Kárpátalja Online Hetilap
Évf, szám, dátum

Címlap

Belföld

Régiók

Gazdaság

Kultúra

Hitélet

Vegyes

Archívum

Magunkról

Image

A kárpátaljai magyarság megmaradása szempontjából sorsdöntő témák mellett a magyarországi és ukrajnai belpolitika, valamint a két ország kapcsolatainak kérdése is napirendre került a Kárpátaljai Nyári Szabadegyetemen. A rendezvénysorozatot tizenhetedik alkalommal szervezte meg idén a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség az ökörmezői járási Felsőszinevéren.
»»»»
Image

Hétfőn kezdődött meg a KMPSZ által az idén immár nyolcadik alkalommal megrendezett Kölcsey Nyári Pedagógusakadémia I. turnusa, melynek keretében ezúttal tanító szakosok, óvodapedagusok és igazgatóhelyettesek továbbképzésére kerül sor. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (KMF) zajló képzés július 11-én ér véget.
»»»»

Image

A nagyszőlősi járási Aklihegy Kárpátalja egyik legszebb fekvésű magyar községe, mely az Avas nyugati nyúlványaira felkúszva simul az ukrán-román határhoz. Lakói pedig elsősorban a lankákra telepített gyümölcsösök terméséből, legfőképp a cseresznye eladásából igyekeznek megélni. Innen is adódott az ötlet, hogy a falunapokat - az idei esztendőtől kezdődően - cseresznyefesztiválok formájában bonyolítsák le. Így került sor 2009. július 5-én az első aklihegyi cseresznyefesztiválra, melyet a községi általános iskola melletti ligetes kiserdőben tartottak meg.
»»»»

Image

Német Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának elnöke a Kárpátaljai Nyári Szabadegyetemen határozottabb anyaországi fellépést sürgetett a kárpátaljai magyar oktatásügy megmentése érdekében.
»»»»

Image

Tegye fel a kezét, aki tudja, mi is az a pellet? – tette fel a kérdést Jancsó Illés ügyvezető igazgató a Skála–Energy Kft. técsői pelletáló gyárának megnyitó ünnepségén. A jelenlévők közül kevesen merték felemelni a kezüket, így a magyarországi befektető cég vezetője elmagyarázta: "A pellet egy 100%-ban fahulladékból gyártott, környezetbarát, magas komfortfokozatú tüzelőanyag, gyakorlatilag préselt fűrészpor."
»»»»

Image

A Beregszászi Járási Falusi Turizmus Szövetség és a Csetfalvai Vendégfogadók Szövetsége először szervezte meg a töltöttkáposzta-fesztivált a beregszászi járási Csetfalván.
»»»»

Image

A Kárpátaljai Nyári Szabadegyetemen tartott előadásában Kövér László, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség választmányi elnöke úgy vélte, a változás éve az elkövetkező, 2010-es esztendő lesz, amikor parlamenti választásokat tartanak Magyarországon, s előreláthatóan pártja alakíthat majd kormányt. A kérdés az, miként tud élni a lehetőségekkel a nemzet, képes lesz-e új kormánya révén újjászervezni magát, véli a prominens politikus, akit az alábbiakban elképzeléseiről faggatunk.
»»»»

Image

Cikkajánló









Krónika

Tömeges ételmérgezés a kijevi gyorson
Súlyos ételmérgezésre utaló jeleket észleltek az Ungvár-Kijev gyorsvonat 256 utasánál szombat éjjel, amely emiatt Lembergben kénytelen volt megszakítani az útját. A megbetegedettek közül 98 gyerek került kórházba, négyük állapota rendkívül súlyos.
Vasárnapra virradó éjszaka meg kellett szakítania az útját egy menetrend szerint közlekedő gyorsvonatnak, mivel egy Kárpátaljáról hazafelé tartó 240 gyerekből és 16 felnőtt kísérőből álló kijevi turistacsoport tagjainak csaknem mindegyikénél ételmérgezésre utaló tüneteket észleltek. A lembergi pályaudvaron elvégzett orvosi vizsgálat nyomán 72 gyereket kellett sürgősen kórházba szállítani. Közülük négy állapotát rendkívül súlyosnak ítélték.
Az előzetes vizsgálat eredményei szerint a gyerekek és felnőtt kísérőik a munkácsi járási Perlina Karpat szanatóriumban üdültek, ahonnan előre csomagolt élelmiszeradagokkal indították útnak őket. Azt egyelőre nem tudni, hogy a szendvicsek, avagy még a szanatóriumban elfogyasztott ebéd fogásai közül okozta-e valamelyik a mérgezést.
Az egészségügyi hatóságok azonnali vizsgálatot rendeltek el, amelybe a vasúti közlekedésben illetékes rendőrség is bekapcsolódott.
A gyógyüdülőt az állami tisztiorvosi szolgálat bezárta, a fővárosi önkormányzat pedig minden további üdültetési szerződést felbontott az intézettel.
Vira Csizs kárpátaljai megyei tiszti főorvos lapunk érdeklődésére elmondta, hogy ideiglenes jelleggel zárták be a gyógyüdülőt. Folynak a laboratóriumi vizsgálatok, egyelőre nem sikerült megállapítani, mi okozta a mérgezést.

pp/bj



Minden jog fenntartva © 2001-2004: Kárpátalja Kft.