Kárpátaljai magyar fiatalok, avagy megmaradásunk zálogai

Boldogulás szülőföldön (36. rész)

2024. január 15., 16:51 , 1192. szám

Merészség, tervezés, ötletelés, kreativitás, munka, megvalósítás. Ezek mind olyan összetevők, amelyek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy valaki belevágjon a kereskedelembe, üzleti életbe. De mitől lehet trendi és sikeres egy induló vállalkozás? Mi előzi meg az érdemi munkát, az eredményeket? Cikksorozatunk e heti részében két olyan fiatalt mutatunk be önöknek, akik pontosan tisztában vannak a fent említett tényezők jelentőségével. Kihasználva a közösségi média nyújtotta előnyöket, megtalálták azt a piaci rést, ami megelégedéssel tölti el a fogyasztókat. A mezővári fiatalok egymás segítését is céljukként tűzték ki, ezzel is előremozdítva, hogy itthon, Kárpátalján tudjanak élni, boldogulni.

– Meséljetek magatokról!

– Gál Ferenc vagyok, 25 éves, 7 éve dolgozom testnevelő tanárként, jelenleg a Beregszászi Bethlen Gábor Líceumban. Mellette aktívan tevékenykedem fotósként, különböző eseményeken (születésnap, keresztelő stb.), illetve stúdiós kreatív fotózásokon. Van még egy kisebb vállalkozásom, Instagramon keresztül vászonképeket és egyéb fotókat értékesítek. Ez a vállalkozás kiterjed egész Ukrajna területére.

Mindezek mellett idén nyáron sikerült megnyitnunk vállalkozótársammal közösen a beregszászi cipőboltunkat, a Franklin’s Store-t.

– Vass Ferenc vagyok, 24 éves. 18 éves voltam, amikor elindultam külföldre azzal a céllal, hogy tőkét szerezzek egy itthoni vállalkozás beindításához. Aztán 21 éves koromban vágtam bele a saját vállalkozásomba. Jelenleg időm nagy részében külföldi munkát biztosítok a kint ragadt kárpátaljaiaknak. Mindezek mellett a boltunk működtetetésében vállalok nagy szerepet.

– Mi volt a legfőbb ok – felsorolhattok többet is –, hogy itthon, Kárpátalján maradtatok? Miért marad itthon egy kárpátaljai fiatal, hogyan látjátok ezt?

– Mindig is úgy voltunk berendezkedve, hogy itthon, Kárpátalján szeretnénk élni. Együtt nőttünk fel Mezőváriban. Mindketten itthon szeretnénk maradni, boldogulni. Épp ezért hoztuk létre közös vállalkozásunkat, egymást is segítve az itthoni boldogulásban.

G. Ferenc: Az elmúlt években már több mindennel foglalkoztam. Működtettem focisulit, amit sajnos a háború miatt ideiglenesen szüneteltetni kell, mivel kevés gyerek maradt itthon. A fotózás is jobban ment a háború előtt. Mi az oka, hogy itthon vagyok? Itt nőttem fel, itt él a családom, barátnőm stb.

V. Ferenc: Az elmúlt években külföldön voltam. Először munka, aztán a Covid miatt. Ez alatt az idő alatt sok kapcsolatot és tapasztalatot szereztem külföldön, amit a vállalkozásunkban is kamatoztatni tudok.

– Mikor és hogyan döntöttétek el, hogy ezzel a tevékenységgel szeretnétek foglalkozni, vállalkozásba kezdtek?

– G. Ferenc: 2023 tavaszán úgy alakultak a dolgaink, hogy kapcsolatokat találtunk és építettünk ki más vállalkozókkal minőséges cipők beszerzésére. Én először online, még egyedül próbáltam értékesíteni néhány darabot, de hamar világos lett, hogy nagyobb volumenben is lehet gondolkodni ezen a téren.

– Mi a legnehezebb egy vállalkozás elindításában? Leggyakoribb akadályok? Mi merül fel az emberben?

– Sok nehézséggel találhatja szemben magát egy fiatal vállalkozó. Kapcsolatépítés, helybérlés, papírmunka, árubeszerzés, tőkekezelés. Ezek mind olyan dolgok, amelyek kezelését bizonyos idő elteltével és folyamatosan tanulja meg az ember a helyén tartani. Rengeteg munka és fejtörés előzte meg a boltunk megnyitását.

– Milyen volt a kezdet kezdete?

– A kezdet kezdete folyamatos tervezéssel, ötleteléssel telt. Közösen terveztünk, közösen vezetjük a vállalkozást. Természetesen mindenkinek megvan a feladata a gépezeten belül.

– Mit csináltok? Milyen tényezők jellemzik leginkább ezt a tevékenységet? Milyen tapasztalatokat szereztetek már?

– Először csak cipőboltként kezdtük, viszont pár hónap alatt sikerült a készletünket a duplájára növelni. Most már férfisportruhákkal, dzsekikkel, sapkákkal és egyéb kiegészítőkkel is foglalkozunk. A fő irány természetesen maradt, a most trendi cipők, „sneakerek” árusítása, ebben az irányban tervezzük a legnagyobb bővítést is a jövőben.

– Ti mint fiatal vállalkozók hogyan látjátok, milyen lehetőségekbe kell kapaszkodni itthon, Kárpátalján egy pályakezdőnek, kezdő vállalkozónak?

