Ady Endre: A szamaras ember

Be szép, ha nem is igaz, hogy ment:

Virágosan, szamárháton és sírva.

A Biblia írja,

Hogy Nagypéntekre nem is gondolt,

Csak ment, ment és a szíve szomj volt.

Ilyen szomjas szívekkel járják

Azóta is és pálmák nélkül

Gyorsult kálváriáját

Az Életnek s mit tőle kapni,

Szamárháton annyi, de annyi

Vitéze a Jónak.

Be szép: pálmák napja holnap

S e vén legenda megderül:

Tán kerül

Ezután is szamaras ember

Másokért küzdő szerelemmel.

Hiszen úgy kell, kell a szamárság.

Jézus, Tavasz és Jeruzsálem:

Be régi-régi történet ez,

Ámen, ámen.

Az 1918-as Halottak élén című kötetből való e költemény, és Ady Endre nem túlzottan ismert versei közé soroljuk A szamaras embert. Pedig a bibliai történetet minden ember ismeri. Azt az eseménysort, amely nem is Nagypéntekkel vette kezdetét, hanem már Nagycsütörtök éjjel elkezdődött. Hogy Jézust elárulta tanítványa, és mindjárt másnap, pénteken már keresztre is feszítették, hogy majd harmadnapra, vasárnapra feltámadjon... Ám ez az Ady-vers úgy szól húsvét ünnepéről, hogy még az árulásnál is előbbre megy vissza. Azt a napot emlegeti itt, amikor Jézus szamárháton Jeruzsálembe vonult. Azt az eseményt emeli ki e költemény, amikor addig sose látott tömeg gyűlt a Király köré, úgy köszöntötték őt, énekeltek, örvendeztek: "Áldott a Király, aki jő az Úrnak nevében! Békesség a mennyben, és dicsőség a magasságban!" De bármennyire is magasztos, komoly dolog ez a tudás, Ady meri vállalni a egyenes értelműséget, és leírja: "hiszen úgy kell, kell a szamárság". Merthogy költőnk egyszerre tud valláshoz és világisághoz kötődni

. Ezért lehet verssor is és húsvétot idéző felsorolás is e három hívószó: Jézus, Tavasz, Jeruzsálem...

Penckófer János