Kárpátalja Online Hetilap
Évf, szám, dátum

Címlap

Belföld

Régiók

Gazdaság

Kultúra

Hitélet

Vegyes

Archívum

Magunkról

Image

Öt nyugat-ukrajnai megyében okoztak áradásokat az utóbbi napok özönvízszerű esőzései. A katasztrófának halálos áldozatai is vannak, számuk egyes jelentések szerint elérte a 26-ot, közülük öten gyerekek. A helyzet Kárpátalja számos járásában is súlyos volt.
»»»»
Vasárnap, a védett természeti értéket jelentő Gyulai-hegy lábánál elterülő futballpályán került sor a falunapi rendezvényekre a nagyszőlősi járási Szőlősgyulán. Barta József, a Nagyszőlősi Járási Tanács alelnöke a gyulaiakhoz szólva így fogalmazott: "Nyugat-Ukrajnában most sajnos sok ember az árvízi károk elhárításával küszködik. Pillanatnyilag nem tehetünk mást, mint kifejezzük együttérzésünket. Nekünk viszont van okunk örömre is: a gyulai falunapon egyre több embert látok, növekszik az igény a közösség összefogására, ami záloga a falu fejlődésének, és ami a legfontosabb, évről évre növekszik a falu népessége is... Kívánom, hogy ez így folytatódjék a jövőben is."
»»»»

Image

Az ukrán nyelv oktatása a nemzetiségi iskolákban és a nagymuzsalyi aranybánya egyaránt szóba került a Kárpátaljai Megyei Tanács múlt pénteki soros ülésén.
»»»»

Image

Az új ukrán érettségi és felvételi rendszer, valamint az ukrán oktatási kormányzat most elkezdett reformjai sok szülőt elbizonytalanítanak, amikor az iskolaválasztásról kell dönteni gyermekeik számára. A téma kapcsán megkérdeztük Hidi Endrét, az ismert nagydobronyi keramikust, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának, valamint az Ukrán Képző- és Iparművészeti Szövetségnek a tagját, Ukrajna érdemes népművészét, akit egyébként ottjártunkkor is alkotás közben találtunk: az augusztus 24-én, Ungváron megnyíló kiállítására készült.
»»»»

Image

Kárpátaljának utoljára 32 éve, az 1976-ban rendezett montreali ötkarikás játékokon volt olimpiai aranyérmes sportolója. A szovjet női kézilabda-válogatott soraiban beregszásziként elsőséget szerző Hecko-Lobova Nyina azóta is a Vérke-parti városban él. A kiváló sportembert a pekingi olimpia nyitánya előtt kértük fel egy kis múltidézésre, illetve esélylatolgatásra.
»»»»

Cikkajánló











Hirdetés


Krónika

Pusztul a huszti vár
Az illetékesek közönye következtében tovább romlik a történelmi huszti vár romjainak állapota - közölte a hét végén az ungvári zakarpattya.net.ua internetes hírújság. Annak ellenére, hogy a romvárat még 2005-ben felvették a nemzeti jelentőségű építészeti emlékek állami nyilvántartásába, és a huszti városi tanács elkezdte az építménymaradványok állagmegőrzési és felújítási programjának kidolgozását a Nyugat-Ukrajnai Restaurációs Tervezőintézet bevonásával, az állam eddig semmit nem tett a projekt megvalósítása érdekében. Mi több, a vár területét annyira benőtte a gaz, hogy ember legyen a talpán, aki átverekszi magát rajta, nem is szólva a látogatókat riasztó elhanyagoltságról és szemétről - olvasható a cikkben. "Különösen fájdalmas látni - így az írás - a romvár gondozatlanságát, állagromlását annak ismeretében, hogy milyen volt ép állapotában néhány évszázaddal ezelőtt, és kik laktak benne." (MTI/fürkész)

Zöldövezet vagy aquapark
A megyei tanács képviselőtestületének határozata révén 50-ről 73,3 hektárra bővült az ungvári Bozdosi park területe, ezáltal állítólag lehetetlenné vált az ott létesítendő strandkomplexum megépítése. A vonatkozó határozattervezet a Megyei Állami Környezetvédelmi Főosztály által előterjesztett indoklásra támaszkodott. Az ungvári önkormányzat szerint indokolatlan a város keleti határában fekvő park területének kibővítése, mert ezzel az intézkedéssel lehetetlenné válik a térségbe tervezett Vízi világ elnevezésű szórakoztató központ kivitelezése, amelynek tervdokumentációira egyébként már másfél millió eurót költött a német befektető cég. Július elején a megyeszékhely polgármesteri hivatala bírósági keresetben is megkérdőjelezte a megyei környezetvédelmi hivatal ezirányú szándékát.

pp



Minden jog fenntartva © 2001-2004: Kárpátalja Kft.