„Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ – amit a Mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó vállalkozások fenntartásának támogatása nevű pályázatról tudni érdemes

2024. április 5., 08:12 , 1205. szám

Lapunknak az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” Jótékonysági Alapítvány igazgatója, Berki Marianna adott interjút. „Szeretném felhívni a támogatott pályázók figyelmét, hogy a dokumentumok leadásának határideje április 5-e, ugyanakkor indokolt esetben lehetőségük van póthatáridő kérésére, ezáltal a szerződések későbbi időpontban történő megkötésére” – hangsúlyozta az alapítványigazgató.

– Az alapítvány az elmúlt év végén újabb pályázati kiírást tett közzé honlapján, mely a mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó vállalkozások fenntartásának támogatását célozza. Meghívásos pályázatról van szó. Mit jelent ez a gyakorlatban, kik pályázhattak, kik a kedvezményezettek? Mit érdemes tudni az említett pályázatról?

– A Mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó vállalkozások fenntartásának támogatása nevű programot 2023. november 22-én hirdette meg az alapítvány. Korábban ilyen típusú pályázata nem volt a szervezetünknek. Az alapítvány vezetősége és a támogató (Külgazdasági és Külügyminisztérium) úgy határozott, hogy az orosz–ukrán háború okozta gazdasági és szociális nehézségek miatt a gazdáknak az eszközbeszerzési támogatásokon felül a termeléshez szükséges forgóeszközök megvásárlásában is segítséget nyújt.

A program célja mezőgazdasági termeléshez szükséges inputanyagok (műtrágyák, növényvédő szerek, vetőmagok, növénykondicionáló szerek, palánták stb.) beszerzésének támogatása Kárpátalján bejegyzett és itt ténylegesen gazdasági tevékenységet folytató mezőgazdasági vállalkozások megerősítésére.

A meghívásos pályázat azt jelenti, hogy az alapítvány azokat a pályázókat invitálta meg ebbe a pályázati körbe, akik a korábban meghirdetett gazdaságfejlesztési programokban támogatást nyertek, és pályázatukat a támogatási szerződés szerint teljes mértékben megvalósították, nem érintettek sem szabály-, sem pedig szerződésszegéssel. A pályázat benyújtásához szükséges dokumentumokat (pályázati űrlap, nyilatkozatok stb.) elektronikus úton küldte meg az említett pályázóknak az alapítvány. Azok a pályázók, akiknek valamilyen rendezetlen tartozásuk van a támogató felé, nem voltak jogosultak részt venni ebben a kiírásban.

Pályázni csak azon vállalkozás tevékenységének fejlesztésére és fenntartásának hozzájárulására lehetett, amely az alapítvány gazdaságélénkítő programjának keretében korábban támogatásban részesült. A maximálisan igényelhető támogatás 75 000 UAH. Az alábbi kategóriákban nyújthattak be projektet:

– fóliasátorban és üvegházban való növénytermesztéshez szükséges tételek beszerzése;

– kertészeti, szántóföldi kultúrák (kalászosok, kukorica, napraforgó, szabadföldi zöldségek stb.) és ültetvények (alma, körte, szőlő, csonthéjas gyümölcsültetvények) termesztéséhez szükséges szaporító anyagok, talajjavító és kondicionáló szerek, gyomirtó és növényvédő szerek, valamint vetőmagok beszerzése;

– állattartó telepek és méhészet fenntartásához szükséges forgóeszközök beszerzése.

Az eszközbeszerzést támogató pályázatoknál meg volt határozva, hogy maximum 5 tételre volt lehetőség pályázni. Ebben a felhívásban nem szabtunk a pályázható tételek mennyiségére ilyen határt. Egy fontos kritérium volt, hogy a megpályázott tételek mennyisége nem haladhatja meg az egy év alatt felhasználható mennyiséget az adott üzemméret és gazdaság mellett, továbbá csak forgóeszközök beszerzése támogatható.

389 pályázat érkezett be az alapítványhoz, ebből:

– támogatott: 200;

– forrás függvényében támogatott: 29 (a pályázatok finanszírozására akkor kerül sor, amennyiben a támogató rendelkezésére fog állni a megfelelő pénzügyi forrás);

– feltételesen támogatott: 103 (Ezeknél a pályázatoknál a státusz módosulhat. A végleges döntésre a Mezőgazdaság – 2019 c. pályázatok megvalósításával kapcsolatos helyszíni utóellenőrzési vizsgálatok lezártát követően kerül sor. Itt meg kell bizonyosodnia az alapítványnak, hogy az adott pályázók a pályázatukat a szerződésben foglaltak szerint valósították meg.);

– nem támogatott: 57.

A döntés ellen 21 jogorvoslati kérelem érkezett be, amelyek feldolgozása folyamatban van.

– Jelenleg melyik fázisban tart a szóban forgó pályázat? Milyen határidőket kell figyelembe venniük a pályázóknak?

– Jelenleg a támogatási szerződéshez szükséges dokumentumok befogadása és a szerződések aláírása zajlik. A dokumentumok benyújtásának határideje 2024. április 5. De szeretném hangsúlyozni, hogy azoknak a pályázóknak, akik valamilyen oknál fogva nem érkeznek elkészíteni és benyújtani a megszabott határidőre a dokumentumokat, lehetőségük van póthatáridő kérésére, ezáltal a szerződések későbbi időpontban történő megkötésére.

– Mi történik ezután?

– A szerződések megkötését követően a pályázóknak 10 nap áll a rendelkezésükre, hogy benyújtsák a kifizetési kérelmüket. Itt is meg szeretném említeni, hogy aki 10 napon belül nem tudja beadni a kifizetési kérelmét, kérelmezhet póthatáridőt. A kifizetési kérelmeket az alapítvány megvizsgálja, és amennyiben mindent rendben talál, folyósításra kerül a pályázónak megítélt támogatási összeg. A folyósításról e-mailben és telefonon is tájékoztatjuk a pályázóinkat.

Ezután a pályázó a saját forrásra és a vissza nem térítendő támogatás teljes összegére vonatkozó hiánytalan pénzügyi elszámolást (végső kedvezményezetti beszámolót) köteles benyújtani.     

CsA