Ukrajnában megkezdte működését az első mobil gyógyszertár

2024. január 18., 18:44

Az Egészségügyi Minisztérium bejelentette, hogy Ukrajnában megkezdte működését az első mobil gyógyszertár – közölte az UNIAN hírügynökség.

Amint az az Egészségügyi Minisztérium Telegram-csatornáján megjelent tájékoztatásból kitűnik, a projekt célja hozzáférhetővé tenni a gyógyszereket a falvakban. Ezen túlmenően a hadiállapot idején a mobil gyógyszertárak a fronthoz közeli területeken és vészhelyzeti övezetekben is javíthatják az ellátást.

Az első mobil gyógyszertár Harkiv megyében kezdte meg működését. A patika nélküli falvakba és városokba gyógyszert szállító járművek útvonala 80 települést érint. A mobil patika érkezéséről a betegek a háziorvosuktól vagy a helyi önkormányzattól kapnak tájékoztatást. Az útvonalat a közösségeknek a háziorvosok által azonosított igényeinek megfelelően alakítják ki, figyelembe véve a térség biztonsági helyzetét.

(unian.ua/Kárpátalja)