Beszél-e ön csúnyán?

Körkérdés

Talán a kedves olvasó is ismeri azt a viccet, amikor folyamatos káromkodásból versenyt rendeznek, s a jelentkezők között meg lehet találni az oroszt, a németet és az egyszeri magyar embert. Az első a német jelentkező, bemegy a bizottság elé, s káromkodik kb. öt percet. A második az orosz, aki kb. tíz percig káromkodik. A harmadik a magyar, aki a szobába lépve megbotlik a küszöbben, káromkodik kb. egy félórát, aztán megkérdezi: "Kezdhetem?"

Nos, a viccelődést félretéve, tény, hogy a magyar emberek, sajnos, híresek arról, hogy cirkalmasabban és hosszabban tudnak "szentségelni", mint néhány más nemzet képviselői. Arról kérdeztük az olvasóinkat, hogy vidékünk magyarlakta településein milyen mértékben beszélnek csúnyán, s vajon tényleg méltán tartják a magyart káromkodós nemzetnek.

Éva Munkácsról:Szerintem a csúnya beszéd nem nemzetfüggő, hanem inkább az intelligencia meglétéről vagy nemlétéről tanúskodik. Én naivan azt hittem, hogy az ukránok nem beszélnek csúnyán, így lettem egy ilyen nemzetiségű ember felesége. Később rájöttem, mennyire tévedtem: a férjem is tudott zamatosan káromkodni minden kis semmiségen. Ezek után megváltozott a véleményem, s bizony néha velem is előfordul, hogy "eljár a szám", pedig mindig nagyon vigyázok a beszédemre.

Roszoháné Ménesi Kornélia Jánosiból: Elég sokat éltem már, így gazdag élettapasztalattal rendelkezem. Azt figyeltem meg, hogy ma már az emberek megszokták ezt a csúnya beszédmodort. Nem figyelnek arra, hogy mit mondanak, így a gyerekeik szinte akaratlanul is megszokják, hogy káromkodjanak, mivel ezt látják otthon, a családjukban. Sajnos az a legszomorúbb, hogy szinte szégyenérzet nélkül, automatikusan használnak ilyen szavakat. Régen szégyen volt így beszélni, csak az elmaradott, rossz sorsú emberek használtak trágár szavakat. Ma már szinte minden társadalmi rétegben ott van ez a jelenség. Erről egy kicsit a televízió is tehet, mert rengeteg olyan műsort adnak a különböző csatornák, amelyekben olyan közönségesen beszélnek, hogy szinte rosszul van tőle az ember. Az ártatlan kisgyerekek pedig ezt hallják, hiszen a szülő nem nagyon figyel arra, hogy mi van a tévében, s azt hiszik a csöppségek, hogy az ilyen szóhasználat olyan, mint a köszönés, mindennapos dolog.

Barta József Nagyszőlősről: Nagyon haragszom azokra az emberekre, akik társaságban csúnyán beszélnek, de sajnos az a tapasztalatom, hogy egyre többen tesznek így. Valahogyan megszokták ezt a kifejezési módot, nem érzik át, hogy az ilyen beszédmodor mennyire lealacsonyítja az embert. Ezek az egyének normálisnak tartják a csúnya beszédet, s nem veszik észre, mennyire irritálja mások szépérzékét a rengeteg káromkodás. Az iskolákban is egyre többet hallani a gyerekektől ezt a beszédstílust, aminek az okát két dologban látom: az első az, hogy ezt látják otthon, a második az lehet, hogy így próbálják kimutatni, mennyire nagyfiúk vagy nagylányok a társaik között. Ha őszinte akarok lenni, én is kerülök néha olyan helyzetbe, amikor annyira felmegy bennem a pumpa, hogy csak így tudok könnyíteni a lelkemen, de ezt is csak akkor engedem meg magamnak, ha egyedül vagyok. Ilyen eset például, ha autóval közlekedem egy kátyúkkal teleszórt úton, vagy esetleg ha egy kamion majdnem leszorít az úttestről. Ami a szívemet nyomja ilyenkor, azt kiadom magamból, s így megkönnyebbülök. Egyébként tapasztalatom szerint egyáltalán nem igaz az a közhit, hogy a magyar ember a legkáromkodósabb. Nekem volt szerencsém olyan ukrán vagy orosz nemzetiségbeli személyekhez, akik még egy kondáson is túltettek e téren.

Ifjabb Ferkó Béla Tiszaújfaluból: Szerintem leginkább megszokásból káromkodnak az emberek. Ha valami rossz történik velük, így könnyítenek a lelkükön, csak hogy mondjanak valamit. Tapasztalatom szerint a 14-15 évesek rendszeresen káromkodnak, de hallottam már 12-13 évest is. Ez azért lehet így, mert otthon is ezt hallják. Lényegében ugyanazért kezdik el, amiért cigarettázni: hogy felnőttebbnek tűnjenek a kortársaik szemében. Én sem vagyok szent, például ha megütöm magam, nekem is ki-kicsúszik a számon egy-egy csúnyább szó, de azért próbálom kordában tartani az effajta megnyilvánulásokat. A magyarság káromkodási szokásairól pedig csak annyit szeretnék elmondani, hogy ez a tévhit csak azért terjedhetett el, mert a magyar nyelv az egyik legkifejezőbb, így többféleképpen lehet kimondani ugyanazt, legyen az akár egy káromkodás.

Puliszka Éva Aknaszlatináról: Sajnos a magyar az egyik legkáromkodósabb nyelv, de ez is területfüggő. A kárpátaljai magyarsággal szemben az anyaországiak olyan körülírással küldenek el a "francba", hogy szinte megköszönhető. Sajnos én is kerültem olyan helyzetbe, amikor nagyon mérges voltam, s bizony kirobbant belőlem néhány effajta kifejezés, de igyekszem kerülni ezeket a helyzeteket.

Amint látjuk, a megkérdezettek többsége a megszokásban látja a trágár szavak használatának legfőbb okát, ami napjainkban már a gyerekkorban tapasztalható. Szépnek egyáltalán nem nevezhetjük ezt a beszédstílust, mert a legtöbb embert irritálja, mégis nincs olyan, akinek ne szaladt volna ki a száján egy-egy ilyen kifejezés, s ez bizony nem attól függ, ki melyik nemzet fia.

Snicer