 |
 |
|
Ukrajna elnökének rendeletét végrehajtva idén először szervezett megyei háromnapos turisztikai fesztivált a megyei állami adminisztráció, az ungvári járási Onokóc határában elterülő festői Dubki üdülőközpontban. A fesztivált a szervező főosztály képviseletében Volodimir Hoblik nyitotta meg, majd Oleg Havasi, a megyei adminisztráció vezetője szólt a jelenlévőkhöz. Kiemelte, hogy Kárpátalján sok kiaknázatlan lehetőség rejlik az idegenforgalom és a turizmus fejlesztésében. A szomszédos megyék és a környező országok határ menti régiói is felismerték, hogy közösen könnyebb előrelépést elérni az idegenforgalom területén. Ennek fényes bizonyítéka, hogy képviseltetik magukat rendezvényünkön. A turizmus fejlődését elősegítendő a megyei tanács és a megyei adminisztráció mindent megtesz, hogy elérje a határátlépés és a vízumkiadás rendjének egyszerűsítését jelentette ki a kormányzó. A fesztivál vendégei közül köszöntötték többek között Brenzovics Lászlót, a megyei tanács és a KMKSZ alelnökét, Sziklavári Vilmost,
»»»»
|
|
 |
|
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Tiszacsomai Alapszervezete tizenkettedik alkalommal szervezett gyereknapot a település kultúrháza előtti téren. A rendezvényen a helyi fiatalokon kívül a környező települések ifjúsága is változatos kulturális műsorral járult hozzá az ünnepség sikeréhez.
»»»»
|
|
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Alapszervezete múlt szombaton szervezte meg immár hagyományos honismereti túráját.
»»»»
|
|  |
|
Most, amikor az ukrán nacionalizmus soha nem látott támadást indít a nemzetiségi, így a magyar nyelvű iskolai oktatás ellen is, veszélybe sodorva oktatási rendszerünket kiváltképp nagy jelentősége van, hogy egészséges történelmi tudattal bíró hagyományőrzőink a magyar múlt emlékeinek a bemutatásával erősítsék a felnövekvő nemzedék nemzeti öntudatát. Ahogy azt a Salánki Történelmi Íjászkör tagjai is teszik...
»»»»
|
| |
 |
Krónika |
Ungvár: Pofon vágták Ratusnyákot
Pofon vágták a polgármestert Ungváron - ilyen rendhagyó módon avatták fel a megyeszékhelyen a politikai repressziók áldozatainak emlékművét.
Az ünnepélyes avatási ceremóniára múlt pénteken került sor. Az emlékmű mellett, melynek megjelenésére az egykori politikai foglyoknak mintegy másfél évtizedet kellett várniuk, felszólalt Szerhij Ratusnyak is. A város polgármestere beszédében "Ungvár és lakói elleni bűnös összeesküvéssel és modern politikai repressziókkal" vádolta a megyei vezetést és Viktor Balogát, akiknek a hozzájárulásával az emlékmű elkészült. Ratusnyak beszéde felháborította az egykori politikai foglyokat. Megpróbálták elvenni tőle a mikrofont, s eközben arcul ütötték. (Kárpátalja/zakarpattya.net.ua)
|

Juhásznak álcázott határsértő
Egy magát juhásznak kiadó román határsértőt vettek őrizetbe az ukrán határőrök Kárpátalján. A határsértésben vétlen nyájat azóta visszaszolgáltatták a román hatóságoknak.
Az ukrán területre mintegy három kilométeres mélységben "áttévedt" juhnyájra a helybeli kárpátaljai lakosok hívták fel az ukrán határőrök figyelmét.
Egy járőr rövidesen rá is talált a Kárpátok völgyeiben bóklászó nyájra s megfigyelte, hogy a juhásznak esze ágában sincs visszafordulni, holott jól tudhatta, hogy már egy ideje a tilosban jár.
A huszti járási jablunyivkai határőrs határőrei rövidesen őrizetbe vették a nyáj őrzőjét, aki kihallgatása során beismerte, hogy nem véletlenül hajtotta át az állatokat a szomszéd ország zöldebb legelőjére. Az ő további sorsáról az illetékes ukrán bíróság fog rövidesen dönteni. pp
|
|
|