Tájékoztató jellegű fórumok indulnak megyeszerte

Indul az Egán Ede-terv

2016. július 25., 18:25 , 811. szám

Augusztus 1-től végre elstartol a magyar állam által támogatott Egán Edéről elnevezett kárpátaljai gazdaságfejlesztési program. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) így jónak látja, hogy még a pályázat beindulása előtt megyénk különböző magyar „gócpontjain” tájékoztató fórumot tartson, hogy az esetlegesen felmerült kérdésekre választ kapjanak az érdeklődők. A napokban már több ilyen eseményre került sor. Ezeket a fórumokat Gulácsy Géza, a KMKSZ általános alelnöke, a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány elnöke, Berki Marianna, az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” Jótékonysági Alapítvány igazgatónője és Mester András, a KMKSZ önkormányzati és gazdasági titkára tartotta, illetve tartja. A következő sorokban a fórumokon elhangzottakat összegezzük.

Az Egán Ede-tervet érvénybe lépéséig rengeteg előkészítő munka előzte meg. Idén három kategóriában pályázhatnak a vállalkozók: mezőgazdaság, vállalkozásfejlesztés és turisztikai fejlesztés. Az eddigi elképzelések szerint a terv egy hároméves projekt, amelynek első évében, tehát ebben az évben kétmilliárd forint áll rendelkezésre a helyi vállalkozások fejlesztésére. Ezek a támogatások első körben vissza nem térítendő támogatások lesznek, de a későbbiek folyamán majd életbe lép egy kedvezményes konstrukciójú hitelprogram is, amelyre szintén pályázhatnak majd a helyi vállalkozók.

Az első fontos kérdés, amely felmerülhet, hogy kik azok, akik részt vehetnek a programban, kik azok, akik pályázhatnak. Pályázó lehet minden hivatalosan bejegyzett egyéni vállalkozó vagy vállalkozás. Ez nagyon fontos feltétele a pályázatnak. Bár sokan ódzkodnak tőle, mert ezzel hivatalossá teszik tevékenységüket, de ez a források biztosítójának, Magyarország kormányának a feltétele.

Egy másik fontos dolog, amely általánosan vonatkozik minden pályázóra, az az önrész megléte. Ennek a mértéke legkevesebb 20%. Ha több önrésszel rendelkezik, akkor vélhetőleg pozitívabb értékelésre számíthat a vállalkozó a pályázatát illetően.

Az idei pályázati lehetőség a kárpátaljai vállalkozók egy nagyobb szegmensét, sajnos, nem érinti. A kereskedelmi, fuvarozási és vendéglátói eszközökre idén nem lehet pályázni, de ez még változhat a következő évben. Elsősorban a termelői vállalkozószférát szeretné Magyarország erősíteni.

A pályázat menete a következő: A bejegyzett vállalkozónak regisztrálnia kell magát a www.eganede.com honlapon, saját adatait megadva. Majd ki kell töltenie egy pályázati űrlapot, részletesen leírva vállalkozását, valamint üzleti tervét. Fontos, hogy a pályázó tisztában legyen projektje részleteivel, le tudja írni azt aprólékosan, ezzel is hitelesebbé téve pályázatát és az abban megjelölt célokat. Egyik kötelező pont, amit érdemes figyelni: a kijelölt eszközökre az általa kiválasztott forgalmazótól a pályázó mindenképpen kérjen árajánlatot. Ezt az ajánlatot tüntesse fel pályázatában, illetve érdemes részletesen leírni vállalkozását, céljait, valamint azt, hogy milyen előnyök származhatnak a sikeres pályázatból akár a vállalkozó környezete számára, például tud-e új munkahelyeket teremteni a pályázat sikeressége esetén.

Az interneten keresztül benyújtott pályázat elektronikus úton megérkezik a kijelölt regionális irodába (amelyből több nyílik majd Kárpátalja-szerte), amely kezeli majd a pályázatot. Ezt követően a pályázónak személyesen kell megjelennie a már említett irodában, ahová benyújtja a további szükséges mellékleteket. Mikor ez megtörténik, az iroda munkatársa kinyomtatja az elektronikusan beérkezett pályázati adatlapot, amit a pályázó kötelező jelleggel aláír. Ehhez csatolják a mellékleteket és egy kitöltött és aláírt nyilatkozatot, amellyel a pályázó vállalja, hogy minden, amit leírt, tökéletesen megfelel a valóságnak, legyen az a vállalkozásával vagy a megpályázott pénzösszeg felhasználásával kapcsolatos. Ekkor létrejön egy kartoték, és a pályázat immáron az „élő” státuszba kerül, amit egy átvételi elismervénnyel igazolhat majd a pályázó. Ezt követi a pályázat értékelése, amelyet a felállt magyarországi és helyi kuratórium tagjai végeznek majd a pályázatot pontozó szakemberek segítségével. A pontozás első szakaszában az Alapítvány kuratóriuma kiküld egy több személyből álló szakmai bizottságot, amely ellenőrzi, hogy a pályázatban feltüntetett, már rendelkezésre álló javak valóban léteznek-e, illetve megvalósíthatóak-e a pályázatban megjelölt célok. Például tényleg van-e földje a mezőgazdasági kategóriában pályázó vállalkozónak stb. A helyszíni szemle után – amennyiben a szakértők mindent rendben találtak –, a pályázat egy többlépcsős értékelési folyamatba kerül majd be. Pontozni fogják kárpátaljai és magyarországi pontozók is. A két oldalról kapott pontok átlaga lesz a végleges eredmény. Ezen pontszámok alapján a kárpátaljai kuratórium majd ajánlást tesz a nyertes pályázatokra, de a végső döntést minden esetben a magyarországi kuratórium hozza majd meg.

