Elbúcsúzott Szalipszki Endre főkonzul

2017. június 28., 19:02 , 859. szám

Június 30-án véget ér Szalipszki Endre beregszászi magyar főkonzul kiküldetése, és hét év Kárpátalján eltöltött diplomáciai munka után nyugdíjba vonul. Ez alkalomból búcsúfogadáson látta vendégül Jánosiban, a Helikon Hotelben a kárpátaljai politikai, üzleti, egyházi, művészeti és tudományos élet képviselőit, közöttük a megyénkben élő magyar közösség vezetőit.

Szalipszki Endre négy évig első beosztott konzulként teljesített szolgálatot Magyarország Ungvári Főkonzulátusán, majd három éven át főkonzulként irányította a beregszászi konzulátust. Ezalatt vidékünknek majdnem minden településén megfordult, munkájával nagy elismerést vívott ki magának mind az ukrán, mind a magyar emberek körében, közvetlenségével és kiváló kapcsolatteremtő képességének köszönhetően számos barátra tett szert megyénkben.

A Helikon Hotelben több száz barátja és tisztelője búcsúzott a kiváló diplomatától, aki ez alkalomból elmondta: „Elődömmel, Bacskai Józseffel az volt minden törekvésünk, hogy a Kárpátalja és Magyarország, a Magyarország és Ukrajna közötti kapcsolatokat a lehető legjobban elmélyítsük, és minél szorosabbá tegyük. Természetesen kiemelt fontosságú volt számomra a kárpátaljai magyarság, ugyanakkor annak is tudatában voltunk, hogy sorsukat jelentős részben a többségi, ukrán nemzet határozza meg. Ezért minden egyes apró lépés, amit ebbe az irányba megtettünk, azt a célt szolgálta, hogy Kárpátalján a magyarok komfortosan érezzék magukat, hazájuknak tekintsék, ne utazzanak el innen.” Végezetül az volt a főkonzul kérése, hogy mindenki a maga módján tegyen meg minden tőle telhetőt a magyar–ukrán, a magyar–kárpátaljai kapcsolatok ápolásáért, gyarapításáért, ez mindenképpen közös érdekünk.

Keskeny Ernő kijevi magyar nagykövet nemcsak kollégaként, hanem barátként is búcsúzott Szalipszki Endrétől, akinek a munkáját szerinte a lelkiismeretesség, a pontosság, a magyarságért érzett felelősség jellemezte. Kitűnő kapcsolatokat ápolt a helyi magyarság és ukránság képviselőivel és vezetőivel egyaránt. Bár nincsenek pótolhatatlan emberek, de főkonzul urat nehéz lesz pótolni – hangsúlyozta Magyarország kijevi nagykövete.

Brenzovics László, Ukrajna Legfelső Tanácsának képviselője, a KMKSZ elnöke a kárpátaljai magyarság nevében mondott köszönetet a távozó főkonzulnak azért a hétéves tevékenységért, amit kifejtett Kárpátalja és az itt lakó magyarság érdekében. Elmondta: „Ez a munka rendkívül intenzív és sokrétű volt egy rendkívül nehéz időszakban. Ezt pedig csak egy ilyen nagy tudású, nagy empátiával, kommunikációs készséggel rendelkező személy, mint Szalipszki Endre tudta elvégezni ilyen színvonalon.”

Viktor Mikulin, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal elnökhelyettese is hosszasan méltatta a beregszászi magyar főkonzul érdemeit, és elárulta, hogy június 29-én megyénk vezetői is fogadást adnak a tiszteletére, ahol átveheti majd a megye legmagasabb kitüntetését.

A nagy megbecsülésnek örvendő vezető diplomata később átvehette Beregszász város önkormányzatának díszoklevelét, valamint tisztelőinek, partnereinek búcsúajándékait.

dózsa