„…Még a megzabolázottnak hitt folyók is képesek áttörni a gátakat”

1956 előtt tisztelgő emlékművet avattak Beregszászban

2016. november 23., 10:35 , 828. szám

Az 1956-os magyar forradalom 60. évfordulója előtt tisztelgő emlékművet avattak fel Beregszászban, a város vasútállomása mellett található téren. A város első ’56-os emlékjelét Beregszász önkormányzatának kezdeményezésére Magyarország Beregszászi Konzulátusa a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával állíttatta.

Az ünnepséget dr. Markó György, a budapesti Kommunizmuskutató Intézet igazgatója nyitotta meg köszöntőbeszédével. Elmondta, gyermekkorában nagyszülei sokat meséltek neki 1956-ról. Noha nem a forradalomról, mivel akkoriban még nem volt biztonságos egy gyermeknek a magyar nép szabadságáért megtett erőfeszítéseit firtatni, hanem az akkori, szülőfaluját fenyegető árvízről. Később, már felnőtt fejjel, a történész levéltárakban töltött órái alatt ismerkedett meg 1956 igazi, jelképes jelentésével. Akkor fogalmazódott meg benne a hasonlat: az árvíz szimbolizálja, azt hogy a természet erőit ideig-óráig le lehet igázni, de még a megzabolázottnak hitt folyók is képesek áttörni a gátakat. Csakúgy, mint az emberi közösségek esetében: a feszültség egy idő után robbanásként tör elő.

Mint fogalmazott, a forradalom idején a kárpátaljai magyarok lélegzet-visszafojtva követték az eseményeket. Saját sorsuk jobbra fordulását várták az anyaország győzelmétől. Ehelyett azonban a kárpátaljaiak voltak az elsők, akik látták a szovjet tankok és csapatok zajos menetelését, amelyek végül eltiporták a forradalmat, majd ezt követően végignézhették, amint a vonatszerelvények elszállítják a deportáltakat a fogságuk kijelölt helyére. A megtorlás lesújtott azokra is, akik szóval vagy tettel kiálltak a szabadság ügye mellett. Évtizedeket kellett várni, hogy az ő történetükről az ukrán és magyar történészek jóvoltából hiteles adatokat kapjunk.

„Adózzunk hát tisztelettel 1956 igazi hőseinek, a pesti és vidéki srácoknak, akik akkor nem is tudták, hogy történelmet írnak helytállásukkal. Hiszen az első napok városi harcaiban megalázták a szovjet csapatokat, vereséget mértek a világ akkor egyik legerősebb hadseregére” – hangsúlyozta Markó György. A történész rávilágított, 1956-ban Magyarország példát mutatott az egész világnak. Megmutatta, hogy a biztos vereség tudatában is vállalni kell a harcot a szabadságért és a függetlenségért.

Bocskor Andrea európai parlamenti képviselő rámutatott: hatvan év múltán végre eljött az idő Beregszász számára is, hogy a sorsfordító eseményhez méltó emlékjellel tisztelegjen 1956 magyar forradalma és forradalmárjai előtt. Kiemelte, immáron nemcsak a Petőfi-szobornál emlékezhetünk, hanem ellátogathatunk az állomásra, és bármikor elhelyezhetjük az emlékezés koszorúit. A képviselő asszony beszédében úgy fogalmazott, az emlékhely a tiszteletadás mellett a kárpátaljai magyarság összetartozását is szimbolizálja. Mint ahogy ’56-ban a kárpátaljai magyar ifjak fontosnak érezték az anyaországi forradalmárokkal való szolidaritást, tetteikkel rányomták a forradalom üzenetét tartalmazó borítékra a nemzeti összetartozás bélyegét, úgy most is szükség van a bátorságra, hogy nyelvünket, kultúránkat megőrizzük.

Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és a Kárpátaljai Megyei Tanács alelnöke az avatóünnepségen felidézte, hogy a második világháborúban megvert és megalázott magyar nép 1956 őszén úgy döntött, elege van a sztálini diktatúrából, a szovjet megszállásból, fellázadt és „forradalmat csinált”. Ez a forradalom adta vissza a magyar nemzetnek az önbecsülését, megerősítette összetartozását. Megmutatta a világnak a Szovjetunió igazi arcát, kompromisszumokra kényszerítette a világ egyik legerősebb országát. Mint ahogy az alelnök fogalmazott, a magyar nemzet a kemény Rákosi-diktatúrából egy puha kádári diktatúrát tudott kiharcolni magának, amely az akkori polgári kondíciókhoz képest élhetőbb körülményeket biztosított, és lehetővé tette a nemzet megmaradását. Barta József hangsúlyozta, a magyar nép szabadságszerető, és a szabadságért – ahogy a történelemben már többször is bizonyította – képes az életét is áldozni.

1956-ban a kárpátaljai magyarok is megérezték a forradalom szelét, a Nagyszőlősön és Beregszászon is keresztülvonuló tankokat és harckocsikat nem virágokkal fogadták, hanem kövekkel és tintásüvegekkel dobálták meg.

„A szabadság mindennél fontosabb. Minden korban, minden időben, ha szükséges, harcolni, küzdeni kell érte” – mondta Barta József, majd hozzátette: a beregszászi vasútállomáson felállított emlékmű erre emlékeztet majd minket.

Szalipszki Endre beregszászi magyar főkonzul beszédében az emlékműről és annak alkotójáról szólt. Úgy vélekedett, az 1956-os forradalom 60. évfordulójának külhoni megemlékezései között a beregszászi emlékmű leleplezése kiemelt jelentőséggel bír. Egy olyan 1956-os emlékhellyel gazdagodik Beregszász, amely egészen egyedi: jelképrendszere magyar és univerzális, hirdeti a küzdés értelmét, s azt, hogy a szabadság kivívható. A főkonzul beszédében köszönetet mondott az 1956-os emlékévet koordináló kormánybiztosnak, amiért a Külgazdasági és Külügyminisztériummal kötött megállapodás részeként a konzulátus anyagi támogatást kapott az emlékmű finanszírozására, továbbá a város vezetésének, hogy partnerként segítették az elképzelés kivitelezését. A főkonzul kiemelte: a saját maga és a beregszászi konzulátus számára rendkívül fontos és megtisztelő, hogy részesei lehetnek annak a jelentőségteljes folyamatnak, amely a beregszászi vasútállomáson zárult le. „Kérem a beregszásziakat, fogadják be ezt az emlékművet, fogadják, szeressék, őrizzék, vigyázzanak rá” – kérte a jelenlévőket Szalipszki Endre, majd rámutatott: meggyőződése, hogy annak ellenére, hogy rideg anyagból készült, életre kel majd, és változtatásra inspirál. Az emlékmű környezete még rendezetlen, de reményei szerint a következő év tavaszán „már egy másik kép fogadja a látogatókat” – zárta beszédét a főkonzul.

A köszöntőbeszédeket követően dr. Markó György és Bocskor Andrea leleplezte az emlékművet.

Az 1956-os forradalom előtt tisztelgő alkotást Mihajlo Kolodko ungvári szobrászművész készítette. Két fém „kopjafából” áll, amelyből az egyik derékba tört, rozsdás. Ez az 1956-os forradalom brutális leverésével szembesít, míg mellette, a tövéből kinövő, rozsdamentes az 1989–1990-es rendszerváltozást, a 60 évvel ezelőtti követelések teljesülését, az új, demokratikus világot és a hagyományokhoz való ragaszkodást jeleníti meg.

A rendezvényt Gál Natália, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház művésze vezette.

rsz