– Szerintünk mindenképp bízni kell a jövőben, bízni kell abban, hogy hamarosan visszatér az élet Kárpátaljára. Úgy gondoljuk, hogy sok fiatal vágyik haza, és szívesen kezdene itthon egy jól menő vállalkozásba.

– Mi a siker titka? Mikor sikeres egy vállalkozás? Mit szerettek a legjobban benne?

– A siker titka a kemény munka és a kitartás. Nyilván nem fog magától, „csak úgy” működni egy vállalkozás. Nincs vége a munkanapnak délután 16.00 órakor, mikor a bolt bezár. Ez egy 0–24 órás munka. Folyamatosan jelen kell lenni az interneten, reklámozni, rendeléseket kezelni. Mindig van teendő, de ezzel tisztában voltunk, mikor belevágtunk. Annak örülünk, hogy elérhetővé tesszük az itteni embereknek azokat a termékeket, amelyeket eddig csak külföldről tudtak beszerezni.

– Hogyan telik egy napotok/hetetek? Hogyan folyik maga a munka, az értékesítés? Megéri-e?

– Heti 6 napot vagyunk nyitva. Vasárnap az egyetlen pihenőnap. A legtöbb beszerzővel szerződéses alapon dolgozunk. Szerződésünk van többek között eredeti Nike, Puma és New Balance termékek hivatalos beszerzőivel, ezeket az árukat Belgiumból kapjuk. Az értékesítés a boltban zajlik, illetve naponta postázunk csomagot a vásárlók igényei szerint. Ukrajna-szerte is értékesítjük termékeinket.

Mint mondtuk, mindenkinek megvan a maga szerepe a gépezetben. Hetente többször is érkezik hozzánk új áru, a rendelések mellett. Megéri mindenképp. Hála Istennek van sok eladásunk és online rendelésünk is. Úgy gondoljuk, kellett egy ilyen üzlet Beregszászba. Sok fiataltól kaptunk olyan visszajelzéseket, hogy nagyon örülnek ennek az üzletnek, elégedettek velünk és a munkánkkal. Legjobban szerintünk ezt az bizonyítja, hogy rendszeresen visszajárnak hozzánk a vásárlóink, aminek nagyon örülünk!

– Mi hozhat a kárpátaljai fiatalok életébe változást, hogyan lehet egy kárpátaljai fiatal itthon sikeres?

– Szerintünk mindenképp bele kell vágni egy saját vállalkozásba, amihez merészség is kell. Azt aláírjuk, hogy rengeteg a munka vele, de ha olyasvalamivel foglalkozik az ember, amit szeret és ért is hozzá, akkor igazán jó eredményeket lehet elérni itthon is. Talán ha adnunk kellene egy tanácsot a jelenleg kint élő, de hazavágyó fiataloknak, akkor azt mondanánk, hogy a kint szerzett tapasztalataikat és tőkéjüket hozzák haza és kamatoztassák itthon, egy saját vállalkozás keretein belül.

– A tevékenységetek során mire vagytok a legbüszkébbek?

– Arra nagyon büszkék vagyunk, hogy meg tudtuk ezt lépni, és egy ilyen színvonalas üzletet tudtunk nyitni közös erővel itthon, Kárpátalján. Nyitásunk óta igaz, még nem sok idő telt el, de már több száz cipőt sikerült értékesíteni, illetve a készletünket megduplázni, ami több mint 500 pár készleten lévő cipőt jelent, valamint mellette már ruhákkal is foglalkozunk. Büszkék vagyunk minden kisebb és nagyobb elért mérföldkőre, de úgy gondoljuk, hogy van ennél még bőven feljebb is!

– Szerintetek melyek azok a témák, dolgok, tevékenységek, amelyek leginkább foglalkoztatják manapság a kárpátaljai fiatalokat?

– Ezt nehéz megmondani. Amennyire szerteszét vannak most a kárpátaljai fiatalok egész Európában, pont annyira széles körű az érdeklődésük is. Egy biztos, a sneakerek és minden olyan termék, amit mi forgalmazunk, nagyon közel állnak most a fiatalok ízléséhez, talán ezért is van ilyen jó forgalmunk.

– A kialakult körülmények tekintetében mi az, amivel a legtöbbet tudunk tenni a környezetünkért, embertársainkért, önmagunkért?

– Erős közösséget kell építenünk. Mi például folyamatosan készülünk ajándékokkal vásárlóinknak. Volt már, hogy minden eladott cipő mellé 2 pár Nike zoknit ajándékoztunk. Csináltunk nyereményjátékot 5 000 hrivnya értékben, hatalmas volt az érdeklődés. A győztesünk 2 pár új cipőt vihetett haza teljesen ingyen. A Black Fridayt természetesen mi sem hagytuk ki, volt olyan cipőnk, amit 50%-kal olcsóbban kínáltunk. Természetesen folyamatosan készülünk hasonló kedvezményekkel a vásárlóink felé. Ezért is érdemes követni minket a közösségi felületeken.

– Milyen terveitek vannak a jövőt illetően?

– A bolttal kapcsolatban vannak még bőven terveink. Többek között szeretnénk labdarúgással kapcsolatos termékeket is forgalmazni. Stoplis cipők, edzőruhák, labdák, egyéb kiegészítők. Női sportruhákat is szeretnénk már mihamarabb beszerezni. Rövid távon most ezeket szeretnénk megvalósítani.

Dankai Péter