 |
|
Miután ideiglenes stabilizálódás után az elmúlt napokban újra drágult a dollár, a 24 című kijevi napilap azzal az elképzeléssel állt elő, hogy a kormány igyekszik nyerni a hrivnya elértéktelenedésén.
»»»»
|
|
 |
|
Beregszászban, a Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) Püspöki Hivatalának kertjében az elmúlt vasárnap felavatták azon emlékművet, mely a szovjet diktatúra idején mártírhalált halt, börtönt szenvedett és egy időre lelkipásztori szolgálatuktól megfosztott kárpátaljai református lelkészeknek állít emléket. Alkotója Matl Péter ismert kárpátaljai szobrászművész, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészének Révész Imre Társaságának tagja, a vereckei honfoglalási emlékmű, a munkácsi várban található II. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona szobrának alkotója. Az eseményen az egyházkerület majd minden gyülekezete képviseltette magát, hogy emlékezzenek mártírjaikra.
»»»»
|
|  |
|
Az 1991-ben megalakult Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség megújulva készül idei, XVII. közgyűlésére. Az új alapszabály szerint a pedagógusszövetség szervezeti felépítésében az eddig is működő helyi alapszervezetek és a megyei elnökség között megjelennek a középszintű szervezetek. Ezek létrehozásának fő célja, hogy operatívabbá, hatékonyabbá váljon a szövetség munkája.
»»»»
|
|
Kopriva Attila munkácsi festőművésznek, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT) tagjának festményeiből nyílt kiállítás Beregszászban múlt csütörtökön.
»»»»
|
| |
 |
Krónika |
Négy vízerőmű épül
Huszonnégy megawatt összkapacitással négylépcsős vízerőműrendszert épít 2012-ig a kárpátaljai Tarac (Tereszva) -folyón a svájci Korlea Invest Holding AG.
Az egyenként hat megawatt kapacitású kis vízerőművek építése jövő tavasszal kezdődik, és 2012-ig befejeződik, mondta hétfőn Vasyl Bechvarzh, a beruházó svájci cég többségi tulajdonosa az Ukrajinszki Novini hírügynökségnek.
Az üzletember elmondta, hogy a kárpátaljai vízerőműrendszer tervdokumentációját a vízügyi létesítmények tervezésével foglalkozó, ukrán Ukrhidroprojekt részvénytársaság készítette.
A Korlea Invest Holding AG egy földgázzal működő, 800 megawatt kapacitású erőművet is épít Kárpátalján, Munkácson, és az átadást 2011-2012-re tervezi. (Kárpátalja/korrespondent.net/MTI)
|

8%-os munkanélküliség 2009-ben?
Az állami foglalkoztatási szolgálatnál attól tartanak, hogy megismétlődhet a 90-es évek elején előállt tragikus helyzet.
A kereslet visszaesése, az exportárak csökkenése és az importárak emelkedése együttesen 4 százalékos GDP-csökkenéshez vezethet jövőre - közölték a szolgálatnál, hozzátéve, hogy 2 százaléknyi GDP-csökkenés a munkanélküliek számának 1 százaléknyi növekedésével jár.
Hasonló helyzet a kilencvenes évek elejének válsága idején volt az országban, amikor a munkanélküliség hivatalos szintje 11,3-11,7 százalék volt. Szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy akárcsak a kilencvenes években, a reális munkanélküliség ezúttal is lényegesen magasabb lesz.
hk
|
|
|