Derzssztat: Ukrajna reál-GDP-je 5,3%-kal nőtt tavaly

2024. április 4., 14:28 , 1204. szám

Ukrajna gazdaságának növekedése 2023-ban elérte az 5,3%-ot – közölte az Állami Statisztikai Szolgálat (Derzssztat) az előzetes adatokra hivatkozva, amelyeket a forbes.ua ismertetett március 28-án.

A reál-GDP 2023-ban az előző évihez képest 5,3%-kal nőtt, a nominális GDP több mint 6,5 billió hr-t tett ki.

Tavaly az első negyedévben a reál-GDP 10,3%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A második negyedévben 19,2%-kal, a harmadikban 9,6%-kal, a negyedikben 4,7%-kal nőtt a GDP.

A Derzssztat adatai szerint a mezőgazdaságban a bruttó hozzáadott érték 13,7%-kal csökkent éves viszonylatban a tavalyi utolsó negyedévben, miután a harmadik negyedévben 32,6%-kal nőtt. Vagyis a jó termés hatása kimerült a korábban ismertté vált adatokban.

A 2023-as eredmények alapján a GDP mezőgazdasági összetevője 7,6%-kal nőtt. Gyors helyreállásról tanúskodó növekedés volt megfigyelhető az építőiparban (+24,6%) és a feldolgozóiparban (+13,8%), valamint az informatikában és a távközlési szolgáltatásokban (+12,9%) is. Ugyanakkor egyes ágazatokban folytatódott a visszaesés. Ezek elsősorban a pénzügyi szektor (-8,3%), a bányászat (-1,9%) és az energiaipar (-1,8%). Utóbbi két ágazat azonban 2023 második felében már a növekedési zónába került, a IV. negyedévben 6,3%-os, illetve 12,4%-os (vagyis a GDP-nél gyorsabb) növekedést produkálva éves viszonylatban.

 (zzz/forbes.ua)