Kárpátalja Online Hetilap
Évf, szám, dátum

Címlap

Belföld

Régiók

Gazdaság

Kultúra

Hitélet

Vegyes

Archívum

Magunkról

Image

November utolsó napján folytatódtak az 1944-es deportálások 65. évfordulójának szentelt megemlékezések, amelyeket a legtöbb településen a tömegrendezvényeket korlátozó rendelet miatt a szervezők a tervezettnél későbbre halasztottak, hogy minél többen hajthassanak fejet az áldozatok emléke előtt.
»»»»
Image

Advent első vasárnapján került sor idén a Kárpátaljai Magyar Betlehemes Találkozóra, amelyet immár tizenötödik alkalommal rendezett meg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ). Az esemény helyszíne ezúttal is a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház volt.
»»»»

Image

Gajdos István, Beregszász város polgármestere az ukrajnai influenzajárványra hivatkozva segélykérő levélben fordult a Vérke-parti város testvértelepüléseihez, hogy gyógyszerekkel, fertőtlenítőszerekkel, röntgenfilmmel és maszkokkal segítsék a Beregszászi Járási Kórházat, ahol súlyos ellátási gondokkal küszködnek.
»»»»

Image

Bensőséges hangulatú kiállítással vonta meg őszi alkotótáborának mérlegét a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT).
»»»»

Image

Ötödik alkalommal szervezték meg a Hajdú-Bihar megyei Földesen november 27-29-én a Kárpát-medencei vőfélyek seregszemléjét, melyen ezúttal közel 150 vőfély vett részt. Népművészeti kiállítások, lakodalmas csoportok bemutatója, gasztronómiai bemutató, borkóstolás, hagyományos András-napi bál színesítették a programot. A rendezvény célja, hogy a Kárpát-medencében fellelhető lakodalmas szokásokat a vőfélyek felvonultassák a nagyközönség előtt. Mindezt a szervezők hang- és filmfelvételeken archiválják az utánunk jövő nemzedékek számára.
»»»»

Image

Cikkajánló










Krónika

ET-képviselők bírálták az ukrajnai választási rendszert
Európai törvényhozók élesen bírálták az ukrajnai választási rendszert a januári elnökválasztás kapcsán tett kijevi megfigyelő látogatás során.
Eörsi Mátyás, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése megfigyelő küldöttségének vezetője sajtótájékoztatóján kijelentette: az elnökválasztás várhatóan nem tesz eleget a szervezet normáinak.
Eörsi szerint félő, hogy a vezető vetélytársak közötti ádáz versengés miatt figyelmen kívül hagyják a demokratikus normákat, aggodalmát fejezte ki a korrupció és a média szerepe miatt is.
A lengyel Tadeusz Iwinski, az ET-küldöttség tagja közölte: az ukrán választási törvény nem átlátható. Felszólította a politikusokat, hogy fogadják meg a szervezet ajánlásait.
Kosztyantin Hivrenko, az ukrán központi választási bizottság szóvivője és Mihajlo Ohendovszkij, a bizottság tagja nem volt hajlandó kommentálni a megfigyelők megállapításait.
A január 17-i voksolást megkülönböztetett figyelemmel követi Európa és az Egyesült Államok egyaránt.
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) küldöttségének vezetője, Heidi Tagliavini sajtótájékoztatóján közölte: az EBESZ-misszió, amely több mint 600 megfigyelővel kíséri figyelemmel a január 17-i szavazást, nem akar véleményt mondani, amíg nem elemzi a helyzetet. (Kárpátalja/MTV/MTI)

Image

Tömeges influenzás megbetegedésekről érkezett hír Nagyberegről. Volodimir Males, a Beregszászi Járási Kórház főorvosa lapunk érdeklődésére elmondta, hogy a beregszászi járási település középiskolájában nagyszámú megbetegedés történt.
»»»»


Minden jog fenntartva © 2001-2004: Kárpátalja Kft.