Grezsa István: A nemzetpolitikai alapú befektetések nem kidobott pénzek

2017. július 6., 21:42

A nemzetpolitikai alapú befektetések nem kidobott pénzek, hanem nagyon is megtérülő invesztíciók nemcsak erkölcsi, nemzeti identitáserősítő tekintetben, hanem egyre inkább gazdaságilag is – hangoztatta Grezsa István kormánybiztos csütörtökön Felsőszinevéren, a XXV. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem gazdasági vitadélutánján.

Előadásában a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztos leszögezte: eljött az ideje, hogy Magyarország, a Kárpát-medence egészében gondolkodva elkezdjen nemcsak kulturális téren, hanem gazdaságilag is befektetni.

Az Európai Unión belül a kelet-közép-európai gazdaságok fellendülőben vannak, az európai fejlődés motorja áthelyeződött Kelet-Közép-Európába – tette hozzá. Ennek tükrében egyáltalán nem önmagában értelmezendő nemzetpolitikai koncepció, hogy Magyarország kormánya a nemzetpolitika középpontjába állítja a gazdaságfejlesztés ügyét, hanem arról, hogy versenyelőnyhöz szeretné juttatni a külhoni magyar vállalkozókat és általuk a magyar alkalmazottakat – emelte ki.

Elmondása szerint a magyar kormány támogatásával elindult 50 milliárd forintos vajdasági gazdaságfejlesztési program és a 32 milliárdos kárpátaljai Egán Ede gazdaságfejlesztési projekt eddigi tapasztalatai jól jelzik, micsoda remény ébred ezekben a nemzetrészekben, tudván, hogy immár egy gazdaságilag megerősödött Magyarország áll mögöttük, és esély nyílik arra, hogy a magyarság a Kárpát-medence meghatározó nemzetévé váljon mind kulturálisan, mind gazdaságilag.

A politikus megjegyezte: az, hogy Szerbia és Ukrajna elfogadja a területükön élő magyar közösségeknek nyújtott anyaországi gazdaságfejlesztési programot, nem jelenti azt, hogy ez a támogatási rendszer az uniós tag Szlovákiában és Romániában is működni fog, esetükben is meg kell találni a megfelelő megoldást.

Az együttműködésnek most nincsenek akadályai, és ha Magyarország képes lesz jelenlegi politikáját folytatni, akkor a határon túli nemzetrészek bekapcsolódhatnak a Kárpát-medence gazdasági vérkeringésébe, és ezzel többszörösen megtérülhetnek az anyaországnak a befektetett milliárdok – zárta előadását Grezsa István.

Berki Marianna, a magyar kormány által Kárpátaljának nyújtott gazdaságfejlesztési támogatást kezelő Egán Ede Alapítvány igazgatója hozzászólásában elmondta: a 32 milliárd forintos anyaországi támogatás célja egyéni vállalkozók és vállalatok támogatása. A vissza nem térítendő, pályázattal elnyerhető támogatási keret tavaly kétmilliárd forint volt, az idén pedig ötmilliárd forint. A forrás három fő területre, a turisztikára, mezőgazdaságra és vállalkozásfejlesztésre összpontosul – ismertette.

Tájékoztatása szerint a múlt évben 1190 érvényes pályázatot nyújtottak be, az egyéni vállalkozók mellett 115 vállalat.

A szakember azt is elmondta, hogy idén az általa irányított alapítvány nagyvállalkozások számára is megnyitotta a pályázati lehetőséget. Ennek keretében 136 pályázatot nyújtottak be, közülük 113 volt érvényes, jelenleg folyik ezeknek az értékelése.

Az idén a mezőgazdaság és vállalkozásfejlesztés keretében 3121 kis összegű pályázat érkezett be, 93 százalékban kisvállalkozóktól, a többi vállalatoktól – közölte Berki Marianna.

(MTI)