Amerikai fűtőanyagot kapnak az ukrán reaktorok

2016. február 8., 17:01

Megérkezett az amerikai Westinghouse cég által az orosz építésű ukrán atomerőművekhez készített első nukleáris üzemanyagcsomag – jelentette be Volodimir Demcsisin kijevi energiaügyi miniszter. Az amerikai vállalat idén ötöt, összesen 13-at készít – ez ugyan nem tudja helyettesíteni az orosz szállításokat, de jelentősen kedvezőbb helyzetbe hozza az ukránokat az ártárgyalásoknál – írta a TASZSZ.

Demcsisin korábban úgy nyilatkozott, hogy 2016-ban Ukrajna nukleáris üzemanyag-szükségletének mintegy 40 százalékát már európai importból fogja fedezni – az amerikai Westinghouse az urániumrudakat ugyanis svédországi üzemében állítja elő.

A projekt üzleti háttere meglehetősen bonyolult. Az ukrán atomerőműveket üzemeltető Energoatom és az amerikai bázisú Westinghouse 2000-ben kezdte meg az együttműködést, amikor még komoly – és Moszkva által erősített – kételyek voltak azt illetően, hogy pótolhatók-e biztonságosan és balesetmentesen az orosz nukleáris fűtőelemek másokkal. A próbák azonban beváltak, és 2014-ben Ukrajna 2020-ig meghosszabbította a szerződését az amerikaiakkal. Ennek értelmében 2016-tól a Westinghouse-zal kötött megállapodás alapján a francia Areva finomítja az urániumot a fűtőelemekhez. Egyelőre az ügylet tulajdonképpen kísérleti stádiumban van, az urániumrudakat csak egy ukrán reaktorban használják.

(napi.hu/Kárpátalja)