Kárpátalja Online Hetilap
Évf, szám, dátum

Címlap

Belföld

Régiók

Gazdaság

Kultúra

Hitélet

Vegyes

Archívum

Magunkról

Image

Szeptember 7-ére már nagyon régen vártak a beregszászi járási Makkosjánosi lakosai. Ezen a napon került sor arra a népszavazásra, amely azt volt hivatott eldönteni: a településen élők beleegyeznek-e, hogy a falu határában az ukrán–magyar vegyesvállalat, a Bereg-Vertikál szemétlerakó és -feldolgozó létesítményt építsen. Az eredmény a várakozásoknak megfelelően alakult, vagyis a helyiek többsége ellenzi a szóban forgó lehetőséget.
»»»»
Image

Immár egy hónapja annak, hogy a magyar kormány döntése nyomán a kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezetek megkezdték az úgynevezett felelősségvállalási nyilatkozatok kiadását. Mint ismeretes, az igénylők kérvénye alapján kiállított nyilatkozat a schengeni vízum kiadásának eljárása során a meghívólevelet, illetve a kérelmező vagyonigazolását helyettesítheti. Milován Sándor egyike azoknak, akik a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség meghatalmazásából aláírni jogosult ezeket a nyilatkozatokat. A KMKSZ alelnökét mindenekelőtt arról kérdeztük, miben látja a felelősségvállalási nyilatkozatok bevezetésének jelentőségét?
»»»»

Image

Véget ért a nyár, ám ez nem mindenki számára volt a pihenés időszaka. Többek között a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház tagjai számára sem, akik nyári turnéjukon ismét a határon túl öregbítették szűkebb pátriánk hírnevét. A színház igazgatóját, Balázsi Józsefet kértük meg a nyári program összefoglalására.
»»»»

Fodó Sándor-ösztöndíj
A KMKSZ 2005 szeptemberében hozta létre első alapító elnöke emlékének tisztelegve a Fodó Sándor-ösztöndíjat, melyet az idei évben újra meghirdet.
A pályázaton azon kárpátaljai felsőoktatási intézményekben tanuló diákok vehetnek részt, akik tanulmányaik mellett jelentős közösségi szervező munkát fejtenek ki a magyarság érdekében, ezáltal Fodó Sándor szellemi hagyatékának méltó örökösei. Az ösztöndíj egy tanévre szól és havonta 200 hrivnya összegű juttatást jelent.
A pályázatok benyújtásának határideje: 2008. december 1. A pályázatokat a KMKSZ központi vagy középszintű irodáiba lehet benyújtani.
Pályázati űrlapok és további információk a KMKSZ központi irodájában (Ungvár, Pravoszláv part 5.), valamint a középszintű szervezetek irodáiban kaphatók.
A KMKSZ elnöksége

Image

A korábbi szokványos falunapok helyett tavaly váltottak Badalóban és gyermeknapot rendezve igyekeztek összegyűjteni a falu apraját-nagyját. Az újítás bevált, s a múlt vasárnap már másodszor rendeztek gyermeknapot a Tisza-parti településen.
»»»»

Cikkajánló
















Krónika

A vegyes bizottság elé kerülhet az oktatás kérdése
Az ukrán külügyminiszter ígéretet tett magyar kollégájának: mindent megtesz azért, hogy a két héten belül esedékes kisebbségi magyar-ukrán vegyes bizottság ülésén megvitassák az ukrajnai magyar kisebbségnek nem kedvező új ukrán közoktatási törvényt - tájékoztatta múlt pénteken az MTI-t a külügyi szóvivő, aki minden bizonnyal az ukrán nyelv oktatásának a magyar iskolákban való javítását célzó miniszteri rendeletre utalt.
Szelestey Lajos közlése szerint Göncz Kinga a Volodimir Ohrizkóval múlt csütörtökön este telefonon folytatott megbeszélésükön megjegyezte: az új ukrán közoktatási törvény nem kedvez a kisebbségeknek, hiszen annak értelmében minden iskolában, így a kárpátaljai magyar kisebbségi iskolákban is 2008 szeptemberétől minden fontosabb tárgyat ukránul kell oktatni. Ez pedig nem is olyan hosszú távon elsorvasztja a nemzetiségi nyelvű oktatást.
A magyar külügyminiszter asszony annak a pontos részleteket tartalmazó végrehajtási rendeletnek a meghozását sürgette ukrán kollegájától, amelyre korábban már ígéretet kapott. Emellett Kijev részéről korábban az is elhangzott, hogy kikérik az oktatási szervezetek véleményét, de eddig ez sem történt meg.
Göncz Kinga felvetette, hogy a két héten belül esedékes kisebbségi magyar-ukrán vegyes bizottság ülésén vitassák meg ezeket a kérdéseket. Ohrizko a magyar javaslatra úgy reagált, hogy bár nem ő az oktatási miniszter, de megpróbál mindent megtenni, hogy a téma napirendre kerüljön a találkozón - hangsúlyozta Szelestey. (MTI/Kárpátalja)


Minden jog fenntartva © 2001-2004: Kárpátalja Kft.