Vasárnapi üzenet: 2022. augusztus 14.

Jézus a tengeren jár

„De ő azonnal megszólította őket, és ezt mondta nekik: »Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!«”

Márk 6, 50b

A tanítványok nem tudnak haladni (hiába jó az irány, hisz Krisztus adta meg). Este van. Ellenszél. Vesződnek az evezéssel. Sokszor mi is a magunk erejével nem tudunk haladni (még ha jó is az életünk iránya, és jót is akarunk). Főleg, ha a lezáratlan dolgok terhét is visszük. Jézus, aki a vihar felett is áll, meg tudta volna akadályozni, hogy a tanítványok beszálljanak a hajóba. Jézus meg tudta volna akadályozni, hogy ne menj bele ebbe a helyzetedbe (válságaidba, tehercipelésedbe, összeesésedbe stb.). De szükségünk van erre a helyzetre, így tudunk jövőt építeni és hatékonyak lenni. Így ismerhetjük meg azt a Jézust, akire szükségünk van. Jézus felment a hegyre imádkozni, mert ez mindennél fontosabb volt a számára és a helyzet számára (még ha nem is tudják ezt a tanítványok). Innen, az imádság pozíciójából látta meg a tanítványokat a tenger közepén vesződni (a távolság, a sötét és a vihar ellenére is), és innen tudta indítani a megmentési folyamatokat. Az imádsággal van lehetőség a másikkal együtt érezni, és a másik igazi pozícióját meglátni. Az imádság és nem a külső körülmények tesznek érzékennyé, alkalmassá mások segítésére. Innen tudjuk indítani a megmentést. Az elrejtett imádság mindig a legfontosabb pozíció. Tudjunk rendszeresen imádkozni, ekkor vagyunk a legfontosabb személyei a közösségnek. Amíg tudunk imádkozni, addig mindig van esély a megmentésre.

A tanítványok meglátták Jézust a viharos tengeren (ilyen körülmények között ez isteni csoda, mert Isten már munkálkodik a tanítványokban is), de kísértetnek hitték és kiáltoztak (mert emberi természetük munkálkodik és tiltakozik a megmentés ellen). Az ember számára csoda, ha Istent és a közeledő segítséget felismeri. Általában félreértjük a dolgokat, és önkéntelen cselekedeteink vannak (kiáltozás, kapaszkodás, pánik stb.), mert az emberi természetünk – mely elszakadt Istentől – az isteni megmentés ellen is tiltakozik (nem akarjuk megadni magunkat az isteni akaratnak). De már ez is valamilyen reakció Jézus felé.

Jézus megszólítja a tanítványokat: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” Innen ismerik meg Jézus személyét. A megszólítás célja: Jézus behívása. Kegyelem Jézus szavának az érthetősége. Az Ő igéje által ismerjük meg Őt. Azért szólít meg, hogy életünk része legyen. Az Isten igéjének meghallása az Isten kegyelme. Ezért imádkozni kell. A tanítványok számára az egyetlen esély volt (a célba jutásra, a békére, az életben maradásra), hogy Jézust behívják a hajóba. Ekkor állt el a szél. Jézus behívása az életünkbe az egyetlen esélyünk, hogy a dolgaink helyrejöjjenek, a célba elérjünk, az vesződésünk megszűnjön, a családunk egyben maradjon, a jelen állapotot kibírjuk. Ezért Jézust be kell hívni az életünk vesződő helyeire – a kapcsolatainkba, a családunkba, a feladataink közé, ahol nincs haladás, csak önmagunk és egymás (el)vesztése.

Legyünk készen Jézustól tanulni, neki mindent átadni, emberi kapcsolatainkat rendezni, különben még jönnek a tanító viharok.

Radvánszky Ferenc
református lelkipásztor