Ahhoz, hogy a megjelölt és a döntés alapján kapott összeg teljes egészét megkapja a pályázó, érdemes átállni az egyszerűsített adózási folyamatra. Mert ha általános adózási kategóriába tartozik a vállalkozó, a nyert pénzösszeget jelentős adó terheli. Amire az áttéréskor érdemes figyelni, az az, hogy az átállást csak negyedévente lehet megtenni. Jelen esetben szeptember végéig érdemes beadni az adóhivatalban a kérvényt, miszerint az egyszerűsített adózási formában szeretne tovább fizetni. Ezt a pályázó, ha úgy gondolja, később megváltoztathatja.

A pozitív elbírálás után a nyertes pályázókkal az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” Jótékonysági Alapítvány köt szerződést. A szerződés megkötése után be kell nyújtani egy olyan előszámlát, amit attól a cégtől kap, amelynek kifizette az adott eszközért azt a bizonyos 20%-ot. Az önrész igazolása után érvénybe lép a szerződés, amelynek eredményeképpen az alapítvány lehívja a megnyert pénzösszeget a magyarországi támogatóktól, és átutalja azt a nyertes pályázónak. Ezt követően a pályázó vagy átutalja annak a cégnek az összeget, amelyiktől vásárol, vagy készpénzben fizeti ki. Az itt kapott számláról a pályázónak készítenie kell egy másolatot, amit egy fényképes beszámolóval benyújt az alapítványnak. A beszámolónak tartalmaznia kell azt, hogy milyen eszközt vásárolt, és hogy mennyibe került. Amennyiben ezeket az iratokat leadták, a pályázó „ügyét” lezárja mind az alapítvány, mind pedig a magyarországi fél.

Azok, akik eddig nem vállalkoztak, de szeretnének belevágni, fontos, hogy vállalkozói bejegyzésüknél a hivatalban kapott űrlapon azt a tevékenységet jelöljék be, amely tevékenységben pályázni szeretnének.

Cikkünk végén felhívjuk a figyelmet arra, hogy az érdeklődők mindenképpen olvassák el a pályázati kiírást, amely részletesen taglalja a pályázati kategóriákat, feltételeket. Valamint amennyiben lehetőségük engedi, látogassanak el a következő héten megrendezésre kerülő tájékoztató fórumokra, ahol hozzájuthatnak a pályázattal és az egyéni vállalkozói bejegyzéssel kapcsolatos különböző segédanyagokhoz, valamint választ kaphatnak a különböző megfogalmazódott vagy időközben megfogalmazódó kérdéseikre.

A héten a következő településeken és időpontokban kerülnek a fórumok megrendezésre:

Dátum Óra Helyszín
2016.07.26.
kedd
13.00 Szürte (polgármesteri hivatal)
15.00 Csap (polgármesteri hivatal)
17.00 Barkaszó
17.00 Nagydobrony (középiskola)
2016.07.27.
szerda
15.00 Mezőgecse (kultúrház)
15.00 Dercen
17.30 Mezőkaszony (kultúrháza)
2016.07.28.
csütörtök
17.00 Nagybereg (kultúrház)
13.00 Aknaszlatina (polgármesteri hivatal)
17.00 Visk (Kölcsey Ferenc Középiskola)
13.00 Salánk (kultúrház)
15.00 Verbőc (kultúrház)
17.00 Nagyszőlős (Perényi Zsigmond Középiskola)
2016.07.29.
 péntek

13.00

Tiszaújlak (polgármesteri hivatal ülésterme)
15.00 Tiszapéterfalva
(Vállalkozók Szövetségének irodája, Rákóczi F. u. 91/a)
17.00 Nevetlenfalu (Cantry Club)

 

R. Sz.