Heti belpolitikai szemle

2015. október 7., 11:28 , 769. szám

Az elmúlt napok egyik tanulsága, hogy Ukrajnába a majdanok sem hoznak alapvető változást: ha egy törvényi rendelkezés kényelmetlen, bátran figyelmen kívül lehet hagyni – vagy el lehet fogadni egy „megfelelőbb” jogszabályt –, ha valamire nem jut pénz, egyszerűen keresünk egy olcsóbb megoldást.

Két kommunista párt betiltva

A kijevi körzeti adminisztratív bíróság határozatával megszüntette Ukrajna Kommunista Pártját (a megújítottat), valamint a Munkások és Parasztok Kommunista Pártját az Igazságügyi Minisztérium keresetei alapján.

Ezenkívül a bíróság részéről emlékeztettek, hogy folytatódik az Igazságügyi Minisztérium keresete alapján az Ukrajna Kommunista Pártjának beszüntetésére indított közigazgatási eljárás felülvizsgálata, mivel a KPU bírósági úton fellebbezett a minisztériumi rendelet ellen, amely beszüntetésének alapját képezi.

Május 21-én lépett életbe A kommunista és nemzeti szocialista (náci) totalitárius rendszerek elítéléséről Ukrajnában és szimbólumaik propagandájának tiltásáról c. törvény. Az Igazságügyi Minisztérium e jogszabály alapján indított eljárást a kommunista pártok ellen, amelyek nem felelnek meg az új törvényi követelményeknek.

Október 1-jétől nincs több hivatali igazolás?

Október 1-jétől megszűnt a kormányzati végrehajtó hatóságok hivatalnokainak jogosultsága igazolásokat vagy kivonatokat követelni a polgároktól, beleértve az elektronikusokat is. Ezt Szerhij Petuhov igazságügyminiszter-helyettes közölte Facebook-oldalán.

A helyettes tárcavezető szerint az államhatalmi szerveknek ettől a naptól kezdve nincs joguk olyan információkat követelni a polgároktól, amelyek szerepelnek az Igazságügyi Minisztérium nyilvántartásában, többek között a természetes és a jogi személyek nyilvántartásaiban, a tulajdonjogi nyilvántartásban és az egységes közjegyzői nyilvántartásban. Ugyanakkor Petuhov jelezte, hogy jelenleg még nem minden állami intézmény és önkormányzati szerv „igyekszik” csatlakozni az Igazságügyi Minisztérium elektronikus nyilvántartásaihoz.

Megkezdődött az őszi sorozás

Október 1-jén kezdetét vette Ukrajnában az őszi sorozás.Idén sorkatonai szolgálatra a 20 és 27 év közötti fiatalokat hívják be.

Ugyancsak megkezdhetik szolgálatukat a 18–19 évesek, ám csak önkéntes alapon, azaz saját kérésükre. Az őszi sorozás egyébként az államfő rendelete értelmében november 30-ig tart majd.

Az UNIAN emlékeztet, hogy korábban közölték, idén ősszel 11 ezer sorkatona behívását tervezik, akiknek a többsége Ukrajna Fegyveres Erőinél teljesít majd szolgálatot.

„Borostyántörvényt” kérnek a volinyiak

A Voliny Megyei Tanács felkérte a kormányt, mielőbb fogadjon el törvényt „A borostyán kitermeléséről és értékesítéséről”. 

„Amíg a borostyán bányászata nem lesz jogi keretek közé terelve, folytatódni fog ennek a ásványi kincsnek az illegális kitermelése, ami környezeti károkat okoz, és újabb konfliktushelyzeteket teremt” – olvasható a folyamodványban.

Az Ukrajinszka Pravda emlékeztet, hogy az elmúlt napokban mintegy 200 személyt tartóztattak le a megye területén a borostyán törvénytelen kitermeléséért.

Iskola: könyvek helyett tablet?

Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök az iskolákat nyomtatott tankönyvek helyett tanulmányi tabletekkel látná el.

„Ami az államérdeket illeti, ebben az esetben egyszerűbb finanszírozni a tableteket, mint a tankönyveket” – fogalmazott a kormányfő iskolaigazgatókkal találkozva.

Elmondása szerint a tanulmányi tabletek átlagosan öt évig láthatnák el feladatukat.

Az Ukrajinszka Pravda emlékeztet, hogy az iskolák 4. és 7. osztályos tankönyvekkel való ellátását az Oktatási és Tudományos Minisztérium 2015 végére szándékozik befejezni.

Ma csak négy párt jutna be a parlamentbe

Ha most rendeznék a parlamenti választásokat, a Petro Porosenko Blokkja (BPP), a Haza (Batykivscsina), az Önsegítés (Szamopomics) és az Ellenzéki Blokk (OB) érné el az 5 százalékos küszöböt és jutna be a Legfelsőbb Tanácsba – derül ki a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ) múlt héten közzétett felméréséből.

A BPP-re a megkérdezettek 11,6 százaléka adná a szavazatát, míg a Hazára 11 százalékuk, az Önsegítésre 7,5 százalékuk, az OB-ra 6,4 százalékuk.

A többi párt támogatottsága nem éri el a parlamentbe jutási küszöböt. Oleh Ljasko Radikális Pártjára a választók 4,3 százaléka adná a voksát, a Jobboldali Szektorra 3,8 százalék, a Polgári Álláspontra (Hromadszjka Pozicija, Anatolij Hricenko pártja) 2,3 százalék, a Szabadságra (Szvoboda) 1,9 százalék, a Baloldali Ellenzékre 1,5 százalék, az Egyszerű Emberek Pártjára és az UKROP pártra egyaránt 1,3 százalék szavazna.

A nemi kvóta mégsem komoly

A felsőbb fokú bíróság megsemmisítette azt a korábbi bírósági határozatot, amely kötelezte a Központi Választási Bizottságot (CVK), hogy betartassa a 30 százalékos nemi kvótát a választási listák esetében. Ezt a parlamenti egyeztető tanács hétfői ülésén Oleh Berezjuk, az Önsegítés (Szamopomics) párt parlamenti frakciójának vezetője jelentette be.

„Az ország fő pártja (minden bizonnyal a BPP – a szerk.) ragaszkodott ehhez (a nemi kvótához), bár mi nem is igen állunk készen erre, s ma ugyancsak ők azok, akik megsértik ezt (a jogszabályi előírást). Az elsőfokú bíróság a törvény betűje szerint határozott és megsemmisítette a CVK döntését, a fellebbviteli bíróság viszont kimondta: Ukrajnában nincs szükség minőségi törvényekre és megsemmisítette ezt (a semmisségi határozatot)” – jelentette ki.

Az Ukrajinszka Pravda emlékeztet, hogy a CVK szeptember 23-án határozott arról, miszerint nem szolgálhat alapul a választási listák bejegyzésének elutasításához, ha azokban az egy nemhez tartozók aránya nem éri el a 30 százalékot. Később a Kijevi Fellebbviteli Adminisztratív Bíróság az Önsegítés keresete nyomán megsemmisítette a CVK-nak ezt a határozatát.

(pravda.com.ua/unian.ua/zn.ua/ntk)