Rákóczi Szövetség: pályázat Kárpát-medencei középiskolásoknak a nemzeti összetartozás napjára

2016. május 13., 10:04

Idén is utazási pályázatot hirdet Kárpát-medencei magyar középiskolásoknak a Rákóczi Szövetség a nemzeti összetartozás napja alkalmából. A jelentkezéseket május 18-ig várják.

A felhívás célja, hogy június 4-én, a nemzeti összetartozás napján a diákok egy másik, Kárpát-medencei ország magyar közösségéhez látogassanak el és minél több kulturális élménnyel gazdagodjanak és kapcsolatokat építsenek ki.

A programot idén is pályázati formában hirdette meg a Rákóczi Szövetség, arra bármely Kárpát-medencei középiskola jelentkezhet.

A pályázat feltétele, hogy az utazó középiskolás csoport a Kárpát-medencében legalább egy határt átlépjen és egy másik iskolával közös programot szervezzen június 4-éhez kapcsolódóan. Iskolánként egy autóbusznyi diák utazhat, ahhoz a Rákóczi Szövetség – a részt vevő diákok számától függően – 200 ezer forint utazási kerettámogatást ajánl fel, illetve igény szerint segít a fogadó iskola közvetítésében.

Jelezték: tavaly 431 Kárpát-medencei középiskola mintegy 13 500 diákja kapcsolódott be a szövetség diákutaztatási programjaiba.

További információ és a pályázati űrlap a Rákóczi Szövetség honlapján található: www.rakocziszovetseg.org.

(MTI/Kárpátalja)