Ünnepváró adventi foglalkozás a Nagyberegi Tájházban

2023. december 4., 11:50 , 1188. szám

Adventváró kézműves-foglalkozást szervezett a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet a tél első napján a Nagyberegi Tájházban. Az alkalmon a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Líceum 30 második osztályos tanulója vett részt, akik ezúttal ünnepi asztaldíszeket készítettek.

A Nagyberegi Tájház programjai között kiemelt helyet tölt be a szeretet ünnepét megelőző adventi időszak szokásainak megismertetése, a karácsonyhoz kötődő hagyományok felelevenítése és átadása. Az ebben az időszakban meghirdetett foglalkozások rendkívül népszerűek a helyiek körében.

„A Pro Cultura Subcarpa­thica civil szervezet évről évre nagy hangsúlyt fektet a karácsonyi ünnepi időszakra. Fontos nálunk minden jeles nap, de úgy gondolom, ez az időszak mégis különlegesebb az ide érkező csoportok számára” – magyarázta Gál Adél, a Nagyberegi Tájház programfelelőse. „Most adventre készülünk, a várakozás időszaka áll előttünk, így ma adventi asztaldíszeket készítünk a gyerekekkel. Olyan foglalkozás ez, mely kicsit megmozgatja a kreativitásukat, fantáziájukat, hiszen mi a meglévő alapanyagokat a rendelkezésükre bocsátjuk, segítünk az elkészítésükben, de valójában egyedi alkotások születnek, hiszen minden gyerek maga állítja össze és díszíti az asztali dekorációját. Fontosnak tartottuk azt is, hogy kizárólag természetes alapanyagokat használjunk, ezért az asztalon csipkebogyótól kezdve pattogatott kukoricán át szárított narancskarikákig, citromig, fahéjszeletekig és fenyőtobozig minden megtalálható. Próbáltuk azt hangsúlyozni, hogy a természet ad számunkra kellően szép dekorációkat, úgyhogy ebből alkotunk” – fogalmazott Gál Adél.

A jelenlegi nehéz és kihívásokkal teli időszakban még inkább fontossá vált, hogy a gyerekek lehetőséget kapjanak arra, hogy elterelődjön figyelmük a hétköznapok megpróbáltatásairól. Ezt a célt szolgálta a tájház adventváró programja is, mely közelebb hozta a karácsony meghitt hangulatát a résztvevőkhöz és sokuknak széles mosolyt csalt az arcára. Az adventi jelképek és szokások felidézését követően a csoport együtt tekintette meg a hatalmas kemencét. Ezután a foglalkoztatóterembe tértek be, ahol kezdetét vette az asztaldíszek elkészítése. A gyerekek saját maguk sodorták a gyertyát méhviaszból, kiválogatták a különböző dekorációs elemeket, majd a ragasztó segítségével összeillesztették azokat, és elkészült a dísz. Eközben a konyhában Olasz Piroska, a Nagyberegi Tájház szakácsa irányításával a vidékre jellemző diós kifli készült. A csoport tagjai egymást váltva nyújtották a tésztát és tekerték a kiflit, melyet aztán a kemencében sütöttek meg. Miután minden elkészült, a csapat közösen ült asztalhoz, s csillogó szemekkel együtt énekelték a karácsony legismertebb énekeit, majd jóízűen fogyasztották el a diós édességet.

A Nagyberegi Tájház karácsonyra hangolódva december folyamán számos programmal készül: a későbbiekben fenyődíszek és mézeskalácsok is készülnek, felelevenednek a Luca-napi népszokások, s hogy az ünnepre való készülődés még teljesebb legyen, egy betlehemes csoport is ellátogat majd a tájházba.

A foglalkozások a Csoóri Sándor Alap és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával, a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátaljai Kirendeltségének szakmai partnerségével valósulnak meg.

lexi