Kirándulás a Nárciszok völgyébe

2016. május 11., 08:44 , 800. szám

A KMKSZ minaji, ketergényi és homoki alapszervezetei május 3-án kirándulást szerveztek a Huszt melletti Nárciszok völgyébe. A kirándulás célja lehetőséget nyújtani az alapszervezet tagjainak, hogy megismerjék szülőföldünk természeti, valamint történelmi nevezetességeit.

Az elmúlt évek során már megtekintettük a Sipot-vízesést, leróttuk kegyeletünket a szolyvai emlékparkban, felkapaszkodtunk a Vereckei-hágóra, hogy megszemléljük a honfoglalási emlékművet, kirándultunk a munkácsi várba.

A kirándulás Minajból indult. A jó hangulathoz minden adott volt: a kényelmes autóbusz, a jó társaság, a kedvező időjárás. A majd háromórás út rövidnek tűnt, mert elkápráztattak minket a zöld minden árnyalatában felénk integető hegyek és völgyek, a szerpentinek és a fák lombjai között átszűrődő napfény.

Megérkezve a Nárciszok völgyébe megpillantottuk az út mentén az első nárciszt. Tovább haladva elénk tárultak a fehér fátyolként feltűnő foltok. Nem csak a szemet gyönyörködtette az összefüggő nárciszmezők látványa, a szél hol közel hozta, hol meg messze vitte a csodálatos virágillatot is. A Nárciszok völgye 1979-től a Kárpáti Állami Természetvédelmi Terület részét képezi. A vékonylevelű nárciszok máshol Európában nem nagyon maradtak fenn. A ritka nárcisz élőhelyéül szolgáló Nárciszok völgyének kiterjedése eredetileg 257 hektár volt, de a terület évről évre zsugorodik.

A nap befejezéseként a Tisza partján közös szalonnasütést rendeztünk. Kellemesen elfáradva, sok-sok élménnyel tértünk haza.

A kirándulás a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének támogatásával valósult meg.

R. I.