Szépen zárkózik a Huszti FC

Labdarúgás

2023. szeptember 27., 08:34 , 1178. szám

Újabb megsüvegelendő győzelmet aratott az országos másodosztályú labdarúgó-bajnokságban az utóbbi hetekben megtáltosodó Huszti FC. Az első öt játéknapot követően még győzelem nélkül sereghajtóként kullogó Tisza-partiak zsinórban negyedik mérkőzésükön maradtak veretlenek, ezúttal a Metaliszt Harkiv vendégeként arattak imponáló sikert.

A mérkőzés felvezetőjében kuriózumnak számított, hogy az egykor szebb napokat megélt Metaliszt Harkiv kezdő 11-ében helyet kaptak a Luciv fivérek, Vaszil és Petro, akik a bajnokság elején még a huszti együttest erősítették, majd fegyelmi okokból kerültek ki a keretből, és igazoltak a Metaliszthoz.

Bő fél óra elteltével Nazar Prihogyko közel 40 méterről lövésre szánta el magát, és az erős löket a bal felső sarokban landolt.

A fordulás után Volodimir Sevcsuk már kettőre növelte a vendégelőnyt, majd a 81. percben Vladiszlav Boriszenko gólja végleg eldöntötte a három pont sorsát, a Huszti FC 3-0-s győzelmet aratott.

Kilenc fordulót követően az egyformán veretlen Kárpáti Lviv és a Niva Buzova áll a tabella első két helyén 23, illetve 19 ponttal, míg a husztiak 11 ponttal már a hatodikak.

Az október 1-én sorra kerülő 10. játéknapon kemény ellenfél vár Volodimir Citkin csapatára, hiszen a Kárpáti Lviv látogat Husztra.

(felvégi)