Újabb kapocsként kötötte össze a magyart a magyarral

„Kárpát körút 777” – Székely Lászlóval

2017. március 22., 13:26, 845. szám

Még sohasem volt akkora szükségünk a kárpátaljai magyarokat anyaországunkhoz kötő kapcsokra, mint most, amikor az Ukrajna súlyos problémáiról a figyelmet elterelni akaró, a társadalom mélyén kavargó indulatokat a nemzeti kisebbségek ellen irányítani szándékozó, az európaiságtól ezermillió fényévre lévő ukrán soviniszták magyar iskoláinkban csak a magyar nyelvet és irodalmat engednék oktatni anyanyelvünkön, s minden állami hivatalból száműznék nyelvünket, akárcsak a többi nemzeti kisebbség nyelvét is.

Ezért örülhettünk most még a szokásosnál is jobban Székely László magyarországi költő, Kazinczy-érmes előadóművész irodalmi előadás-sorozatának, melyre a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének és Nagyszőlősi Alapszervezetének rendezésében került sor Máramaros és Ugocsa településein, erősítve azokat a láthatatlan, de acélkábeleknél is erősebb kötelékeket, melyek egybekapcsolnak minket Magyarországgal, és megerősítenek minket a beolvasztás elleni küzdelmünkben.

A velünk sorsközösséget vállaló, emberileg is kiváló költő kétnapos körútját március 15-én, a huszti római katolikus templomban kezdte meg, abban az asszimiláció által már eddig is nagyon komolyan veszélyeztetett máramarosi városban, melynek várromja Kölcsey Ferencet Huszt c. versének megírására ihlette. Az abban szerepeltetett, a romok között lebegő rémalak viszont most az ukrán soviniszta képét öltötte magára, s így rémisztgeti asszimilációval a kárpátaljai magyarságot. Nekünk viszont nem szabad megijednünk, hanem politikai exorcizációval (ördögűzéssel) kell elűznünk a rémet…

A körút második állomását az asszimiláció által kevésbé érintett Nagyszőlős jelentette, ahol Székely László előbb a városi KMKSZ-alapszervezet március 15-i ünnepségén lépett fel, majd ugyanaznap este a nagyszőlősi KMKSZ-székházban adott nagyobb lélegzetű műsort. Másnap délelőtt pedig Tiszaújhelyen, a községi könyvtárban lépett nagyrészt pedagógusokból és iskolás gyermekekből álló közönsége elé, mely előadáson lapunk is képviseltette magát.

Elsőként Boldog Ferenc, a helyi KMKSZ-alapszervezet elnöke köszöntötte a magyarországi költőt, majd Kudron Katalin, a KMKSZ nagyszőlősi székházának irodavezetője mutatta be röviden Székely Lászlót. A lírikus előadásain ismertetett Kárpát körút 777 c. verseskötete azért kapta ezt a címet, mert a Kárpát-medence Magyarországtól elrabolt területein található 777 földrajzi hely nevét foglalta bele hol könnyed, hol komoly hangvételű költeményeibe, költői képekben villantva fel az itt élő magyarok múltját és jelenét, verseiből pedig éppúgy kicsengett a „szétszaggatott hazámnak” nevezett történelmi Magyarország elszakított részeinek a szépsége láttán érzett elragadtatás, mint az itt élő magyarok iránti szeretet.

A kötet – címéhez illően – utazás térben és időben. Európa tánca c. költeményében előbb féltőn ejtett szót a migrációs válság által sújtott Európáról, melynek – mint írja – vissza kell térnie gyökereihez. Majd feltette a kérdést: „Hol vannak a magyarok?” Aztán rátért előadása témájára, a magyarság határon túlivá lett részét bemutató verses körútjára, mely szülőföldünkön vette kezdetét, s Székely László előadása jelentős részében vidékünk megannyi települését, illetve emblematikus földrajzi pontját mutatta be, versekbe szedve, és saját szemén át láttatva azokat. Kárpátalján körutazván… c. költeményében irodalmi útirajzként festett kedves hangulatú, jóízű humorban bővelkedő képet – többek között – Beregszászról, ahol kalapot emelt Petőfi szobra előtt, majd a Rákócziak Munkácsáról, a Perényiek Nagyszőlőséről, Vereckéről, „hol hont foglalt Árpád”, a Sipot-vízesésről, melynek „vize szökken, szertelen bohóc”, vagy éppen a rianó jegű Szinevéri-tóról. A verbőci erdőben nyíló kökörcsinek kapcsán pedig a természet megújulásának képeit szedte csokorba, kora tavaszi napsugaraktól ragyogó verssorokba. S most igazán nagy szükségünk van egy kis derűre és minél több fénysugárra…

Ezt követően több költeményében is felvillantotta az általa meseországnak nevezett Erdély bejárása közben szerzett benyomásait megannyi népballadánk – Kádár Kata, Kőmíves Kelemenné – hegyes-völgyes földjéről. Majd következtek az irodalmi körút felvidéki állomásai, köztük Galánta, melynek néptáncai Galántai táncok c. zeneművének megkomponálására ihlették Kodály Zoltánt. Azután képek villantak fel a Burgenlanddá lett Őrvidékről, ahol már német szó járja, s a körút zárásaként ott sorjáztak a törökverő déli végeket megéneklő költemények, melyekben felcsendült a nándorfehérvári diadalt hirdető harangzúgás.

Előadása végén Archaikus önéletleírásom c. versében mutatta be önmagát, aki Pécsett született, ám édesanyját és családját annak idején a Felvidékről telepítették ki, de a Felvidék mellett – ugyancsak családja révén – Kárpátaljához is kötődik. „Összeforrt Ung, Bereg, Ugocsa is Péccsel,/ Verecke áldotta ősi esküvéssel,/ s ahogy eggyé lettek történelmi morzsák,/ úgy vált új-egésszé e maradék ország”– zárta versét és előadását.

A körút utolsó két állomásaként a Tiszaújlaki Széchenyi István Középiskolában, majd a Nagypaládi Móricz Zsigmond Középiskolában lépett fel a költő, újabb előadásaival örvendeztetve meg hallgatóságát.

Lajos Mihály