Egyszerűsítik az örökbefogadást

2024. április 1., 19:13 , 1203. szám

A kormány módosításokat eszközölt az árvák és a szülői gondoskodástól megfosztott gyermekek örökbefogadásának szabályaiban. Mostantól a gyerekeknek kevesebbet kell majd várniuk új családjukra – jelentette az Élet (Життя), az Ukrajinszka Pravda magazinja a Szociálpolitikai Minisztérium nyomán.

Ezek szerint az a család, amely szeretné örökbe fogadni a gyermeket, még a bírósági határozat megszületése előtt hazaviheti majd őt. Erre abban az esetben lesz mód, ha a család vagy az egyik örökbefogadó megszerezte a járási adminisztráció vagy a városi önkormányzat végrehajtó bizottságának állásfoglalását, amely az örökbefogadást célszerűnek és a gyermek érdekeivel összhangban lévőnek tartja.

Az árva gyermek nevelésére felkészítő tanfolyam elvégzéséről szóló igazolás a korábbi egy helyett két évig lesz érvényes. A leendő örökbefogadók, nevelőszülők és gyámok gyorsabban kézhez kapják majd a képzés elvégzéséről kiállított igazolást. Korábban ez 10 munkanapot vett igénybe, mostantól csak ötöt fog.

A gyermekügyi szolgálatok ezentúl nemcsak városukban, hanem az egész megyében kereshetnek majd családokat az örökbefogadásra szoruló gyermekek számára. Az örökbefogadásra jelöltek meghívást kapnak a találkozásra, ha számukra megfelelő gyermek jelenik meg. A különböző régiók gyermekügyi szolgálatai hozzáférhetnek a más megyékben élő, örökbefogadásra szoruló gyermekekre vonatkozó információkhoz.

A keresztszülők is megkaphatják majd a gyermek felügyeleti jogát. Feltétel azonban, hogy az illetőnek még azelőtt kell keresztszülővé válnia, hogy a gyermek árvává vagy szülői gondoskodástól megfosztottá válna.

A gyermeket átmenetileg befogadó családok (rokonok, ismerősök családjai, valamint családi típusú nevelő- és gyermekotthonok) anyagi támogatásban részesülnek akkor is, ha a gyermek még nem minősül árvának vagy a szülői gondoskodástól megfosztottnak.

(hk/live.pravda.com.ua)