Kárpátalja Online Hetilap
Évf, szám, dátum

Címlap

Belföld

Régiók

Gazdaság

Kultúra

Hitélet

Vegyes

Archívum

Magunkról

Image

Badalóban hosszú évtizedek óta megszokott hagyomány, hogy az új esztendő beköszönte mellett egyúttal Petőfi Sándor születésének évfordulójáról is megemlékeznek. A helyi református templom külső falán 1938 óta emléktábla jelzi azt, hogy a lánglelkű költő 1847. július 17-én – útban Erdélybe menyasszonyához, Szendrey Júliához – e szent falak tövében tartott pihenőt.
»»»»
Ahogy tetszik Ungváron
Image

A KMKSZ magyar kultúra napi rendezvényei keretében 2010. január 22-én 18.00 órától (k.-e. i.) Ungváron, a Megyei Zenei-Drámai Színházban sor kerül Shakespeare Ahogy tetszik c. darabjának bemutatójára a Kárpátaljai Magyar Drámai Színház előadásában.

Magyar filmhét Ungváron
Kortárs fiatal magyar rendezők filmjeit vetítették egy héten át, 2009. december 28. és 2010. január 3. között Ungváron, a Kárpátaljai Állami Egyetem konferenciatermében.
Az ungvári magyar főkonzulátus által szervezett filmhéten a kárpátaljai megyeszékhely mozikedvelő közönsége Fliegauf Benedek, Hajdu Szabolcs, Mundruczó Kornél, Gigor Attila és Pálfi György egy-egy alkotását tekinthette meg. Az előadásokra a belépés díjtalan volt.
A magyar filmhét repertoárjában szereplő Fehér tenyér, Hukkle, Tejút és Delta című filmeket eredeti magyar hanggal és ukrán nyelvű feliratozással vetítették. (Kárpátalja/MTI)

Image

Nagyszőlősön közel öt éve végzik szolgálatukat a Ferences Mária Missziós Nővérek Társulatának tagjai. Ottjártunkkor egyikük, Edita - magyarul Edit - nővér mutatta be rendjüket, életüket, aki - bár két rendtársához hasonlóan lengyel nemzetiségű - igen jól beszéli a magyar nyelvet.
»»»»

Image

Kárpátalja egykor a keskeny nyomtávú vasútvonalak hazája volt, ahol a XIX. század utolsó negyedében, illetve a XX. század első két évtizedében 1200 kilométer hosszúságú kisvasúti hálózatot építettek ki, melynek vágányai Ungtól Máramarosig megannyi helyen behatoltak a hegyvidékek mélyére, s a vasúti fővonalaktól oldalra eső területeket is bekapcsolták Magyarország közlekedési és gazdasági vérkeringésébe.
»»»»

Image

Gulácsy Lajos, a Kárpátaljai Református Egyház nyugalmazott püspöke 1925. január 8-án született Tivadarfalván, egy tíztagú vasutascsalád hetedik gyermekeként. A szerény körülmények között élő családban mindenkinek ki kellett vennie részét a munkából, így tanulták meg már korán a gyerekek a felelősségvállalást és a kitartó munkát. "Mint nagy család szerényen, de megelégedve éltünk. Soha nem hallottam szüleimtől zúgolódást, elégedetlenkedést. Tőlük tanultam meg, hogy: Mindenekben megelégedettek legyetek" - írja önéletrajzában a püspök.
»»»»

Image

Cikkajánló





Krónika

A korrupcióellenes harc is korrupcióba fulladt
Ukrajnában a korrupció elleni küzdelem is korrupcióba fulladt - ismerte el Julija Timosenko ukrán miniszterelnök évértékelő sajtóértekezletén.
A kormányfő határozott változásokat helyezett kilátásba elnökké választása esetére, azonban a választási kampány valamennyi résztvevője a jelenség elleni fellépést ígér. Viktor Juscsenko elnök például nagy odaadással ostorozza a hatalmi elitben, kormányban, parlamentben megbújó "korrupt gazembereket".
Valentyin Nalivajcsenko, az ukrán titkosszolgálat vezetője szerint mindenképpen el kellene érni, hogy a hivatalnokok kötelesek legyenek a legegyszerűbb, átlátható és személytelen eljárással intézni az ügyeket, különös tekintettel az engedélyek, igazolások kiadására.
A korrupció elleni harc fontos feltétele továbbá az állami bürokrácia jelentős megkurtítása és egy korrupcióellenes központi intézmény létrehozása.
- Ukrajna azért szerepel a nemzetközi felmérések utolsó helyén, mert az országban például csak bírák ellen 80 büntetőeljárás indult ebben az évben (azaz tavaly - a szerk.) megvesztegetési ügyletek miatt - hangsúlyozta Nalivajcsenko.
Nem csoda, hogy a közvélemény-kutatások szerint az ukránok 50-70 százaléka bizalmatlan a bíróságokkal szemben, azonban 72 százalékuk szerint fizetés nélkül nem várható igazságos ítélet.
Az új évben életbe lép egy korrupcióellenes törvénycsomag, amely jelentősen bővíti a munkahelyi és hivatali összeférhetetlenség kritériumait, valamint szigorodó büntetéseket helyez kilátásba a korrupciós bűntettek elkövetői ellen. Vélhetően azonban ez sem hoz majd azonnali változást. (Kárpátalja/nol.hu)

Tisza 1 TV - Magyar nyelvű adások
2010. január 11-től a magyar nyelvű Híradó 8. 30-kor kezdődik majd minden hétköznap. Ismétlésére 11.30-kor kerül sor. A magyar nyelvű magazinműsorok kedden 18.20-tól tekinthetők meg, az adás ismétlése szerdán 23 óra 20 perckor lesz. Szombatonként 12 órakor magazinműsorral jelentkezik a szerkesztőség. Az adás ismétlése vasárnap 19.10-kor kerül képernyőre - tájékoztatta lapunkat Kovács Géza, a Kárpátaljai Megyei Állami Televízió- és Rádió Társaság Magyar Nyelvű Szerkesztőségének vezetője. A közölt időpontok minden esetben közép-európai időt jelentenek.

dózsa



Minden jog fenntartva © 2001-2004: Kárpátalja Kft.