Kemény, de sportszerű küzdelem, jó hangulatban

Árpád-kupa Tiszacsomán

2017. június 21., 08:18 , 858. szám

A mozgás és a futball szeretete, valamint barátságos hangulat jellemezte az idei Árpád-kupa futballtornát, amelyet 2005-től minden évben megszervez a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség. Idén összesen tíz csapat mérte össze tudását és állóképességét, három különböző korcsoportban.

A tiszacsomai futballpályán június 17-én, szombaton Rácz János, a KMKSZ Tiszacsomai Alapszervezetének elnöke, majd Molnár László, a KMKSZ kulturális titkára köszöntötte a benevezett csapatokat és a nézőket.

A 35 év felettiek között az összesített eredmények alapján a Huszti Sváb csapat vehette át idén az Árpád-kupát Sin Józseftől, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének, valamint a Beregszászi Járási Tanácsnak az elnökétől. Második helyen Tiszacsoma és Mezőgecse közös csapata végzett, a tornán idén először bemutatkozó Zápszony csapata lett a harmadik. Kemény, de sportszerű küzdelem zajlott a pályán, a hazaiak döntetlent játszottak a zápszonyiakkal. A huszti csapat játékosai voltak a legidősebbek, de játéktudásuknak, technikájuknak és összeszokottságuknak köszönhetően ők végeztek végül az első helyen.

A három tíz év alatti csapat futball-labdát kapott ajándékba, a szervezők ezzel igyekeztek elismerni, hogy ilyen fiatalon is szeretik és művelik a futballt.

A 10–15 év közötti ifi korosz­tályban az Árpád-kupát a házigazda tiszacsomaiak nyerték, nagy küzdelemben, második helyen a muzsalyi, harmadikon a be­reg­új­falui csapat végzett. A három dobogós csapat mindegyike kapott oklevelet, kupát, kapuskesztyűt és ajándékokat.

A díjkiosztó után a csapatok és a szurkolók is asztalhoz ültek és jóízűen elfogyasztották az Illés Pál főszakács által mesterien elkészített bográcsgulyást és rizses húst.

dózsa