Stresszkezelési tréninget szervezett partnerei számára a Dorcas Jótékonysági Alapítvány
A holland Dorcas Jótékonysági Alapítvány több évtizede támogat különféle projekteket Kárpátalján. Ennek kapcsán számos külső partnerszervezettel működik együtt országszerte. A szervezetek munkatársai többnyire önkéntes alapon vállalják, hogy bekapcsolódnak az alapítvány által indított támogató projektek megvalósításába. Számukra szerveztek stresszkezelő tréninget a Dorcas munkatársai Kárpátalján.
A szervezet fő célja, hogy egy több szinten kiépített rendszer segítségével megismerjék a Kárpátalján élő hátrányos helyzetben lévő embereket, majd pedig megadjanak bárminemű segítséget számukra annak érdekében, hogy a közösségeket felvirágoztassák.
A közel másfél éve tartó háború és az ebből fakadó kihívások mindenkit megviselnek. Ezért fontos, hogy a segítségre szorulók mellett maguk a segítők is megkapják a mentális egészség megőrzéséhez szükséges támogatást. Ezt a célt szolgálta az a tréning is, amelyet az ENSZ Nemzetközi Migrációs Szervezetének programja keretében tartottak a Dorcas külső partnereinek Szürtében.
„Az alapítvány munkatársai nemrégiben részt vehettek egy ehhez hasonló tréningen, amely nagyon hasznosnak bizonyult, nagyon sok új dologgal szembesültünk. Akkor fogalmazódott meg bennünk a gondolat, hogy egy ilyen tréninget a külső partnereinknek is szerveznünk kell” – fogalmazott Szabó Diana, a Dorcas Jótékonysági Alapítvány munkatársa.
Külső partnerek azok a személyek, akik saját munkájuk mellett önkéntes alapon végeznek segítői feladatokat az alapítvány projektjein belül, mint amilyen például a Fogadj örökbe egy nagymamát! program.
A résztvevők a tréning során néhány új, a stressz felismerését és kezelését segítő technikát is elsajátítottak.
„Önkénteseink a háború első napjától igyekeznek megadni mindennemű segítséget az arra rászorulóknak. Aktívan részt vettek a menekültek elszállásolásában és gondozásában, ami stresszként hatott mindannyiukra. Éppen ezért úgy gondoltuk, hogy ez a tréning segít felismerni a rájuk nehezedő stresszt, annak fázisait, hiszen nagyon sokan nincsenek is tisztában azzal, hogy ők bizonyosan stresszhatás alatt állnak” – fogalmaztak a szervezők.
A Dorcas munkatársai elmondták, hogy az alapítvány a jövőben is szeretne hasonló tréningeket szervezni a partnerei számára, akár más témakörökben is. Emellett a jótékonysági alapítvány minden olyan kezdeményezést támogat, amely egy-egy közösség megerősítését szolgálja. A partnerszervezetek, egyházközségek, gyülekezetek révén a Dorcas évente több alkalommal juttat el élelmiszercsomagokat a projektjeiben részt vevő időseknek és szociálisan hátrányos helyzetű személyeknek.
TV21 Ungvár/K. K.