Porosenko: teljes kormányátalakításra van szükség

2014. november 22., 19:13

Arszenyij Jacenyuk marad a kormányfő, de a kormányt „teljesen át kell alakítani” – közölte Petro Porosenko ukrán elnök a nemzethez intézett televíziós üzenetében pénteken.

„Az új parlament a jövő héten ül össze. Haladéktalanul be fogom nyújtani a miniszterelnök személyére vonatkozó jelölést... Tekintettel a demokratikus erők egységére, úgy vélem, hogy a koalíció támogatni fogja az Arszenyij Jacenyuk kormányfői kinevezésére vonatkozó javaslatomat” – jelentette ki az államfő. Porosenko hangsúlyozta, hogy a kormányt viszont teljesen meg kell újítani. További részleteket nem közölt.

Az október 26-i előre hozott választásokon a parlamentbe bejutott öt Nyugat-barát párt pénteken írta alá a koalíciós megállapodást. Az új összetételű parlament várhatóan november 27-én tartja alakuló ülését. „A reformoknak azonnal meg kell kezdődniük” – hangsúlyozta Porosenko a Janukovics előző elnök bukásához vezető, Európa-párti elégedetlenségi mozgalom kitörésének évfordulója alkalmából mondott beszédében.

„Teljesítenünk kell az európai normákat, hogy 2020-ban kérhessük csatlakozásunkat az Európai Unióhoz” – hangsúlyozta Petro Porosenko.

A pénteken nyilvánosságra hozott koalíciós megállapodás elsődleges célként irányozza elő Ukrajna NATO-tagságát is. A döntés várhatóan kiváltja Oroszország haragját, amely a közelmúltban is garanciákat követelt arra vonatkozóan, hogy Ukrajna nem lesz az észak-atlanti szövetség tagja.

(MTI/hirado.hu/Kárpátalja)