Zelenszkij és Stoltenberg Ukrajna védelmi szükségleteiről egyeztetett Davosban

2024. január 16., 16:14

Január 16-án, kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megbeszélést folytatott Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral a svájci Davosban – jelentette a DW az Elnöki Hivatal tájékoztatása nyomán.

A politikusok elsősorban a harctéren kialakult helyzetről és Ukrajna védelmi szükségleteiről egyeztettek. Az elnök kiemelte az ukrán légvédelmi rendszer további erősítésének fontosságát.

„Méltatták a G7-eknek az előző vilniusi NATO-csúcson elfogadott közös nyilatkozata keretében Ukrajna és Nagy-Britannia között létrejött kétoldalú biztonsági együttműködési megállapodás fontosságát” – áll a közleményben.

Zelenszkij tájékoztatott arról, hogy további partnerekkel is dolgoznak hasonló dokumentumok előkészítésén, és hangsúlyozta az ilyen, Ukrajna NATO-tagságáig hatályos megállapodások halogatás nélküli aláírásának fontosságát.

Stoltenberg és Zelenszkij tárgyalt a Szövetség következő, 75. csúcstalálkozójának előkészületeiről is. Az eseményre 2024. július 9–11-én kerül sor Washingtonban. Az ukrajnai háború témája a szövetségesek figyelmének középpontjába kerülhet ezen a találkozón. Kijev olyan döntéseket vár a washingtoni csúcstól, amelyek által közelebb kerül a NATO-tagsághoz – hangsúlyozta az elnök.

Volodimir Zelenszkij a Világgazdasági Fórumra (WEF) utazott Davosba, ahol több mint 100 ország politikusai gyűltek össze.

(dw.com/Kárpátalja)