 |
|
Kétnapos hivatalos látogatást tett Ukrajnában Sólyom László köztársasági elnök. A magyar államfő Viktor Juscsenko ukrán elnök meghívására érkezett az ukrán fővárosba, ahol a kárpátaljai magyarság vezetőivel is találkozott. Juscsenko a magyar kollégájával lezajlott hétfői tárgyalások utáni közös sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy "az ukrán fél nyitott a kárpátaljai magyar iskolákban a kétnyelvű oktatás problémájának megoldására". Egyben bejelentette: a felek megállapodtak, hogy a jövő héten szakmai tárgyalások kezdődnek a két oktatási minisztérium között Kijevben. A szakértők akcióprogramot dolgoznak ki a kéttannyelvű oktatás problémájának megoldására a kárpátaljai magyar iskolákban. Kiemelte: az államnyelv elsajátításával nő az általános iskolások esélye az ukrajnai közép- és felsőfokú intézményekbe való bejutásra. Közölte, hogy már a nyomdában vannak a szükséges tankönyvek.
»»»»
|
|
 |
|
Furcsa és sok tekintetben nyugtalanító levél érkezett a napokban az Ungvári Járási Tanács címére. Ebben az ungvári járásközi ügyészség a Kárpátaljai Megyei Ügyészség megbízása alapján arra kéri a járási önkormányzatot, hogy ellenőrizze annak jogosságát, hogy külországok állami lobogóit függesztik ki a helyi önkormányzatok épületein.
»»»»
|
|
Az oktatási törvénytervezet és a nemzetiségi oktatást érintő változtatások miatti tiltakozásoknak köszönhetően Kárpátaljára látogatott Olekszandr Szemenenko, Ukrajna oktatási minisztériumának nemzetiségi oktatással foglalkozó főmunkatársa, aki több találkozón igyekezett információkat gyűjteni jelentéséhez. Körútján elkísérte Braun László, a megyei oktatási és tudományos főosztály nemzetiségi iskolákkal foglalkozó munkatársa.
»»»»
|
|
A Munkácstól mintegy 12 km-re északkeletre, a Latorca völgyében fekvő Beregszentmiklóson (Csinagyijevón) különleges eseményre került sor július 6-án: az egykori Perényi-várkastélyban ünnepélyes keretek között megnyílt a Szentmiklósi Történelmi Múzeum. Az ünnepség fényét emelte, hogy az eseményen meghívott vendégként jelen volt a 15. században a település birtokjogát bíró és Kárpátalja történelmében jelentős szerepet játszó Perényi família leszármazottja, dr. Perényi János is családjával.
»»»»
|
|  |
|
Tizenhatodik alkalommal rendezték meg idén Felsőszinevéren a Kárpátaljai Nyári Szabadegyetemet. A szervezők, a Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ezúttal is a magyarság, a régió és a közélet iránt érdeklődő kárpátaljai, valamint anyaországi fiataloknak és szakembereknek kínáltak izgalmas programot a háromnapos rendezvény idejére.
»»»»
|
|
Az idei Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem vendége volt Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés Külügyi és határon túli magyarok bizottságának fideszes elnöke, aki előadásában a Kárpát-medencei magyar kisebbségek autonómiatörekvéseiről és megvalósulásuk esélyeiről értekezett. A viszonyainkat jól ismerő politikust erről, no meg országaink kapcsolatainak alakulásáról faggattuk.
»»»»
|
| |
 |
Krónika |
Hírek
Az ősszel kezdődő új tanévre a tavalyinál több tankönyvet jelentet meg a kárpátaljai magyar iskolák számára Ukrajna oktatási minisztériuma.
Az oktatási tárca a múlt héten hagyta jóvá azoknak a fordításból készült tankönyveknek a listáját, amelyeket az ukrajnai nemzetiségi iskolák számára adnak ki a 2008-2009-es tanévre. Ennek megfelelően a magyar tannyelvű iskolák nyolcadik osztályát a tervek szerint valamennyi alaptantárgyból ellátják tankönyvekkel - tájékoztatta lapunkat Varga Béla, a lembergi Szvit Tankönyvkiadó ungvári magyar szerkesztőségének vezetője. A szakember ugyanakkor hozzátette, hogy a megvalósítás során még adódhatnak problémák.
Mivel Ukrajnában a tanügyi reform következtében 2012-ig tart az iskolák tizenkét osztályos oktatási rendszerre történő átállása, évről évre egy-egy osztály teljes tankönyvállományát lecserélik. Idén a nyolcadik osztályon van a sor, így a magyar tannyelvű iskolák ezen osztálya nyolc alaptantárgyból kap magyarra fordított tankönyveket, s már folyamatban van a nyolcadikos tanulóknak szánt magyar nyelv és irodalom, valamint ukrán nyelv és irodalom tankönyvek nyomtatása. Ám az elmúlt évek tapasztalata alapján várható, hogy a lefordított tankönyveket az iskolák ebben az évben is több hónapos késéssel kapják majd meg.
Az oktatási minisztérium illetékesei azt ígérik, hogy hamarosan döntenek a magyar iskolák második osztályos tankönyveinek idén esedékes teljes újrakiadásáról is.
A múlt tanévben hiányos volt és mostanáig az is maradt a magyar iskolák hetedik osztályának tankönyvekkel való ellátottsága, mivel az oktatási tárca nem finanszírozta három alaptantárgy tankönyveinek a fordítását és kiadását. Ugyancsak elmaradt az első osztályos tankönyvek zömének tavaly esedékes újrakiadása.
(Kárpátalja/MTI)
|

Sárkányrepülőt fogtak a határőrök
Magyar állampolgárságú sárkányrepülő-pilótát vettek őrizetbe az ukrán határőrök Kárpátalján, a Záhony-Csap határátkelőhely közelében.
A földön elfogott pilóta a repüléshez használt speciális öltözéket viselt, és magyar személyi igazolvány, bukósisak, két mobiltelefon, valamint éjjellátó-készülék volt nála - közölte vasárnap egy lembergi (lvivi) hírügynökség az Ukrán Állami Határőrszolgálat nyugati regionális főosztályának sajtószolgálatára hivatkozva. E jelentés szerint a szombaton őrizetbe vett pilóta azt állította, hogy gépével az ukrán-magyar határ vonalát követve repült, de az ellenszél mintegy 15 km mélységben Ukrajna területe fölé sodorta, ahol lezuhant. Az általa megjelölt helyen a határőrök csak a motoros sárkányrepülő légcsavarjának darabjait találták meg, a gép többi maradványát tovább keresik. A csapi határőregység az esetet jelentette az Ukrán Biztonsági Szolgálatnak (SZBU) és a rendőrségnek. Az ukrán határőrség az ügy kapcsán arról számolt be, hogy az utóbbi időben kárpátaljai és magyarországi cigarettacsempészek egyre gyakrabban használnak fel kis méretű repülőeszközöket törvényellenes célokra. Csak az utóbbi egy évben Kárpáta
lján a határőrök három motoros sárkányrepülőgépet koboztak el csempészektől, akik cigarettát próbáltak légi úton ukrán területről Magyarországra és Szlovákiába juttatni.
halász/FigyelőNet, MTI
|
|
|