pincetokja folyjék ki.

A forgószél kergesse,

Záporeső vezesse:

Igen finom ember volt –

Jó hogy tőlünk elpatkolt.

Mindenki ismeri a halottbúcsúztató verseket. Ezeket az újkorban a felsőbb társadalmi rétegek temetésén a pap vagy a kántor adta elő. Később aztán az alacsonyabb néprétegekben is elterjedtek, és közben jelentős változásokon mentek keresztül. Több változat alakult ki, kezdetben a pap vagy más személy a halott szemszögéből adta elő a verset, azaz a távozó képletesen, a jelenlévők társadalmi helyzetét figyelembe véve búcsúzott el tőlük. Más esetekben a gyászolók búcsúztak el a halottól, tételesen felsorolva erényeit, jócselekedeteit. Idővel kialakult egyfajta rítusszabályzat, amelyet a későbbi korok emberei követhettek. Később a merev, komor búcsúztató versek mellett megjelentek a kevésbé komor, szabadabb, olykor pimasz, sőt gúnyos versek is. Természetesen ezeket nem a temetéseken adták elő, sokkal inkább az ivókban, a baráti társaságokban. Ezek többnyire élcelődő, csipkelődő jellegűek voltak, de egy-egy közutálatnak örvendő ember, hatalmaskodó földesúr, korrupt hivatalnok vagy korrupt politikus halálakor születtek kifejezetten bántó, sértő hangnemű versek is.

Faludi Ferenc Útravaló című verse ezt a hagyományt követi, humorosan búcsúzik egy meg nem nevezett embertől, aki nem fog hiányozni senkinek. A könnyed, dallamos vers, melyet énekelni is lehetne, majdnem tökéletes. Egy helyen viszont megdöccen a ritmus, mintha bizony akkor hullott volna ki a kocsi rúdjának a szege. Nem tudni, hogy ez véletlen vagy szándékos, hiszen mégiscsak egy ember haláláról van szó. Talán a költő a könnyed, vidám versezet megtörésével akarta jelezni, hogy az elhunyt iránt mégsem teljesen érzéketlen.

Faludi Ferenc jezsuita szerzetes, író, költő, műfordító 1704. április 11-én született Németújváron, nemesi szülők gyermekeként. Külföldön tanult, később Budán, Besztercebányán, Bécsben, Grazban és Linzben tanított, majd Rómába került. Itt jutott arra az elhatározásra, hogy az elhanyagolt magyar nyelvet fejlessze, a magyar irodalmat, amely akkor igencsak háttérbe volt szorítva, műveivel gazdagítsa. Számos témában alkotott, kezdetben latinul és németül írt, de művei többsége magyar nyelven született.

1779. december 18-án halt meg Rohoncon, a Batthyányak birtokán.

A verseit legutóbb 2015-ben adták ki Faludi Ferenc magyar nyelvű versei címmel, a kötetet Sz. Koncz István rendezte sajtó alá.

Lengyel János