2009. április 17.

"A mélységből kiáltok hozzád, Uram!" (Zsoltárok 130,1)

Ez a zsoltár Izrael népének az imádsága. A templom felé zarándokolva énekelték. De egyéni hangvétele is van ennek az éneknek, mintha valaki a sokaságból kiáltana Istenhez. Mit tudunk meg erről az emberről?

Megtudjuk, hogy mélységben van. Sokszor találkozunk ezzel a gondolattal a zsoltárokban. A mélység az a hely, ahol sötét van, nincs reménység, nincs élet, csak a halál. Olyan állapot ez, amikor úgy érzem, hogy egyedül vagyok éjjel és nappal, nincs, aki meghallgasson, nincs, aki segítsen, mellém álljon. De jelenthet ez testi fájdalmat is, ágyhoz kötöttséget, kórházat, mankót, depressziót stb. A mélység lehet szegénység is, ahol nincs terített asztal, ahol nincs munkalehetőség. De mélység a politikai, gazdasági válság, vagy a családok válsága is. Hány és hány fajta mélység van, vagy lehet az életünkben, s talán te is szenvedsz valamelyiktől.

Vajon van megoldás? Mit tesz a zsoltáros? Kiált az Úrhoz. Imádkozik. Miért választja ezt a megoldást?

Egyrészt tudja, hogy a mélység a bűn következménye. Nem sorolja el ezeket, de tudja, hogy a bűn miatt nem állhat meg Isten előtt, és nem állhat az igazak közösségébe. Bűn az, amikor az ember Isten nélkül akar élni.

Másrészt tudja azt is, hogy Istennél van bűnbocsánat, van megoldás.

Tudod-e, hogy a mélységben egyedül Istenhez kell kiáltani? Tudod-e, hogy nála van bocsánat, van megoldás?

Ez a zsoltáros mindezt megtapasztalta, ezért biztatja így népét: "Bízzál, Izrael, az Úrban, mert az Úrnál van a kegyelem..." Ámen.

Gergely Szabolcs