Új tetőt kapott a gyermekkórház

Segítség Magyarországról

2018. január 18., 19:26, 888. szám

Anyaországi támogatásból sikerült a Munkácson lévő Kárpátaljai Megyei Gyermekkórház fertőzőosztályának elavult tetőszerkezetét kicserélni. A megyei egészségügyi intézmény még 1905-ben épült gyermekkórháznak, jelenleg az 57 betegágyas fertőzőrészlegnek ad otthont az épület. A műemlék­épület új tetőjét január 18-án adta át dr. Grezsa István kormánybiztos és Buhajla József ungvári magyar főkonzul.

Dr. Roman Snicer, a kórház főorvosa elmondta: „Az épület jégverés következtében beázott, így a tető szerkezeti elemei jelentős javításra, a tető sürgős cserére szorult. Szeretném megköszönni a magyar fél segítségét a magam és az itt dolgozó orvosok nevében is. Mert míg nekünk kötelességünk lett volna ezt megtennünk, a magyar kormány önzetlenül segített rajtunk.”

Dr. Grezsa István, a magyar kormány Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa tudósítónknak elmondta: „Másfél éve jártunk itt először munkatársaimmal, és megdöbbenve láttuk azt, hogy a szó szoros értelmében a kis csecsemőkre csöpögött a víz. Mondták, hogy évek óta nem találnak forrást az épület befedésére. Akkor ígéretet tettünk, hogy ebben segítséget nyújtunk. Igaz, hogy nagyon lassan és nagyon hosszú szervezőmunka árán sikerült, hisz magyar állami forrásokat ukrán állami intézménybe beépíteni nagyon bürokratikus mindkét ország jogrendje miatt… Megjegyzem, hogy ez egy olyan épület, amelyet Ferenc József császár idején építettek, az emléktábla szerint „az emberszeretet jegyében”, tehát van egyfajta történelmi kötődése is Magyarországnak ehhez az épülethez. Négy és fél millió forinttal támogattuk ezt a fontos munkát.”

A kormánybiztostól megtudtuk, hogy az épület jelenleg kanyaróval fertőzött gyerekekkel van tele, azért nem engedték be oda a sajtó munkatársait. Ez is jelzi, hogy Magyarország segítségére továbbra is szükség van, szükség lesz a súlyos államközi viták ellenére is – jegyezte meg. Majd emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány vállalta, hogy öt éven keresztül Kárpátalja valamennyi korosztályhoz tartozó gyermekének ingyen biztosítja az összes szükséges védőoltást, közöttük a kanyaró ellenit is. Mindez legkevesebb egymilliárd forint értékű Kárpátaljának nyújtott magyar támogatást jelent évente. Dr. Grezsa István kifejtette: „Míg Magyarországon lényegében teljes a gyermekpopuláció átoltottsága, addig Kárpátalján – a főorvos úrtól hallottam – például a kanyaró vonatkozásában nem éri el a 25%-ot. Tehát nagyon egyszerű oka van annak, hogy miért terjed ez a betegség Romániában és Ukrajnában annyira, és miért nem terjed Magyarországon. Ez rámutat arra, hogy a magyar gyermekegészségügy fényévekkel előrébb jár, mint a közép-európai országok hasonló szolgálatai. Ezeket a vakcinákat mi készséggel a rászoruló szomszédaink rendelkezésére bocsátjuk – jelentette ki a magyar kormánybiztos.

Badó Zsolt